A tavaly elhunyt Csoóri Sándor a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja volt.
A miniszter a Múzeumok éjszakája programsorozatról szólva elmondta, hogy országszerte 450 intézmény mintegy 2500 programmal várja a látogatókat június 24-én, szombaton. A programsorozat idei „fővárosa” Debrecen, kiemelt tematikája az értékőrzés – tette hozzá.
A fővárosban a programhelyszíneket az idén is egyetlen karszalaggal lehet végiglátogatni, amely nem csak az intézményekbe történő belépésre, de a BKV múzeumi buszjáratainak és az elektromos kisautó körjáratoknak a használatára is jogosít. Az eseményhez kapcsolódóan délután a Magyar Nemzeti Múzeumban Für Anikó színművész, az esemény arca-szóvivője leplezi majd le és mutatja be az érdeklődőknek az idei Múzeumok éjszakája alkalmából meghirdetett Be a múzeumba! című pályázat zsűri-díjas használati tárgyát, ezt követően pedig a Néprajzi Múzeumban lebbentik fel a fátylat a pályázat közönségdíjas tárgyáról.