Szerinte a kommunisták oldalán a félelem, nem pedig a belátás magyarázta a „legvidámabb barakk” megteremtését, aminek kapcsán a miniszterelnök úgy fogalmazott, „azt senki nem róhatja fel nekünk, hogy a józan eszünket követve inkább jobban akartunk élni, mint rosszabbul”, de amikor látszott, hogy lehet tenni a szabadságért, megindultak az ellenzéki mozgalmak.
Emlékeztetett: a nyolcvanas évek végén négy olyan nagy, más-más csoportokat megmozgató tömegrendezvényt tartottak, amelyek megmutatták, hogy „megvan az a politikai ellenállás, nem elméletileg, emberekben, akik hajlandóak kockázatot vállalni azért, hogy a szovjet hadsereg innen elmenjen és a kommunisták rendszerét meg lehessen dönteni”.
A miniszterelnök hozzátette, ugyanakkor kérdéses volt, hogy a nemzetközi viszonyok – melyeknek kulcsaként a német egységet nevezte – meg fognak-e változni, hiszen „ha nincsenek határok, akkor nem lehet többé elválasztani egymástól a közép-európai népeket”.
Az Ellenzéki Kerekasztalra visszaemlékezve Orbán Viktor azt mondta: a Fideszben mint radikális, antikommunista függetlenségi mozgalomban rengeteget beszélgettek arról, hogy meddig érdemes a mély változások mellett lándzsát törni, és végül azt a megoldást választották, hogy „olyan radikálisnak kell lenni, amennyire csak lehetséges, mert ha esetleg visszarendeződés is lesz, ez a közép-európai történelem, a visszarendeződés is arról a pontról indul, ameddig sikerül eljutni”. „Azt a következtetést vontuk le, hogy most, amikor lehet előremenni, nem kell okoskodni, nem kell nagyon nagy teóriákat fölépíteni, hanem csinálni kell a dolgot, mindent csinálni kell, ami a szabadság irányába viszi az országot” – fogalmazott.
Orbán Viktor arról is beszélt: gyerekeinek a kommunizmusról az alapvető kiszolgáltatottságot volt a legnehezebb elmagyarázni, azt, hogy az ember úgy élt, hogy bármit meg lehetett vele tenni.