Martonyi: Meg kell erősíteni a transzatlanti egységet

2014. április 08. 17:20

Meg kell erősíteni transzatlanti egységet, és növelni kell a bizalmat az Atlanti-óceán két partja között – mondta Martonyi János külügyminiszter a Magyar Atlanti Tanács emlékülésén kedden Budapesten. Hende Csaba honvédelmi miniszter beszédében hangsúlyozta: a harmadik Orbán-kormány is megbízható, szilárd partnere lesz a szövetségeseinek.

2014. április 08. 17:20
A külügyminiszter a Magyarország NATO-csatlakozásának 15. évfordulója alkalmából tartott ülésen kiemelte: az ukrajnai események azt bizonyítják, hogy továbbra is számít a terület, amelyet meg kell védeni, és aki megsérti a területi integritást, annak számolnia kell a következményekkel. Emellett meg kell erősíteni a transzatlanti egységet, a bizalmat az Atlanti-óceán két oldalán, és növelni kell az amerikai elkötelezettséget és az európai hozzájárulást – mondta. Véleménye szerint a NATO minden tagállamának erősítenie kell védelmi képességét, és Magyarország már kijelölte ehhez az utat.
 
Martonyi János szerint a februári és márciusi ukrajnai fejlemények következtében megjelent „a biztonság kemény, eredeti fogalma”, a terület, az ország, az emberek biztonsága. A történtek következtében újra kell értékelni az eddigi gondolkodást, stratégiát, képességeket, és ezt higgadtan, megfontoltan, az elvek mentén kell megtenni - mutatott rá. A külügyminiszter emlékeztetett: 25 éve volt a rendszerváltozás, 1989-ben valójában a szabadság eszméje, az elvek és az értékek győztek. Ezzel megkezdődött a visszatérés a nyugati közösségbe, ez több éven át tartott, és fontos állomása volt a NATO-csatlakozás – mondta. Úgy látja, a siker az egymást követő kormányok összekapcsolódó, folyamatos erőfeszítéseinek és a nemzeti egyetértésnek köszönhető.
 
Hende Csaba honvédelmi miniszter beszédében hangsúlyozta: a harmadik Orbán-kormány is megbízható, szilárd partnere lesz szövetségeseinek. Mint mondta, a NATO-csatlakozás mérföldkövet jelentett Magyarország történelmében. Úgy fogalmazott, hogy addig az ország Kelet és Nyugat között „hánykolódott”, és a NATO-, majd az EU-csatlakozás két olyan erős horgonyt jelentett, amely Magyarországot szilárdan kikötötte a nyugati parton. Hende Csaba kitért arra is, hogy a biztonságot könnyű természetesnek venni, ezért tudatosítani kell, hogy ez nem adottság, hanem tenni kell érte nemzeti és szövetségi szinten is – hangoztatta. Arról is beszélt, hogy a Nyugat-Balkán stabilitása és jövőbeli euroatlanti integrációja Magyarország kiemelt érdeke, az ország elkötelezett a NATO nyitott ajtók politikája mellett, és bízik abban, hogy folytatódik a szövetség bővítése. Montenegró a legfelkészültebb jelölt, és Magyarország minden segítséget megad az országnak integrációjához – közölte.
 
Vizi E. Szilveszter akadémikus, a Magyar Atlanti Tanács elnöke emlékeztetett: a Magyar Atlanti Tanács 1992-ben alakult, eredeti küldetése, hogy előmozdítsa Magyarország NATO-csatlakozását és hirdesse az euroatlanti elveket és értékeket a magyar társadalomban. 1997-ben a magyarok 85 százalékos arányban hagyták jóvá az ország NATO-csatlakozását, és máig ez a legmagasabb arány, amellyel egy csatlakozó országban támogatták a belépést a szövetségbe – idézte fel. Azt mondta: a NATO a történelem legsikeresebb politikai és katonai szervezete.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
választópolgár
2014. április 09. 03:31
martonyi külügymiszter szókészlete: európai, normák, transzatlanti, nátó, brüsszel, szövetségesek, jószomszédság, blabla,
kizökkentidő
2014. április 08. 18:06
Megfújták a kürtöt, meg a nyerget is.
egysegelem
2014. április 08. 17:54
Taktika, egy kicsit mondok a normalis embereknek is, aztan mjad jon egy masik aki a jobbikos primitiveknek fog jatszani valami kinai vagy oroszos szoveggel meg keleti nyitassal. Okosan ki van ez talalva.
Charlie Chan
2014. április 08. 17:47
Megint kiadták az ukázt a jobbikos trolloknak, hogy harcra fel? Megprbálnátok egy normális hozzászólást? Vagy csak lájkolgatjátok itt egymást?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!