A jászsági Batman, Csányi Sándor

„A Horthy-korszakban, a Kádár-korszakban és az elmúlt harminc évben többek közt az is közös, hogy az úri és elvtársi elit kedvenc szórakozása mindig is a vadászat volt. Mindenféle politikusgazemberek, mágnások és bankárok, meg a hozzájuk dörgölőző művészek élvezetes mulatsága volt időnként lehúzni valami vidéki kastélyba, reggel bepálinkázni, az eléjük hajtott állatokat lemészárolni, aztán este ájulásig zabálni, vedelni és kurvázni. Tették mindezt azok, akik hétköznaponként az erkölcs felett őrködtek, s mélyen hívő keresztényekként és meggyőződéses kommunistákként pózoltak a nyilvánosságban.

Sebestyén Balázs tökösen fogalmazott, amikor azt mondta, hogy a vadászok többsége erőszakos, kisebbségi komplexusos, péniszhosszabbító hajlamú alkoholista, aki jobban tenné, ha az állatok helyett inkább a többi vadászra lövöldözne. Véleményének apropója a Nagyvisnyó mellett lelőtt védett farkas volt, de éppígy lehetett volna az az eset, amikor egy vadász egy francia turista kutyáját ölte meg, lehetett volna Semjén Zsolt bármelyik kirándulása, ahol háziállatokat gyilkol, vagy lehetett volna akár az a vadászat, ahol a fideszes miniszter meg a haverjai 913[!] fácánt lőttek ki egy jól sikerült mészárlás alkalmával. És persze végtelenül lehetne folytatni a sort olyan jeles sportembereket is megemlítve, mint a jászsági Batman, Csányi Sándor, vagy az országutak farkasa, Stohl András.

Jelzem továbbá, hogy ha Magyarországon gazdag vagy, és szeretsz bebaszva vadállatokat gyilkolni, akkor simán kapsz fegyvert. Ha azonban tisztességes, adófizető állampolgár vagy, aki önvédelmi célra tartana fegyvert, mert így érezné magát biztonságban – az államhatalom ugyanis nem védi meg –, akkor ezek a politikus-vadászok bemennek a tévéstúdiókba, és elmagyarázzák, hogy kés, villa, olló gyerek kezébe nem való. Minek az neki? Majd az állam garantálja a közbiztonságot. A Rózsadombon, ahol ők laknak, feltétlenül.”