Képesek vagyunk a felemelkedésre! – Vincze Ottó a Mandinernek

Mit gondol a mai Fradiról? 

Amíg világ a világ, a Fradi mindig a Fradi marad. Szerintem nagyjából a helyén van most is, egyértelműen a magyar labdarúgás meghatározó klubja. Csapatként nem volt mindig az, hiszen korábban beesett egy másodosztályú szereplés is. Most a Kubatov Gábor vezette menedzsmentnek köszönhetően van egy stabil, erős háttér a Ferencváros mögött. Jelenleg a Fradinál minden olyan feltétel adott, amely szükséges ahhoz, hogy Magyarországon a topon maradjon. Megvan az infrastruktúra, a pénzügyi támogatás is. Mindenük megvan, hogy ott legyenek, ahol lenniük kell, fent a csúcson. Remélem, hogy a táborral és a szurkolókkal is kiegyenesedik lassan a történet. 

Az utánpótlásban is minden rendben van?

Ez egy hosszú távú történet, most még nem lehet megmondani, hogy jól dolgoznak-e az utánpótlásban a német szakember irányítása alatt. Ez a jövő kérdése, ehhez idő kell és türelem.

Most elég sok idegenlégiós játszik a Fradiban. Az ön idejében azért volt egy erős magyar gerince a csapatnak, ami a válogatott gerincét is adta.   

A világ változik. Guardiola alatt a Barcelonának is volt egy olyan időszaka, amikor sok saját nevelésű katalán játékos játszott a csapatban. Végig is verték a világot, ma már azonban nem egyértelműen ez a tendencia ott sem. A Fradinál sem tartják már azokat a trendeket, amelyek az én időmben jellemzőek voltak.

Ez ment évtizedeken keresztül, aztán a kétezres évektől a klub vezetése felhagyott ezzel az irányelvvel. Az utóbbi időkben nem láttunk a kispadon Ferencváros-kötődésű edzőt. Egy nem Fradi-kötődésű, vagy éppen külföldről érkező edzőnek pedig nyilván nem olyan fontos, hogy Fradi-kötődésű játékosokat, vagy épp magyar futballistákat játszasson.

Ez rendben van így?

Ha az eredményességet nézzük, akkor az elsődleges szempont, hogy meglegyen a megfelelő felkészültségű játékoskeret a csapatban. Ha ezt nem tudják megoldani saját nevelésű játékosokkal vagy egyáltalán magyar játékosokkal, akkor szükségszerű külföldi játékosok után nézniük, akik elvileg tudnak segíteni a Ferencváros céljainak elérésében. Ez már a mi időnkben is így volt. Igaz, volt egy nagyon erős magyar keret, tele fradistákkal, de azért volt négy-öt jó idegenlégiós is, akik emberileg és szakmailag is hozzá tudtak tenni a Fradi sikeréhez. Szerintem ma a Ferencváros sem a hazai, sem a külföldi játékosok foglalkoztatása terén nem tart ott, ahol kellene. A Fradiban sokszor nem azok az idegenlégiósok játszanak, akik a klub hagyományaihoz, jó hírnevéhez méltó szintet képviselnének; azonban el kell ismerni azt is, hogy ebben a tekintetben a jelenlegi menedzsmentnek voltak jó húzásai is az elmúlt években, gondolok itt elsősorban Besicre, Leonardóra, Jennerre vagy éppen Ramirezre. Ők a megfelelő szintet képviselték.

Mi az oka annak, hogy a Fradiban sokszor nem a megfelelő szintet képviselő focisták játszanak?

Nem biztos, hogy akarnak annyi pénzt áldozni egy-egy játékosra, mint amennyit a piac megkövetel. Az is lehet, hogy egyszerűen nem tudnak eleget fizetni. Persze ez egy több tényezős történet, sokat számít a kapcsolatrendszer is. A Fradinak arra kell törekednie, hogy mind a hazai, mind a külföldi piacon napra készen ott legyen és ha kell, egyből cselekedjen. Ehhez, mint már említettem az imént, széleskörű kapcsolatrendszer, kiváló együttműködések és persze pénz is szükséges, plusz megfelelő szakmai felkészültség ahhoz, hogy eldöntsék a kiszemeltekről, hogy valóban mind szakmai mind pedig üzleti szempontból megfelelnek-e a Ferencváros mindenkori elvárásainak.

