A felmérés, ami felnyithatja Brüsszel szemét: folyamatosan csökken a lakosság bizalma az unióval szemben

A szakértő szerint az eredmények azt mutatják, hogy egyre több a törésvonal, nő a megosztottság és a széthúzás az unióban.

Fontos lépés jöhet a Nyugat-Balkán történelmében.

Szerbia már technikailag teljesítette az Európai Unióhoz való csatlakozás minden feltételét, a végső döntés azonban a tagállamokon múlik – hangsúlyozta Duro Macut szerb kormányfő a Szerbia Palotában tartott Western Balkans 2030 – A Turning Point for the Region konferencián.
A Magyar Szó tudósítása szerint a miniszterelnök kiemelte: a reformfolyamat felpörgött, a kabinet továbbra is teljes erővel dolgozik rajta, különösen a jogalkotás terén. Macut szerint ugyan léteznek politikai ellentétek a parlamentben, az uniós normák átvétele azonban nem lehet vita tárgya, hiszen nemzeti érdek. A politikus közölte:

eddig a csatlakozási kritériumok 65 százalékát teljesítették, ami kedvezőbb arány, mint több szomszédos ország esetében.
A maradék feltételek – főként a harmadik országokkal szembeni szankciók és politikai kérdések – azonban lassítják a tempót. Macut leszögezte: a kormány határozottan Európa-párti, és kitart a reformok mellett, hogy minél hamarabb elérjék az EU-tagság szintjét.
Szerbia uniós közeledése a 2000-es évek elejére, Slobodan Milošević bukása utáni időszakra nyúlik vissza. Első nagy lépésként 2008-ban aláírták a Stabilizációs és társulási megállapodást, 2012-ben pedig megszerezték a tagjelölti státuszt. A tényleges csatlakozási tárgyalások 2014-ben indultak, az EU 35 fejezetében vizsgálva a szerb jogrend harmonizációját. Bár az Unió eredetileg 2025-öt tűzte ki céldátumnak, a folyamatot politikai akadályok – leginkább a Koszovóval való viszony normalizálása – lassítják.
Nyitókép forrása: Andrej ISAKOVIC /AFP
***