Tüntetés: Juhász szerint Orbán a „tolvajok fejedelme”

2015. március 09. 07:06

Hatékonyabb fellépést követeltek a korrupció ellen tüntetők Budapest belvárosban vasárnap. A tüntetés szónokai szerint a jelenlegi Magyarország valaha volt legkorruptabb kormánya. Március 28-ára közös tüntetést szervezne a korrupció ellen a baloldali pártokkal és a civilekkel Juhász Péter, az Együtt politikusa.

2015. március 09. 07:06

A korrupció elleni hatékonyabb fellépést követeltek a Budapesten vasárnap délután tartott demonstráció résztvevői. A belvárosi önkormányzat épülete előtt gyülekező tüntetők a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) elé vonultak. Juhász Péter, az Együtt alelnöke az NNI székháza előtt korrupcióval vádolta a kormányt, és többször is azt hangoztatta, nem fogják hagyni, hogy „ellopják Magyarországot”.

Az ellenzéki politikus szerint nem is önmagában a korrupció a legnagyobb probléma Magyarországon, hanem az, hogy „magát az államot lopták el, magát az államot kebelezte be a Fidesz”, szerinte ezért van az, hogy a NNI „hazugságokat ír le a határozatába, és nem nyomoz”. Ezzel arra utalt, hogy elutasították az V. kerületi önkormányzat ingatlaneladásaival kapcsolatban tett feljelentését. Bejelentette, hétfőn kezdeményezi, hogy álljanak össze a pártok, és akcióegységben szervezzenek országos tüntetést március 28-ára a civilek bevonásával.

Azt is mondta, a mostani demonstrációval példát mutatnak arra, hogy bár széttagolt az ellenzék, mégis tudnak együtt tüntetni, a civilekkel közösen. Juhász Péter a demonstráción Orbán Viktor miniszterelnököt „a tolvajok fejedelmének” nevezte és többször is hazugsággal vádolta meg a kormányfőt.

Ivanics Éva volt pénzügyőr alezredes szerint azért kell az NNI székháza előtt demonstrálni, mert a magyar bűnüldözésben egyre inkább „nem kívánatos gyakorlat” honosodik meg, a feljelentés elutasítása, azaz „a büntetőeljárás csírájában történő elfojtása”. Példaként Juhász Péter feljelentésére utalt az V. kerületi önkormányzat ingatlaneladásai ügyében.

Az Együtt párt szervezésében tartott tüntetésen a demonstrálók az Erzsébet térről a „Megállítjuk a korrupciót!” feliratú transzparens mögött vonultak végig az Andrássy úton, közben Orbán Viktor miniszterelnök távozását követelték. A rendőrség a vonulás idejére az utat félszélességben lezárta. A tömeg az Együtt, a PM (Párbeszéd Magyarországért) tábláit, valamint magyar és uniós zászlókat tartott a magasba, és korrupcióellenes jelszavakat skandáltak. A szervezők szerint a demonstrálók mintegy háromezren lehettek, amikor a tömeg eleje az Oktogonhoz érkezett, a vége az Operánál haladt. Az NNI Vörösmarty utcai székházánál a tömeg az Aradi utcától az Andrássy útig torlódott fel.

A szervezők a tömegben „Ezt még nem lopta el a Fidesz” feliratú matricákat osztogattak, és arra buzdították a résztvevőket, ragasszák fel oda, amit nem tudnak ellopni tőlük. Az Erzsébet téren Szelényi Zsuzsanna, az Együtt elnökségi tagja, független országgyűlési képviselő a demonstrálók előtt azt mondta: „a korrupció évtizedek óta a magyar politika rákja”. Kijelentette: Orbán Viktor miniszterelnök a rendszerváltás utáni időszak „legkorruptabb kormányfője”.

Szabó Rebeka, a PM elnökségi tagja azt hangsúlyozta, hogy olyan jogszabályokat kell alkotni, amelyek eleve csökkentik a korrupció esélyét. Nagy Zoltán, a Demokratikus Koalíció politikusa, a Zala megyei közgyűlés tagja Tiborcz István, Orbán Viktor veje cégének kikötővásárlására utalva azt mondta: Keszthelyen „kikötött a kormányzati korrupció”.

A demonstráción mások mellett részt vett Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke, Karácsony Gergely (PM) zuglói polgármester és Mécs Imre korábbi országgyűlési képviselő.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
moricka13
2015. március 14. 07:41
Hát Te Ki vagy Juhász, a Füvesek Fejedelme és egy röhögő majom! Már régen karakter-ÖNgyilkosságot követtél el, most miről beszélsz?
qccqccqcc
2015. március 09. 12:36
Te pedig a hazugság császára vagy, köcsög.
kjkj945
2015. március 09. 08:30
"" Juhász szerint Orbán a „tolvajok fejedelme”"" Tehát amit a gazdagoktól elvesz vett, azt a szegényeknek adja! Juh te nem vagy ász!
MZ/X
2015. március 09. 08:28
JUhász meg a nottinghami sheriff lenne?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!