„A Fradiban sokszor nem azok az idegenlégiósok játszanak, akik a klub hagyományaihoz méltó szintet képviselnének”

Az Eb szereplés után következett Andorra és Luxemburg. Mi történik ma a magyar fociban?

Ugyanaz történik, ami eddig is. Amikor nyerünk, azt nagyon túlértékeljük, amikor pedig kikapunk Andorrától vagy Luxemburgtól, egyből azt mondjuk, hogy vége a magyar focinak. Ez már a mi időnkben, huszonegynéhány éve is így volt. Minket is eltemettek, miután kikaptunk idegenben Izlandtól, amikor azonban egy fiatal csapattal megvertük idegenben az osztrákokat, mindenki nagyon szupernek tartotta a válogatottat és a jövőnket is. A Dárdaiék is kikaptak Máltától Gerástul, Husztistul, Juhászostul és Királyostul, mégis ment az élet tovább és fantasztikus karriert értek el a maguk nemében, ma pedig a Pali már egy top edző a Bundesligában. Én azt gondolom, hogy egy-egy rosszul vagy jól sikerült eredménynél azért jóval mélyebbre kellene mennünk a magyar foci elemzése kapcsán. Nem indulhatunk ki pusztán abból, hogy most épp kikaptunk Luxemburgtól és hogy ez kinek a hibája.

Mit láthatunk, ha mélyebbre tekintünk?

A válogatottnál volt egy generációváltás. Három meghatározó játékos elbúcsúzott a nemzeti tizenegytől. Gera, Király és a Juhász. Itt a csapat három fontos alappilléréről, egy kapusról, egy belső védőről és egy belső középpályásról van szó.

Gera csak a sérülése miatt van távol!

Ez igaz,

Ennek a három embernek a jelenléte nemcsak szakmailag, hanem erkölcsileg is fontos volt. Mindkét szempontból tartást adtak a csapatnak. A rutinjuknak, a tehetségüknek és az emberi hozzáállásuknak köszönhetően. Ezt nem lehet az egyik napról a másikra pótolni. Szerintem mindhárman komoly űrt hagytak a maguk után. Az Eb-szereplésnél mindenki azt hitte, hogy most a magyar foci egy hatalmasat lépett előre, de valójában az Eb-n nyújtott teljesítmény túlmutatott a realitáson.

Miért?

Storck kapott több hét felkészülési időszakot, mellé jó szakembereket. Izoláltan jutott hozzá a válogatotthoz, ellenben a vetélytársakkal. Az osztrákok és a portugálok komoly bajnokságok után érkeztek meg az Európa-bajnokságra. Ezek tények. Az Eb után a válogatottnak lett egy erkölcsi támogatottsága, ez ugye a magyar klubfutball esetében nincs meg. A nemzeti tizenegy egy jól eladható termékké vált, egy branddé. Ezt az érzést kezdi most a válogatott leépíteni a szurkolók szemében. Kezdik elveszíteni az erkölcsi támogatottságot.

A magyar foci egyébként kicsit olyan, mint az én pályafutásom. Én is voltam magasan, aztán csináltam valami hülyeséget, és újra a földszintről kellett elkezdenem felépítenem magamat. Bár azt gondolom, hogy egy egyéni pályafutást nem is szerencsés összehasonlítani a mindenkori magyar foci helyzetével hiszen a sajátomért csak és kizárólag én voltam a felelős, míg a magyar foci zuhanásáért a sok-sok év alatt, valljuk be, azért sokkal többen, köztük én is. Én tudom, hogy mit szúrtam el, hogy miben hibáztam. A kérdés, hogy ebben a tekintetben tudják-e azok is, akik szintén hibáztak az évek során, hogy mit nem csináltak elég jól, és hogy ezekből tanulva képesek lesznek-e arra, hogy felismerjék és kijavítsák mindazt, amit már régebben ki kellett volna.

