Tényfeltáró oldalt indítanak az Origo korábbi munkatársai

2015. január 06. 13:44

Direkt36 néven indít tényfeltáró oldalt az Origo-tól tavaly távozott Sáling Gergő korábbi főszerkesztő, helyettese, Pethő András, valamint az egykori alapító, Weyer Balázs. Azt ígérik, hogy az új projektben kevés anyaggal jelentkeznek, de azok mind alaposan alátámasztott, mély cikkek lesznek.

2015. január 06. 13:44

Oknyomozó, tényfeltáró műhelyt indít az Origo tavaly kirúgott főszerkesztője, Sáling Gergő, valamint a portáltól szintén távozott helyettese, Pethő András és az egykori Origo-alapító Weyer Balázs.

A Direkt36 néven induló nonprofit projekt kifejezetten kevés anyaggal jelentkezik majd, de ezek mély, jól alátámasztott cikkek lesznek – írja a 444. Fél évig tartottak az előkészületek, mostanra sikerült összeszedni alapítványi támogatásokból elég pénzt az induláshoz, de heteken belül adománygyűjtő kampányt is indítanak, amin keresztül bárki beszállhat a finanszírozásba.

Nem azt szeretnénk, hogy a mindenki fejében meglévő pletykákhoz és elméletekhez adjunk újabb támpontokat. Hanem tényleg a történetek mélyére ásnánk, analitikus módszerekkel, és nem a kérdések számát szaporítanánk, hanem megpróbálunk majd minél egyértelműbb válaszokat adni. Azt szeretnénk, hogy annak a kevés anyagnak, ami megjelenik nálunk, legyen egyértelmű hatása, következménye” – mondta Sáling a 444-nek. Az alapítók hozzátették: az Átlátszóhoz képest abban lesz más a Direkt36, hogy nem lesznek aktivisták, hanem náluk csak újságírás lesz.

Pethő András kiemelte: nem lesz szükségük arra sem, hogy kapcsolódjanak a napi hírciklusokhoz. „Ha van egy konkrét sztori, akár egy miniszter utazásáról, egy közbeszerzésről vagy egy állami költésről, és ha ennek feltárásához egy hónap kell, akkor egy hónap lesz rá” – fogalmazott Pethő András. 

Sáling szerződésének titoktartási záradékára hivatkozva továbbra sem árult el részleteket az Origo-tól való távozása kapcsán, a főszerkesztőváltás állítólagos politikai okaival kapcsolatban azonban annyit megjegyzett: „Ez az egyik ilyen nagyon látványos és káros magyar társadalmi mítoszok egyike, hogy erről ilyen szemérmesen beszélünk. Szerkesztőségeken, szerkesztőségek vezetőin mindig is volt nyomás, nem csak politikai, de üzleti is. A politikának egy jelentős része a hatalom érvényesítéséről szól, legtöbbször törvényes, néha legitim, de nem etikus, néha pedig kifejezetten törvénytelen eszközökkel. Ezzel a szerkesztőségek vezetőségének tudnia kell együtt élnie.” Mint mondta, nem az a kérdés, hogy van-e nyomás, hanem, hogy egy szerkesztőség el tudja-e ezt hárítani.

Kép forrása: Nyugat.hu

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2015. február 06. 21:22
Keresztyén Echelon-Tényfeltáró
atila68
2015. január 28. 09:07
Ezek ilyen osztódással szaporodnak. hvg 444 cink atlatszo satöbbi.
cutcopy
2015. január 22. 22:24
Most látom hogy az index után az origónak is lesz 444-e, csak ez 36 lesz..
Tintamin
2015. január 22. 22:04
Egyszerűen el tudnám sírni magam a fenti fideszes kommentelők miatt: nem hiszem el, hogy ma Magyarországon léteznek olyanok (sajnos nem is kevesen), akik ennyire bekajálják ezt a fideszes maszlagot, és nemhogy elnézik nekik, hogy kilopják a szemünket, hanem mint valami fizetett zsoldosok, tolják itt a legostobább demagóg panelszöveget. Ekkora korlátoltság biztosan nem létezik. Hogyan lehet pl. Lázárt vagy Szíjjártót védeni? Nem rohadtul ciki ez? Hogy áll le az ember bárkivel úgy beszélgetni, hogy ezt a két suttyót ajnározza? Tükörbe nem mernék nézni, ezek meg ezzel a tahó bandával a seggükben kelnek-fekszenek. Az ész megáll, hogy mi folyik itt, tényleg elég nagy szarban az oktatásunk...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!