Szlovénia első vezetője: Csodálom a szabadságszerető magyarokat

Szlovénként a legszabadabb szocialista ország, Jugoszlávia legfejlettebb részébe született. Hogyan látta ifjúkorában Jugoszlávia helyzetét?

A titói Jugoszlávia a szocializmus egy változata volt. Tehetséges politikus volt, de attól még egy diktátor. A polgárok elnyomása nem volt annyira brutális, viszont szofisztikáltan működött. Utólag meglepődtünk, hogy mennyi értelmiségit vontak bele a rendszer működtetésébe, mások ellenőrzésébe. Szóval ez is egy szocialista rendszer volt, csak egy kicsit puhább. Legalább utazhattunk Nyugatra. De soha nem kedveltem a jugoszláv kommunisták „szocializmus emberi arccal” szlogenjét. Diktatúra volt ez, engedményekkel. Persze Szlovéniának, mint Jugoszlávia legnyugatosabb részének megvolt az esélye arra, hogy lássa, milyen az élet a határ túloldalán. Szlovénia mindig liberálisabb volt, mint a belgrádi központi hatalom. De ugyanúgy találkoztunk a kommunista hatalom eljárásaival. Másodrendű polgárok maradtunk. Tito rendszere végül nem tudott fennmaradni. Halála után az utódai szétverték a rendszert. Internacionalistákból nacionalisták lettek, nem csak Szerbiában, majd szétesett Jugoszlávia. Ugyanakkor a kommunisták meglehetősen ügyesek voltak az átmeneti időkben, kihasználták a lehetőséget, hogy átmentsék a hatalmukat az új rendszerbe, még Szlovéniában is. A változás hívei voltak, de nem a teljes átalakulásé.

Nyolcéves volt az 1956-os magyar forradalom idején. Vannak erről emlékei?

Szüleim illegális szabók voltak a szülőfalumban, sokan jártak hozzánk emiatt. Ötéves koromból származik az első politikai emlékem, ahogy az emberek halkan arról suttognak, hogy „Sztálin halott”. Megértettem, hogy valami nagyon fontos dologról beszélnek. A második politikai emlékem a magyar forradalomhoz kapcsolódik. Megértettem, hogy valami rossz történik ott. Amikor felnőttem, megismertem a magyar forradalom történetét, a magyarok szabadságszeretetét és hazafiasságát. Csodáltam a magyarokat, akik úgy döntöttek, harcolnak a saját méltóságukért és szabadságukért. Ez valami különleges történet volt. A forradalom reményt jelentett számomra. Tudjuk, hogyan kezdődött és hogyan végződött, de ettől még egy tiszta „Nem!” volt a kommunista rezsim erőszakjára.

Volt visszhangja a magyar forradalomnak Szlovéniában?

Magyarország és Szlovénia között az a különbség, hogy nálunk a kommunisták csináltak forradalmat már a világháborúban és utána. Forradalmi eszközökkel szerezték meg a hatalmat, sokakat meg is öltek. Szlovéniában több embert öltek meg a háború után, mint a háborúban – többet öldököltek a honfitársaink, mint a megszállók. Ez még mindig egy megoldatlan ügy Szlovéniában, nem történt meg a nemzeti megbékélés. Magyarországra importálták a kommunizmust, külföldi szereplők végezték el a munkát. Szlovéniában a saját testvéreink csinálták ezt. A háborút használták fel arra, hogy átvegyék a hatalmat. Ezért a kommunizmus hatásai is erősebb volt Szlovéniában, mint Magyarországon.

Érdekes, hogy ezt mondja, mivel nekünk, magyaroknak éppen Szlovéniát tartjuk egy szerencsésebb, boldogabb posztkommunista országnak, egy kis Ausztriának szebb múlttal és jelennel.

Ismerem ezeket a vélekedéseket. A szovjet blokkhoz képest szabadabbak voltunk, de megvolt a magunk diktatúrája a maga tragikus történeteivel.

Szlovénia függetlenségének kikiáltása 1991. június 25-én

A hetvenes-nyolcvanas években a szlovén értelmiségi élet részese volt. Az '56-os és '68-as magyar és csehszlovákiai események meghatározóak voltak az ön és körei számára?

Azt hiszem, a '68-as csehszlovákiai események jobban befolyásolták a nemzedékemet, hiszen akkoriban már egyetemi diákok voltunk. Máig megvan Ján Palach fotója, aki felgyújtotta magát Prágában. Nagyon megérintettek minket az akkoriban történtek, de tudtunk persze a korábbi magyarországi forradalomról is. Követtük, mi történik Csehszlovákiában és később Lengyelországban, ismertük a fejleményeket és a következményeket. A Szolidaritás mozgalom nagy hatással volt a gondolkodásunkra és cselekedeteinkre.

Jugoszláv katonák adják meg magukat a szlovén haderőnek

Szlovéniában nem tört ki forradalom a kommunizmus ellen, viszont a függetlenség kinyilvánításakor rögtön háborút kellett megvívnia a jugoszláv hadsereggel, a tíznapos háborút. Ekkor ön volt a miniszterelnök, a függetlenné vált Szlovénia első vezetője. Értelmiségi körökből érkezve háborús miniszterelnök lett: hogyan viselte mindezt?