Sokat vesztett a lobbanékonysága miatt?

Elég sok minden kárba veszett a forrófejűségem miatt. Vihettem volna többre is, de kevesebbre is a pályafutásom során. Ez van. A magyar focinak vannak fellángolásai, néha kezd felemelkedni, aztán visszazuhan oda, ahol volt: a mélybe, az eredménytelenségbe. De legyünk optimisták, mert szentül hiszem, hogy képesek vagyunk a felemelkedésre.

„A magyar foci kicsit olyan, mint az én pályafutásom”

Miért hullámzó ennyire a magyar foci teljesítménye?

A magyar focin nem lehet tetten érni a fejlődést. Pedig most már annyi minden adott, hogy jobbak legyünk! Az infrastruktúra megvan, az erkölcsi és közpolitikai támogatás megvan. Ezek a mi időnkben abszolút nem adattak meg nekünk. Amit a leginkább hiányolok, de ezt nálam sokkal komolyabb emberek is mondogatják, hogy a különböző fórumokon nem dolgoznak olyan megfelelően felkészített szakemberek, akik képesek lennének a tudásukat továbbadni, megtervezni és végrehajtani egy jól megtervezett koncepciót, hosszabb távú fejlődési folyamatot elindítani és lemenedzselni. Ezért hiányzik a produktivitás is a rendszerből. Ha nincs megfelelő szakember az adott területen, akkor az nem is fog hatékonyan működni. Ez az élet más területein is így szokott lenni. Úgy látom, hogy ma még ha valaki tanulni szeretne, az leginkább a saját kezébe veszi az irányítást, és képzi magát, hogy eljusson egy elvárható szintre.

Az egyik legfontosabb kérdés, hogy tudjuk-e egyáltalán, hol a helyünk jelenleg, vagy még mindig azt gondoljuk, hogy a magyar focinak a múltjából adódóan különleges státusza van a világban.

A klubcsapataink is rendre elvéreznek a nemzetközi porondon. Nincsenek sajnos nemzetközileg magasan jegyzett játékosaink sem. Mi sem voltunk már azok, pedig BL csoportkörbe jutottunk a Fradival és kijutottunk az olimpiára is. 

Most viccel? Ön szerint a legendás múlt miatt a magyar foci még mindig nem realizálta, hol a helye a nemzetközi porondon?

Nem viccelek, tényleg ezt gondolom. A magyar futballtársadalom még mindig nem realizálta, hogy itt tanulni kellene. Szerintem a magyar futballnak nem az a meghatározója, hogy kijutottunk az Eb-re vagy hogy kikaptunk Luxemburgtól. Ennél sokkal fontosabb a hosszú távú folyamatok sikeressége. Azt kell megnéznünk, hogy vagyunk-e ott, ahová a terv szerint el szeretnénk jutni, hogy tudjuk-e integrálni és igazítani a jövő generációját, játékosokat, szakembereket a jövő futballjába, a jövő elvárásaihoz. A magyar futballvilágban hullanak a fejek jobbra-balra, tervszerűséget azonban nem nagyon látok. Erről nem csak az MLSZ tehet.

Van, ami azért jól működik?

Ami szerintem rendben megy, az az infrastruktúra fejlesztése és az anyagi támogatás biztosítása.

Szóval egyetért a stadionépítési lázzal?

Igen. Voltam több új stadionban és teljesen rendben van a dolog. Ha már energiát és pénzt ölünk egy olyan stratégiailag kiemelt területbe, mint a kultúra és ezen belül a sport, akkor dübörögjenek is a stadionépítések!

Hiába a sok szép új stadion, mégsem nagyon emelkedik a nézőszám.

