Ellenbogen: Még több kitiltás jöhet

2015. január 28. 10:10

Marc Ellenbogen biztonságpolitikai szakértő a Magyar Nemzetnek nyilatkozva elmondta: Washington minden releváns információt a magyar kormány rendelkezésére bocsátott az Államokból kitiltott magyar köztisztviselőkről. Ellenbogen szerint a magyar kitiltottak köre bővülhet, de cseh és szlovák köztisztviselők is lesznek a listán.

2015. január 28. 10:10

A magyar kormány hónapokkal a kitiltási ügy kirobbanása előtt rendelkezett minden releváns információval a kitiltott köztisztviselőkről – mondta el a Magyar Nemzetnek Marc Ellenbogen biztonságpolitikai szakértő, az USA volt bulgáriai nagykövete. Ellenbogen úgy tudja, hogy a nagykövetség tájékoztatta a magyar kormányt a kitiltott személyek által elkövetett bűncselekményekről is. Szerinte Washingtonnak nem a magyar kormány megalázása volt a célja, hiszen nem akarták nyilvánosságra hozni ezt a listát: szerinte magyar kormánykörökből szivároghatott ki.

Ellenbogen elmondta, hogy minden országban gyűjtenek információkat korrupt személyekről, erről pedig tájékoztatják a kormányokat. A tavaly ősszel kirobbant botrány főszereplőivel, így a kitiltását elismerő Vida Ildikó NAV-elnökkel szerinte már 2013 augusztusa óta foglalkozott a budapesti nagykövetség. A szakértő elmondta: bővülhet a magyar kitiltottak köre, de felkerülnek a listára várhatóan cseh és szlovák köztisztviselők is.

Ellenbogen szerint a rendszerváltás óta nem volt ilyen rossz az USA és Magyarország kapcsolata, szerinte ezt csak tovább mélyítette a magyar kormány azzal, hogy az információk birtokában nem tett lépéseket a korrupt személyek ellen. Ellenbogen az amerikai elnök külpolitikáját is kritizálta: szerinte az elfordult Európától, így Putyin szabad kezet kapott. Ellenbogen szerint túlzás neofasisztának nevezni Orbánt, de a totalitárius jelző ráillik. Ettől függetlenül úgy gondolja, hogy jogos, amikor a Fidesz és Orbán Viktor kettős mércét lát abban, hogy a Gyurcsány- és Bajnai-kormányokkal jobb viszonyt ápolt az amerikai kormány.

Összesen 136 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Willard
2015. január 28. 22:02
Assztakurva...mi megkaptuk Gutfrajndot, Bulgária Sóhembóhert, úgy látom, ezekből jut bőven Európára... Direkt csinálják?
választópolgár
2015. január 28. 21:57
Ami nem tetszik, megtiltani, betiltani, letiltani, eltiltani. Megszüntetni, felszántani, sóval behinteni. Emlékét eltörölni. Így teljesedik ki a fejlett nyugati befogadó toleráns demokrácia.
Peter8811
2015. január 28. 20:11
Peter8811 Blógen Ellen biztonságtechnikai szakértő: Az iraki vegyi fegyver nemléte is magyar kormánykörökből szivárgott ki.
szabadhajdu
2015. január 28. 20:02
A pedofíliára vonatkozó dekrétumom alapján birtokaimról kitiltottam több magas rangú USA politikust és köztisztviselőt. Ez nem azt jelenti, hogy az illető személyek azt elkövették, de magatartásukkal, erélytelen cselekedeteikkel azt eltűrték. Oszt jó napot Ellenbogen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!