Először is, senki nem várta a kereszténydemokraták győzelmét az első demokratikus választáson, 1990-ben. Mi magunk is meglepődtünk. Mivel én voltam a győztes párt vezetője, én lettem a kormányfő, bár korábban nem álmodoztam erről, nem volt ez a pálya a rögeszmém. Mindenesetre nem bántam meg, hogy vállaltam ezt a felelősséget. Úgy gondolom, ha csak profi politikusok lettünk volna, nem tudtuk volna ezt megcsinálni. Az úgynevezett „realisták” azt mondták nekünk, álljunk le, senki nem fog minket támogatni, veszíteni fogunk, és így tovább. A politika a lehetőségek művészete – de néha a lehetetlenség művészete is. És megcsináltuk.

Hogyan tartotta a kapcsolatot Belgráddal?

Nagyon formális voltam. Elmentem a belgrádi miniszterelnökhöz, Markovicshoz, elmondva, hogy a kormányzatnak tiszteletben kell tartania és meg kell valósítania a szlovén polgárok és a szlovén nemzetgyűlés demokratikus döntését. A fő döntés az volt, hogy demokratikus és szuverén szlovén állam szülessen, saját önrendelkezéssel, kiválva Jugoszláviából. A jugoszláv alkotmányban benne volt az önrendelkezés, sőt, az államszövetségből való kiválás lehetősége. A demokratikus és békés kiválásról akartam Belgrádban tárgyalni. De a végén meg kellett védenünk magunkat a jugoszláv hadseregtől az 1991 nyári tíznapos háborúban. A függetlenségünk kinyilvánításának napján egy nagyhatalom sem állt mellénk, csak a szomszédos osztrák és olasz régiók vezetői üdvözöltek minket. Pár órán belül háborúban álltunk. De szerencsére felkészültünk erre és meg tudtuk lepni a jugoszláv sereget. Rizikós és megterhelő időszakot éltünk át. Tíz napig az irodám padlójának szőnyegén aludtam, ha egyáltalán tudtam aludni. Most mosolyogva gondolok vissza erre az időre, de ez nem csak egy történelmi, hanem egy nagyon is megterhelő időszak volt. De legalább ebben az ügyben politikai egység volt Szlovéniában, nem úgy, mint a későbbiekben.

Történelmi fordulópont idején volt a független Szlovénia első miniszterelnöke. Huszonöt évvel később mi, európaiak újra történelmi időket élünk. Mit gondol a mai helyzetről?

Szabadok vagyunk, de még nem egyesültek. Az első 42 évemet egy kommunista diktatúrában töltöttem. Tudom, mit jelent a szabadság és annak a hiánya. Láttam a megosztott Európát. Aztán lebontottuk a Vasfüggönyt. Emlékszem, hogy régen, amikor Brüsszelbe utaztam, háromszor kellett pénz váltanom, számos határon kellett átkelnem. Nem akarok újra egy megosztott Európát látni. Nem örülök annak, hogy nem tudjuk a politikai értékeinket exportálni. Háború van Ukrajnában, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában. Konfliktusok vesznek minket körbe. Menekültválsággal kell szembenéznünk. Nincs ebben semmi romantikus. 2004-ben még annak hittük a helyzetet. De soha nem gondoltam azt, hogy Szlovénia és más korábbi kommunista országok egyszer s mindenkorra a geopolitikai törésvonalak jó oldalára kerülnek és kész. Soha nem volt az álmom az, hogy egyszer befejezünk egy történelmi projektet és akkor aludni mehetünk. Ez egy soha véget nem érő történet. Ez egy építkezési terület. Sok jelét látom a szétesésnek, a Brexit nem csak a britek számára, hanem nekünk is tragédia. Hadd emlékeztessek mindenkit a jugoszláv történetre: ha egyszer elveszítjük a közös nevezőinket, a közös életre szóló akaratunkat, akkor az a véget jelenti. Azt hiszem, kockán forog az európai projekt. Politikai válságot látok Spanyolországtól Ausztriáig. Megterhelő és kritikus idők várnak ránk a közeljövőben.

Milyen megoldást tud Közép-Európa kínálni erre a válságra?

Az európai szellemet új energiával kell felélesztenünk. Az úgynevezett új tagok, Kelet-Közép-Európai országai képesek lehetnek erre. Hiszem, hogy politikai kötelességünk erre törekedni. A Balkánra vonatkozó ismereteink is fontosak ezen a téren. Nagy reményeim vannak a visegrádi együttműködéssel is. Közép-Európa szellemisége a maga történelmi érzékenységeivel segítheti Európát túljutni ezen a válságon.

***

Alojz Peterle szlovén politikus, 1948-ban született egy szlovéniai faluban. A hatvanas évek végétől, diákkorától részt vett értelmiségi és politikai ellenzéki szervezkedésekben. 1990-ben Szlovénia miniszterelnöke lett. Társaival 1991-ben kikiáltották az ország függetlenségét, ami után a tíznapos háborúban kellett szembenézni a jugoszláv hadsereggel, de végül Szlovénia győzött. Peterle 2004 óta az Európai Parlament képviselője a kereszténydemokrata Új Szlovénia párt színeiben. Szabadidejében két hobbijának, a harmonikázásnak és a méhészetnek hódol, rákbetegségéből kigyógyulva rákellenes mozgalmak hírvivője.

Az interjú eredeti változata az 1956 Around Europe című, a magyar EPP-delegáció által kiadott '56-os interjúkötetben jelent meg.

Kapcsolódó interjúnkat itt olvashatják el:

Tunne Kelam észt politikus: '56 reményt jelentett számomra