Nem azért lesznek tele a stadionok, mert jobbak a feltételek,

Egy Eb-szereplés vagy épp az, hogy egy hétezer fős Fradi tábor visszatér a stadionba. Jó példa erre a tavaly nyári utcai hangulat a válogatott miatt, vagy éppen a telt ház a legutóbbi Fradi-Debrecen meccsen. Az emberek szeretnék elengedni, jól érezni magukat és felhőtlenül, együtt örülni valaminek.

A Fradi-meccsre visszatérve, a várhatóan fergeteges hangulat miatt további tizenháromezer ember pedig úgy döntött, hogy kimegy a Debrecen elleni mérkőzésre. De miért is döntöttek így? Mert Fradi-érzelmű emberként, úgy érezték, hogy erkölcsileg mindenképpen támogatni szeretnék azt a folyamatot amely elkezdődött az ultrák visszatérésével, vagy csak azért mentek ki mert valami különlegesre vágytak éppen, és a tábor visszatérése ezt tartogatta számukra. Nem ugyanaz a kettő, mert az első egy érzelmi és bizalmi kérdés a klub víziójához, törekvéseihez igazodva, segítve, támogatva azt a megvalósulásban, a második pedig nem más, mint egy alkalmi, az aktuális hangulattól függő kérdés, döntés.

Azonban a pályán elért eredményesség önmagában úgy tűnik mégsem elég, hiszen tavaly előtt a csapat utcahosszal verte a mezőnyt, és ennek ellenére sem tért vissza a régen várt hangulat a gyönyörű stadionba, és a nézőszám is csak nagyon ritkán kúszott a tízezer fölé. Úgy érzem, hogy még nem teljesen kerek ez a történet, és tovább kell dolgoznia minden érintettnek azért, hogy újra minden jó legyen az Üllői úton.

„Meg kell fogalmaznunk, hogy most akkor mi is az a magyar futball”

Végső soron mi a magyar futball sikertelenségének az oka?

A magyar futball sikertelenségének az okát mélyen kell keresni. A magyar utánpótlásban vannak komoly hibák, szakmailag nagyon felkészületlenek vagyunk. Még azt sem tudjuk pontosan, milyen futballt szeretnénk oktatni a fiataloknak. Nem tudjuk, hol a helyünk. Sokan illúziókat kergetnek. Mindig azt mondogatjuk, hogy a szerbek és a horvátok sorra adják el a jobbnál jobb fiatal játékosaikat külföldre. Azt kérdezzük, hogy mi ennek az oka? Kapcsolatrendszer hiánya, szakmai és képzési hiányosságok, társadalmi kérdés, mentalitás hiánya.

Miért nem azt kérdezzük inkább magunktól, hogy mi miért nem adjuk el külföldre a tehetséges fiataljainkat, vagy ha kimennek, akkor a legtöbben miért nem állják meg a helyüket a legmagasabb szinten? Jelenleg is vannak fiataljaink top csapatoknál, de a vége még messze van, remélem, hogy egyiküknek, másikuknak sikerülni fog a nagy áttörés. Mindig másokat akarunk másolni, és közben saját magunkat meg nem tartjuk még annyira sem, hogy összefogással képesek legyünk a felemelkedésre, az előrelépésre. Ezért van itt ennyi külföldi szakember, mert a döntéshozók is ezt látják, hozzáteszem nem csak a fociban. Forgunk össze-vissza és azt gondoljuk, hogy ami külföldön sikeres, az tuti jó lesz nálunk is.

Miért ne gondolhatnánk azt, hogy ami bejött Németországban, az bejöhet nálunk is?

Vagyunk mi olyan mentalitású emberek, mint a németek? Vagy a szerbek? A spanyolok? Mi magyarok vagyunk, beszorultunk ide a Kárpát-medencébe. Ha körbenézünk, az osztrákok és a románok kivételével mindenhol szlávokat látunk. A román egy latin nép, tele a latinokra jellemző dörzsöltséggel és temperamentummal, az osztrákokra pedig a német precizitás jellemző. Ezeken kívül körülöttünk mindenhol szlávok vannak. Én ismerem őket, játszottam ellenük sokat. Utánpótlásban is láttam őket eleget.

