Jenő, ezt a levelet nem írom meg neked. Nem írom meg, mert fölösleges. Ugyanazt tudod, amit én, illetve én ugyanazt írom, amit te tudsz, és ha néha – nagyon ritkán – eltanácstalanodunk, mindkettőnk helyett gondolkodik közös barátunk, a kabinetfőnök. Néha akkor is, amikor éppen tisztán beszélünk egymás között, de igaz magyar, hadd gondolkodjon helyettünk, legalább nem mi tévedünk. Bár mi soha nem tévedünk.
Mi ketten együvé tartozunk, Jenő! A vérség kötelékénél is erősebb valami – valami kimondhatatlanul, mélyen zsigeri – köt össze bennünket: neked román rendszám van az autódon, nekem szlovák volt. Nem magyar a rendszámunk, Jenő! Átok ül azon a világon, Jenő, amelyben nekünk idegen rendszámok mögött kell belaknunk Hazánkat.
Hazánkat, amelyet kiraboltak az utolsó rohadék kommunisták. Nem tűntek el a történelem süllyesztőjében, de nem ám, túlélték saját végzetüket, én csak tudom, láttam eleget a Népszabadságnál. Beh gyűlöletes egy meló volt, Jenő. Hál’ Istennek, elmúlt, vége van, köszönhetően neki. Neked. Nekünk. A magyaroknak. A magyarok köszönik nekünk. Nekem.
Azért sem írok neked levelet, Jenő, mert nem feladatom dicsérni téged. És ha rosszat nem mondhatok, akkor a jót miért emlegessem? A jót mindenki látja. Ha másképpen nem, a szívével, hoppá, ezt nem én írtam, ez a szíves nem én vagyok, szerkesztő urak, kérem, töröljék, én nem tudom, mert ömlenek belőlem a szavak, igyekeznem kell utolérni önnön zsenialitásomat.
Hosszasan nem írok neked, Jenő. Elkezdődött a kampány, hát senki sem érti? Nekem kell megvédenem a Hazát és a Nemzetet, erre teremtett a Jóisten, meg arra, hogy ne írjak neked levelet, Jenő. Ha én nem védeném tollal, ékes szóval, tiszta beszéddel e földet, akkor az ilyen Cohn-Benditek egy perc alatt elfújnák ezt a gyönge kormányt. A célkereszt már rá van festve Orbán Viktor szívére és homlokára, ezért kell nekem elébe állanom. És mivel mindenünnen lőnek rá, hát szaladok körbe-körbe, látod.
Rajtam kívül senki más nem tudja mondani sem az igazat, sem a valódit. Na jó, te még igen, és közös barátunk is, a kabinetfőnök, de ti nem írtok olyan szépen, mint én, nekem mégiscsak ez a szent hivatásom, lásd be, Jenő. Ez az egyetlen rossz, amit rólad mondani tudok, drága barátom, de ne csüggedj, hiszen a Föld hétmilliárd embere osztozik keserű sorsodon. Ez a ti tragédiátok, hogy nem tudtok olyan jól írni, mint én. De magamra veszem ezt az édes terhet, megírom én mind a hétmilliárd ember helyett, hogy mi a helyes.