Lex CEU: Thaifölddel és Malajziával tárgyal a kormány, Amerikával nem

2017. április 22. 13:21

Egyelőre csak Thaiföld és Malajzia budapesti nagykövetségével vette fel a kapcsolatot Altusz Kristóf, akinek miniszterelnöki megbízottként az a feladata, hogy a lex CEU kapcsán tárgyaljon a Magyarországon működő külföldi egyetemekről. Az amerikai hatóságokat és a CEU-t továbbra sem kereste meg Altusz, akiről a CEU rektorhelyettese korábban azt mondta a Mandinernek: kamumegbízottnak tűnik.

2017. április 22. 13:21
null

A lapunknak adott egy héttel ezelőtti interjúban Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese azt mondta: kamumegbízottnak tűnik Altusz Kristóf, akit Orbán Viktor azzal bízott meg, hogy tárgyaljon a külföldi egyetemek további magyarországi működéséről a lex CEU néven elhíresült felsőoktatási törvénymódosítás után. Enyedi az interjúban kifejtette: nem érti, miért a külgazdasági és külügyminisztérium államtitkára kell, hogy foglalkozzon egy felsőoktatási kérdéssel, és Altusz sem őket, sem az amerikai hatóságokat nem kereste meg. 

– fogalmazott a rektorhelyettes.

Enyedi gyanúja beigazolódni látszik, ugyanis az Index megkérdezte a külügyet, hogy kikkel tárgyalt eddig Altusz Kristóf a lex CEU kapcsán. Azt a választ kapták, hogy a kinevezése óta eltelt közel két hétben Altusz mindössze Thaiföld és Malajzia budapesti nagykövetségeivel vette fel a kapcsolatot. Ezen országokból származó egyetemek ugyanis egy-egy képzést működtetnek magyarországi egyetemeken. A törvénymódosítás által leginkább érintett CEU-val, illetve az USA-val viszont egyelőre nem akaródzik tárgyalnia a miniszterelnöki megbízottnak.

 

Fotó: Földházi Árpád

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
peet2013
2017. április 23. 08:54
Az egész CEU ügy megértéséhez elő kell venni a 2006. augusztus 22. napon jegyzett "A BUDAPESTI SZÉKHELYŰKÖZÉP-EURÓPAI EGYETEM MÓDOSITOTT ALAPÍTÓ OKIRATA" elnevezésű iratot. 1. § Az Egyetem fenntartói és jogállása (1) A Közép-európai Egyetem támogatására 1991. október 13-án megalapították a CEU Budapesti Közép Európai Egyetem Alapítványt (székhely: 1051 Budapest, Nádor u. 9.). Az alapító okiratokat a Fővárosi Bíróság 2314. sorszám alatt vette nyilvántartásba. Ezt követően jött létre a CEU NY elnevezésű felsőoktatási intézmény (címe: az Egyesült Államokban: 400 West 59th Street, New York,N.Y. 10019 U.S.A.) amely egyetemként és non-profitoktatási társaságként van bejegyezve New York Államban (Egyesült Államok). New York Állam jogszabályainak megfelelően, a New York-i Állami Oktatási Minisztérium (USA) Régenseinek Tanácsa az Egyetem számára „absolute chartert” adott és ezzel felruházta a CEU NY-ot amerikai oklevél kiadási joggal. Az Egyetemet a Middle States Commission on Higher Education (USA) intézményi akkreditációban részesítette. (2) Az Egyetem szoros, egymást teljesen átfedő integrált képzési együttműködést folytat a fenti, az Amerikai Egyesült Államokban akkreditált Central European University, New York elnevezésű felsőoktatási intézménnyel, amelynek működését az oktatási miniszter 1995.január 5-én kelt 5563/94. számú határozatában engedélyezte. Ezt a működési engedélyt az oktatási miniszter 2005. április 18-án kelt 2123-8/2005. számú határozatában módosította. Tehát van egy Budapesti székhelyű Közép-európai Egyetem, és van egy CEU NY elnevezésű felsőoktatási intézmény. Angol elnevezéssel CEU Budapest és CEU New York. A CEU NY intézménnyel (amelyik nem létezik illetve nem működik) folytat a CEU Budapest "szoros, egymást teljesen átfedő integrált képzési együttműködést". Ez óriási együttműködök valakivel aki nincs! Ezen kívül van egy titokzatos finanszírozó is "Az Egyetem működését biztosítják a Fenntartók által a társaságaik, és ezek között különösen a Közép-európai Egyetem Zrt. (székhely: 1051 Budapest, Nádor u. 11.) " Nos ez a Közép-európai Egyetem Zrt. az Igazságügy Minisztérium e-cégjegyzékében szerepel ugyan, de X-szel tárolt cégkivonata nem hozzáférhető. Az még senki nem kérdezte meg, hogy vajon a fő finanszírozást biztosító CEU Stichting Holland Foundation miért Amszterdamban van jegyezve (miért nem Budapesten?) és működik, holott az alapító okirat szerint kizárólag a CEU Budapest működését fedezi egy másik Közép-európai Egyetem Endowment Fund szervezeten keresztül? ZŰRÖS, nagyon zűrös ez az egész történet. 1995.január 5-én Fodor Gábor volt az oktatási miniszter aki ezt az egész zűrös történetet elsőként engedélyezte. Magyar Bálint már csak "símított" rajta.
madarasi.abel
2017. április 22. 20:56
Ilyen vicckormány mellett a kétfarkúaknak egyre nehezebb lehet viccet csinálni a politikából. Ők csak amatőrök a profi fideszesekhez képest :)
adam
2017. április 22. 19:38
Gellért, Gellért... Eddig azt hazudtátok, hogy csak a ceura vonatkozik a törvény...
Skankhunt42
2017. április 22. 18:53
De most őszintén... Nincs annak egy pikáns bája hogy azt az embert aki shortolta 2008-ban a forintot, nem börtönbüntetésre itélték hanem most ő a magyar demokrácia megmentője! Egy szélhámos!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!