Elmondta: az alap-munkacsoportnak 10 EBESZ-oszág 13 szakértője a tagja, van köztük például jogi, választási, kampányfinanszírozási szakértő, politikai elemző, média-, esélyegyenlőségi, nemzetiségi elemző.
A hét másik felében további tíz hosszú távú megfigyelő csatlakozik az alap-munkacsoporthoz, tíz különböző országból. Az ő megbízatásuk április 14-éig tart, és feladatuk, hogy nyomon kövessék a panaszok és fellebbezések elbírálását. A megfigyelők kétfős nemzetközi csapatokban fognak dolgozni, a választások napján pedig felkeresnek néhány szavazóhelyiséget is, de nem lesz rendszerszerű választási eljárás-megfigyelés.
Audrey Glover kijelentette: munkájukban kiemelt figyelmet fordítanak a módosított jogi keretek végrehajtására, a választás adminisztrációjára, a kormányzati szervek tevékenységére, a kampányra, a nők és a kisebbségek részvételére, a médiára, valamint a panaszok és a fellebbezések kezelésére. Feladatuk a megfigyelés, nem a beavatkozás – magyarázta, hozzátéve: nem választási felügyelők vagy politikusok a delegáció tagja, hanem szakértők. Arról is beszélt, hogy három hét múlva félidős jelentést tesznek közzé az addigi megfigyeléseikről, majd a választást követően sajtótájékoztatón osztják meg a tapasztalataikat. Végleges jelentésüket, amelyben ajánlásokat is megfogalmaznak, a választást követően nyolc héttel adják ki – közölte.