Ezek teljesen mások, mint mi! Máshogy állnak az élethez is, racionálisabbak. Náluk mást jelent a dicsőség, mást jelent a szenvedés, másért dicsérik meg és másért marasztalják el őket. Míg Magyarországon azért szidnak valakit, mert nem jött be egy csel, Szerbiában azért, mert elvesztett egy párharcot. Nem ugyanaz. Mi géniuszokból indulunk ki, Puskásból, Kásásból, Görbiczből. Ha ezek nincsenek, akkor összezuhan minden és eredmény sincs. Ilyen géniuszok lehet, hogy nincsenek a szlovákoknál, szerbeknél vagy az osztrákoknál, mégis valahogy élnek és mennek előre.

Tehát ön azt mondja, hogy a futballstílusunk kialakításakor figyelembe kell venni a nemzeti karakterológiát?

Én csak azt mondom, nem biztos, hogy jók vagyunk abban, amiben másolni akarjuk a környezetünket. Mi egy különleges nemzet vagyunk, ezért a saját utunkat kell megtalálnunk.

Tehetségüknek és a kreativitásuknak köszönhetően a géniuszaink is mindig megtalálták a világ tetejére vezető utat. Nem másoltak senkit! Gyors döntés, kreativitás, technika és egyedi stílus. Ezek jellemezték Papp Lacit, Kokót, Erdei Zsoltit, Kásás Tamást, Görbicz Anitát, Benedek Tibort vagy épp Sterbinszky Amáliát. Ők nem alkalmazkodtak senkihez, hanem inkább kezdeményeztek, bátrak voltak a saját sportágukban.

Egyszerűen meg kell fogalmaznunk, hogy most akkor mi is az a magyar futball, milyet szeretnénk a jövőben látni. Persze vegyük figyelembe, hogy jelenleg mik a trendek a modern futballban. Nálunk nincsenek különböző kultúrák képviselői, nincsenek más nációk. Mi magyarok vagyunk. Más nációk integrálása Nyugaton már régen kezdetét vette, ezáltal egy közösségen belül nagyobb lett a kulturális és mentális különbség, ezáltal a lehetőségek tárháza is. Ezzel jelenleg nem tudjuk és szerintem nem is akarjuk felvenni a versenyt más országokkal. Fontos, hogy próbáljuk meg kitalálni, milyen alappillérei lesznek 5-10 év múlva a sikeres futballnak, és kialakítva emellett a saját stílusunkat, járjuk az utunkat, amelyet megterveztünk. Álljunk ehhez türelemmel.

Van tippje, milyen lesz 5-10 év múlva a foci?

Szerintem sokat nem fog változni. Nem lesznek Messik meg Maradonák, az biztos. Egyre jobban szűkülni fog a tér és a reakcióidő, egyre gyorsabb döntéseket kell majd meghozni. Most például visszatért a foci a három védőre is, hatékonyabban segítve ezáltal a támadó focit, de egyben jobban megszervezve a biztonságosabb védekezést is. Pár évvel ezelőtt ez még elképzelhetetlen volt. Ma már a technológia és az ehhez köthető területek mind nagyon intenzíven befolyásolják a napi szintű működést. Valószínűleg a jövőben az ezek által kapott információkat még jobban figyelembe fogják majd venni. Minden változik, de később visszatér, csak kicsit átkozmetikázva, alkalmazkodva a mai rohanó világ igényeihez.

Az MLSZ elnökségében látják előre a trendeket?

Csányi Sándor elnök úr a legmagasabb nemzetközi fórumokon képviseli a magyar labdarúgást, ezáltal napi szinten látja és érzékeli a nemzetközi trendeket, értesül az állandóan változó folyamatokról. Ebből profitálnunk kell! Jelenleg azonban csak Nyilasi Tibor az egyetlen ember az MLSZ elnökségében, aki magas szintű labdarúgói és edzői múlttal rendelkezik, a többiek az élet más területein sikeresek. A kérdés, hogy mennyire adnak a véleményére. Persze a többiek is biztos nagyon szeretik a focit, de ahhoz, hogy kerek legyen a világ, a szakmának, a szakmai hozzáértésnek határozottan jelen kell lennie akkor, amikor a testület főleg szakmai kérdésekben dönt. Remélem, hogy a magyar labdarúgó szakma előbb-utóbb kiérdemli majd azt, hogy az MLSZ részéről nagyobb legyen a bizalom feléje.

