A bíróság azonban a szerdai tárgyaláson úgy döntött, az iratokat visszaküldi az ügyészségnek, arra hivatkozva: a gyorsított eljárás lefolytatásához szükséges, hogy a bizonyítékok teljes körűen rendelkezésre álljanak, ez a feltétel azonban a tárgyaláson nem teljesült. A bíróság hiányolta például a székházban okozott teljes kár nagyságát, és jelezte, az egyik tanú sem tudott megjelenni a tárgyaláson. Mindezek alapján tehát a gyorsított eljárásra nem került sor, az ügyészség a „rendes” eljárásban vádat fog emelni a gyanúsítottak ellen.
Az ügyészség Sz. Zoltán esetében indítványozta az előzetes letartóztatás elrendelését, arra hivatkozva, hogy hasonló bűncselekmény miatt már vádat emeltek ellene, ám a bíróság nem látta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését, helyette lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a tatabányai férfival szemben. A többi gyanúsított esetében az őrizet megszüntetéséről rendelkezett a bíróság.
A bíróságon B. Gábor védője kérte, mivel védence esetében az összes bizonyíték rendelkezésre áll, folytassák le az eljárást, a bíróság azonban arra hivatkozott, nem lehet az egyes ügyeket különválasztani. Sz. I. Ábel és Z. András védője, Magyar György szerint nemcsak a gyorsított eljárásnak, de az őrizetbe vételnek is hiányoznak a törvényi feltételei. A tárgyalás után újságíróknak azt mondta: „szakmaiatlan” az a sajtóban megjelent hír, hogy a székházban tízmillió forintos kár keletkezett.