Ukrajnából is számítanak menekültekre
A szlovák és az osztrák belügyminiszter nemrég megállapodást írtak alá, hogy Bős településen ideiglenesen 500 menekültet szállásolnak el. Ez a gyakorlat a fegyveres erőknek lehetőséget biztosított arra, hogy felkészüljenek az esetleges konfliktusok kezelésére. „Bősön, a menekülttábor környékén megerősített járőrözést tervezünk, gyakrabban és nagyobb létszámban. A nagyszombati készenléti motoros egység is szolgálatot fog teljesíteni, ha szükség lesz rá, és további biztonsági lépések is előkészületben vannak” – nyilatkozta Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány.
Gašpar elmondta, hogy a rendőrség felvette a kapcsolatot a magyar kollégákkal, és szükség esetén a déli határ mentén is megerősített létszámban folytatnak majd járőrszolgálatot. Hozzátette: nemcsak délről, hanem keletről, Ukrajna irányából is fel kell készülni a menekültek áramlására.