A futballmúlttal nem rendelkezők nem is tudnak jó döntéseket hozni?

Szó sincs róla, nem ezt mondom! Attól még, hogy nincs futballmúltjuk, hozhatnak kiváló, építő jellegű, racionális döntéseket. Itt van például az egyik legfontosabb stratégiai terület, az edzőképzés. Abban teljesen igaza volt Szalai Lászlónak, aki nemrég még az edzőképzésért volt felelős, hogy attól még, hogy valaki jól rúgja a szabadrúgást, nem biztos, hogy edzőnek is jó lesz. Ez igaz. Elfogadom az ő véleményét, miszerint az őt megelőző érában a volt focisták előnyt élveztek az edzőképzés tekintetében; de azzal, hogy kizárunk valakit a fejlődésből, csak azért, mert válogatott labdarúgó volt, nagyon nincs rendben, és ezt el is mondtam neki.

Egyik sem zárja ki azt, hogy valaki később jó vagy akár sikeres edzővé váljon. Ráadásul most azért mégis van egy-két volt válogatott labdarúgó, akik fiatalon bizalmat kapva éltek és élnek is a lehetőséggel, nem csak hazai szinten. Gondolok itt Dárdaira, Löw Zsoltra, Szabicsra vagy éppen a Szélesi Zolira.

A Löw Cica öt évvel ezelőtt még mellettem ült Dunakeszin az öltözőben, készülvén a futsal meccsünkre, a szíve mélyén arra várva, hogy lehetőséget kapjon szeretett klubjánál, az Újpestnél. De nem kapott! Azonban volt edzője, Ralf Ragnick gyorsabb volt, és lehetőséget, esélyt adott neki arra, hogy elinduljon az edzői pályán, Salzburgban a második csapatnál. Onnan indulva öt év alatt a legmagasabb szintre jutott és ma már a Bundesligában egy top szakembernek számít. Bíztak benne, támogatták, fejlesztették, nem a megalázása volt a cél. A kezdeti bizalom nagyon fontos, persze azt ki is kell érdemelni és nem illik visszaélni vele. Meg kellene őt kérdezni arról, hogy mi történt vele az elmúlt öt évben, milyen folyamatokon ment keresztül, biztosan tanulságos dolgokat tudna mesélni ő is éppúgy, mint a Dárdai Pali vagy a Szabics Imi. Ők is lejjebb kezdték, de mégis rövid idő alatt értek fel a legmagasabb szintre. Nekem hiányzott egy „Ragnick” vagy egy Salzburg ahhoz, hogy jó edzővé váljak.

„Mindig másokat akarunk másolni”

Hogyan kellene jól csinálni az edzőképzést?

Több lépcsős kiválasztási folyamat kellene, amiben lehetne szelektálni a jelöltek közül. Nem lehet az a mérvadó, hogy ki volt és ki nem volt labdarúgó, hanem hogy megfelel-e az előre felállított kritériumoknak vagy sem. Persze ezt hozzáértéssel kell csinálni, nem pedig elfogultsággal. Így hatékonyan képezhetnénk ki a magyar szakembereket a magyar futball javára.

