Dr. habil. Ujváry Gábor történész, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa így reagált:
„Ungváry Krisztián korosztályának egyik legszorgalmasabb, legtöbbet publikáló, állandóan vitákat gerjesztő historikusa. Nagyon jól tudja, hogy a történelemre kíváncsi, annak utolsó 150 esztendejében – olykor bármiféle alaptudás nélkül is – magát eligazodni képesnek érző értelmiségi közvélemény milyen témákra fogékony. Minden mellékzönge nélkül írom: roppant ügyes érzékkel használja ki a nagyközönséget izgató kérdéseket, ezekről rendkívüli népszerűségre szert tett, érthető és olvasmányos tanulmányokat és köteteket jelentet meg. Mindezt örömmel üdvözölöm magam is, hiszen kevés szakmának van annyira szüksége a laikus számára is emészthető stílusban előadott írásokra, mint a történettudománynak.
Ugyanakkor Krisztián könyveit és dolgozatait olykor beárnyékolja a források igencsak nagyvonalú kezelése, jegyzeteinek pontatlansága, a túlságosan gyakran tetten érhető provokatív szándék, a figyelemfelhívás hajszolása. Az Önök által idézett sorokat is a Karácsony körüli, kissé lanyhuló történeti és politikai érdeklődés felkeltése iránti vágy meglehetősen túlhajtott vadhajtásának tulajdonítom. Magam is azt gondolom, hogy a historikusnak (is) kötelessége közéleti kérdésekben megnyilvánulni, azonban semmiképpen sem feladata az aktuálpolitikai kérdésekben történő harcos állásfoglalás. Különösen nem olyan módon, miként ezt Krisztián teszi.
Az almát persze össze lehet hasonlítani a körtével – sőt, a két gyümölcs megfelelő arányban történő vegyítése kifejezetten ízletes lehet –, de történeti szempontból roppant veszélyeket rejt magában össze nem vethető dolgok egymásnak megfeleltetése. Szálasi Ferenc és Orbán Viktor parlamenti rendszerének azonosságáról – sőt, e tekintetben Szálasi demokratikusabb voltáról – nyugodtan értekezhet bármelyik politikus, hiszen neki a minél bombasztikusabb, a média ingerküszöbét elérő megszólalás a fontos.
Mindezt azonban – legalábbis a széles nyilvánosság előtt – nem teheti meg a közéletért bármiféle felelősséget érző történész. Mélyebben nem elemezve: a Szálasi idejében működő parlament már meglehetősen csonka intézmény volt. Az 1939-ben ugyan már titkosan – ám csak a lakosság egyharmada által – választott (a területi visszacsatolások miatt aztán megszaporodott) tagjai közül sokakat már közvetlenül a német megszállás, 1944. március 19-e után őrizetbe vettek, de a szabadlábon lévők közül is sokan távolmaradtak az 1944–1945-ben már ritkán ülésező országgyűléstől. Ezzel szemben a napjainkban független Magyarország parlamentjébe a tudomásom szerint általános, egyenlő és titkos, szabad választások révén kerülnek be, s meghatározott ülésrend szerint tárgyalnak a képviselők. Hogy miként viselkednek, teljesen más kérdés. Ungváry ugyan nem mondja ki, melyik frakcióra gondol, de ez lényegtelen is – mindnyájan képesek vagyunk dekódolni az üzenetét.