Fővárosi Közgyűlés: Az MSZP-SZDSZ a felelős a 4-es metró korrupciójáért

2017. október 25. 14:19

Elfogadta a 4-es metró korrupcióját vizsgáló munkacsoport jelentését a Fővárosi Közgyűlés. A dokumentum szerint az Európai Csalás Elleni Hivatal által feltárt szabálytalanságokért a Budapestet akkoriban vezető MSZP–SZDSZ-koalíció a felelős.

2017. október 25. 14:19

A Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadta a 4-es metró korrupcióját vizsgáló munkacsoport jelentését, amely az akkor kormányzó és Budapestet irányító MSZP-SZDSZ-t nevezi meg felelősként az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által feltárt szabálytalanságokért.  

A képviselők 22 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadták el a metrókorrupciót vizsgáló munkacsoport előterjesztését, amely felkéri a főpolgármestert, hogy küldje meg a Legfőbb Ügyészségnek a testület megállapításait, valamint üléseinek jegyzőkönyveit

A munkacsoport szerint az érintett BKV Zrt. volt vezetőinek és felügyelőbizottsági tagjainak meghallgatásaiból kiderült, a cég döntéshozatalai formálisak voltak, azokat a valóságban Demszky Gábor volt főpolgármester, továbbá egykori helyettesei és kabinetje hozták meg.

A beruházás így „közvetlen MSZP-SZDSZ-es befolyás és kézi irányítás mellett valósulhatott meg 2010-ig” – olvasható a jelentésben, amely szerint ezeket a pártokat terheli a teljes körű anyagi, jogi és erkölcsi felelősség a korrupciógyanús közbeszerzésekért és a jogszabályellenesen, a közbeszerzések megkerülésével kötött szerződésekért.

(MTI)

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. október 25. 18:44
A tény!
Kup Lung
2017. október 25. 15:38
Nocsak . Senki nem mert ellen szavazni ? ---- Van ott még több tudás is :) Csak az ügyészségnek kicsit a tökére kéne lépni a Szadesz-Maszop képviselőknek . Mert a beismerés az kevés . ---- Lóvé vissza a kasszába a felelősöket a kaptárba ! ---- Demszky nőverő Gábort pedig vissza kell citálni a horvát tengerpartról mielőtt megzakkan teljesen a műanyag palackos olíva eltevésbe. Nehogy valamelyik főorvos haverja kiadja számára a "beszámíthatatlan" igazolást .
3M..
2017. október 25. 14:26
Elszámoltatás? Felelősök megbüntetése? Szebb Jövőt!
Berecskereki
2017. október 25. 14:24
Mi a Transparency véleménye? Hol lehet megtalálni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!