Most megint jött egy fordulat és felvettek volt focistákat az edzőképzésbe. Az van, amit már négy-öt éve mondok! Teljesen mindegy, hogy ki lesz a szövetségi kapitány, tegyenek mellé két-három tehetséges magyar fiatalt, akik majd eltanulnak mindent a külföldi szakembertől! Ilyen módon belőlük válhat majd a jövő szövetségi kapitánya. Szerencsére ez történt most Szélesi Zolival, de ahogyan hallottam, a Szabiccsal is ezt akarták. Ha most őt vissza akarták hívni, hogy segítsen, amikor már az osztrák válogatott mellett kapott komoly feladatot, akkor két éve miért nem ragaszkodtunk hozzá? Storck megvált tőle is! Miért nem mondtuk azt, hogy ő a mi fiúnk, szeretnénk őt felépíteni hosszú távon, mert céljaink vannak vele? Tudjuk, hogy vannak hiányosságai, de azt is tudjuk, hogy tanulni akar,

Akkor nem így történt, ma meg nem jön már vissza. Viszont Grazban szerencsére tanult, dolgozott keményen, mert kapott lehetőséget rá. Fontos kérdés a tehetségeink felkutatása, felismerése, gondozása. Az én generációm nem volt eléggé összetartó, mindenki a saját gesztenyéjét sütögette a labdarúgás befejezése után, ezért nem is tudott előre lépni, minőségi javulást hozni a nyűglődő magyar fociba. A fentebb említett szakemberek pedig a Dárdai Pali kivételével mindannyian a fiatalabb generációhoz tartoznak. Nekem is voltak edzői ambícióim, ezért végeztem el a főiskolát, majd emellett az „A” licenszig az edzői képzéseket is, azonban a Pro-s képzésre már nem vettek fel minket az említett okok miatt. Pedig az én esetemben az edzőképzés akkori vezetője, ha látott volna bennem fantáziát, ahogyan másokban azt meg is látta és megtanított volna arra, amit nem tudok, akkor életem végéig hálás lettem volna neki ezért. Ha nem előítéletet kapok, hanem tudást, nagyon boldog lettem volna. Ő azonban nem úgy gondolkozott mint én.

Szélesiből jó szövetségi kapitány lenne?

Idővel miért ne?! Mindenki egyből temette Zolit, csak mert kikapott Luxemburgtól. Ez a fiú két éve még focizott, de szépen fejlődik, mert érzi a bizalmat. Ő egy modern, több nyelven beszélő és több országban labdarúgóként tapasztalatot szerző, intelligens, jó kiállású, motivált fiatalember. Nem attól lesz jó edző vagy rossz, mert kikapott Luxemburgtól vagy éppen nyert Costa Rica ellen, hanem attól, hogy képes-e a további fejlődésre, hogy akar-e tovább tanulni, és hogy ehhez megkapja-e a szükséges támogatást, feltételrendszert. Segítsünk neki is ebben!

Leekenstől eleget fog tudni tanulni?

Leekens személyében szerintem egy rutinos szakember került a válogatott élére. Úgy látszik, most az a terv, hogy neki kell kijuttatnia a válogatottat az Eb-re és mellette tanítania a fiatal kollégákat. Ez egy jó koncepció, de már beszéltünk erről Storck kapcsán is. A kérdés akkor is az volt: képesek vagyunk-e elhinni magunkról, hogy egyszer tudunk majd mi is úgy dolgozni, mint egy külföldi szakember. Ez egyébként nem csak a fociban nagy dilemma. A kézitől kezdve a kosárig, a vízilabda kivételével mindenhol külföldi szakember dolgozik. Ennél több önbizalmat és önbecsülést kellene mutatnunk!

Nem tök mindegy, hogy külföldi vagy magyar szakemberrel érjük el a céljainkat?

Egy edző esetén valóban szerencsétlen dolog kihangsúlyozni, hogy külföldi vagy magyar. A cél elérése szempontjából mellékes, a fejlődés szempontjából azonban nem. A kérdés, hogy képesek vagyunk-e olyan szintre fejleszteni magunknak, hogy felvegyük bármelyik külföldivel a versenyt a későbbiek során.

Önt sokan magasabb döntéshozói pozícióban szeretnék látni. Mit gondol, miért nincs magasabb szinten a hazai labdarúgás életében?

Ez nekem is egy nagy kérdőjel.

