Meg kell erősíteni az észak-atlanti szövetség európai lábát, mert nem vezet sehova, ha mindig arra számítunk, hogy az Egyesült Államok majd megvéd minket ha baj van, nekünk is rendelkeznünk kell megfelelő kapacitásokkal – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az Országházban megrendezett nemzetközi NATO-konferencián.
A tárcavezető kiemelte: alapvetően négy tényező határozza meg a biztonsági környezetet: a NATO és Oroszország viszonyának jövője, az Iszlám Állam elleni harc, az új amerikai külpolitika hatásai, valamint a közel-keleti és észak-afrikai helyzet stabilizálása, és ezek a tényezők mind összefüggnek egymással.