Magamat ismerve ez valószínűleg nem is fog nekem összejönni. A pályán is mindig vállaltam önmagam. Volt aki szeretett, volt aki nem. Ilyen vagyok. Az biztos, hogy van, amit az átlagnál sokkal jobban tudok, és olyan is, amit nem. Képeztem magamat, elmentem a főiskolára, a szakedzői szakra, utána elvégeztem az egyetemet sportmenedzseri szakon, majd a Pázmányon elvégeztem a sportjogi képzést, amely egy harmadik diplomát is adott ahhoz, hogy még felkészültebb legyek, ha megtalálnak a feladatok. Beszélek nyelveket is, kialakult hazai és külföldi kapcsolatokkal is rendelkezem. Na meg én is fociztam közel tíz évig külföldön profiként. Győrben már valamit elkezdtem, de az ismert és kevésbé ismert okok miatt a munkámat nem tudtam folytatni, befejezni. Nagyon sajnáltam, mert hittem nagyon benne.

Ha őszinte akarok lenni magammal szemben, akkor ma már nem is tudok mit kezdeni azzal, hogy nem látják meg bennem azt, amit az átlagnál jobban tudok. Gondolom, azért nem veszik észre, mert nem működik megfelelően a rendszer. Nem találják meg a tehetségeket. Itthon inkább a lojalitás és az árulkodás számít előnynek, nem pedig a tehetség és a teljesítmény. Így pedig, valljuk be, nagyon nehéz előre lépni, hiszen attól még, hogy valaki lojális valakihez, még nem biztos, hogy jó szakembere lesz a rá bízott feladatnak, ezért nem is hatékony a rendszer működése. Az életem megy tovább, viszont egy nagy hiányérzet van bennem, mert így nem tudok annyit tenni a magyar labdarúgásért, amennyit szeretnék.

Sok témát érintettünk. Hiányzik még valami ahhoz, hogy eredményessé tegyük a magyar futballt?

Sokan nem fogják fel, hogy a futball a férfiak sportja. Egy harc, egy szenvedély. Itt vagy győzünk, vagy elbukunk. Aki ezt nem képes megérteni, az gyárthat bármilyen koncepciót, felállíthat bármilyen üzleti modellt, megtehet bármilyen stratégiai lépéseket, akkor sem fog eredményes focit adni a társadalomnak. Ha viszont eljutunk majd oda, hogy képzett, tenni akaró, alázatos szakemberek dolgoznak majd a magyar labdarúgás minden területén, akkor biztosított lesz az előrelépés is. Az anyagi és infrastrukturális feltételek adottak,

Ez azonban sajnos jelenleg még nincs meg. Túlságosan úri módon csináljuk. De hiszem, hogy ez is megváltozik, hiszen intelligens emberek ülnek odafent a döntéshozói pozíciókban, akik képesek változni és változtatni.

Egy sikeresebb magyar labdarúgás mit tudna adni a magyar nemzetnek?

Szerintem mindent. Még akkor is, ha generációk nőttek föl eredményes magyar futball nélkül, a DNS-ben mélyen benne van még egy igazán jó magyar foci iránti vágy. Ha van egy marketinggel jól megtámogatott vizes vb, az emberek acsarkodnak a jegyekért, hogy láthassák a magyar sportolókat. Ha van egy veszprémi vagy győri kézilabdaklub, az emberek versenyt futnak azért, hogy a BL-meccseken bent lehessenek. Veszprémben szó szerint csak kihalásos alapon lehet bérlethez jutni. A kérdés az, hogy képesek vagyunk-e a magyar fociból is olyan jót csinálni, hogy az emberek már szerdán sorban álljanak valamelyik klub stadionjának a jegypénztáránál, hogy bejuthassanak a hétvégi mérkőzésre. Ha végre rájövünk arra, hogy kik vagyunk mi, kik szeretnénk lenni és valójában milyen a mi futballunk, akkor ráléphetünk a siker felé vezető útra.

Önnek mit jelent a magyar labdarúgás?

Mindent. Az ég világon mindent!