Hajós András: Nem diktatúra, inkább vegzatúra

Jelenleg a politikaérzékeny megmondóember, a kereskedelmi televíziós sztár vagy a zenész énekes énje határozza meg a mindennapjait?

Ez a három mind én vagyok, legkevésbé sem vagyok egyszerre csak az egyik. Az, hogy a médiatérben felerősített torzítások következtében hogyan érzékelnek, az nem az én problémám. A Heti Hetes, melyben vicces emberként szeretnek vagy gyűlölnek, csupán három órát vesz el a hetemből, a fennmaradó időben még bármi lehetek, akár rosszkedvű is.

A jókedv irányítható?

Indirekt módon irányítható. Lehet tudni, hogy mi az, amitől az adott napon biztosan rosszkedvű leszek. Ezt el lehet kerülni, aztán rögtön kiderül, hogy akkor nem keresek pénzt. Ami a megmondást illeti: amikor a Heti Hetesbe bekerültem, idősebb zenész kollégák azt javasolták, fékezzek, különben elvesztem a közönség egy részét. Nem foglalkoztam vele, mert nekem az az élvezet, hogy minden témához hozzászólhatok, sőt kifejezetten támogatom azt, hogy a színpadon álló emberek a közélet dolgaihoz hozzászóljanak. Úgy emlékszem, hogy a régi világban is így volt szokás. Politikának éppen azt tartom, amit a civil oldalon állók tesznek vagy mondanak, nem azt, amit a profi politikusok. Nem az az érdekes, amit a pártszóvivők üzennek, hanem amit a kommentelők, a hentesnél az emberek, a zenészek, a festők osztanak meg egymással.

Valóban, nem csinált 2010-ben titkot abból, hogy az LMP-ért dobog a szíve. Azt azonban nem tudjuk, Benedek vagy András jár ön szerint a helyes úton?

Az LMP létezését támogattam, de nem lettem aktivista, nem kerültem fel semmilyen listára. Épp ideje volt, hogy az a kilencvenes évek óta fennálló bal-jobb establishment, amelyik uralja a politikai teret, megtörjön. Így tehát a számomra végtelenül ellenszenves, és kimondhatatlanul kártékonynak tartott Jobbik létének ez az aspektusa pozitívum. Maga a tény, hogy jött egy új korosztály, új eszközökkel, más kulturális beágyazottsággal és be is tudott kerülni a parlamentbe, az egészséges ozmózis jelének tekinthető. Ezért álltam az LMP mögé. Most már nem tartom velük a kapcsolatot, függetlenül attól, hogy szimpatikus gyerekek, azért mégiscsak politikusok, akikhez nem kívánok közelebb kerülni. A Schiffer-Jávor vitának nem látom a taktikai, hatalomtechnikai mozgatórugóit. A törésnek azonban van egy olyan értelmezése – amit rendkívül pozitívnak tartok – hogy visszahoz valamit a kilencvenes évek elejének nagy kérdéséről: az elvi politizálásról. Akik azt mondják az LMP-ben, hogy óvatosan Bajnaival, azok szerintem azt mondják, hogy ne essünk még egyszer abba a hibába, amibe az ország akkor esett, amikor Orbán Viktort választotta meg azon az alapon, hogy teljesen mindegy, hogy ki, csak ne a Gyurcsány legyen. Rendszeresen így szívatja meg magát az ország. Most azt látjuk, hogy egy esetleg megválasztott miniszterelnököt senki nem kényszerít arra, hogy megmondja, mi a programja. A Schiffer-féle távolságtartásban legalább benne van az elvi következetesség. A sajtó persze a diskurzusnak a szakad, nem szakad vonalát emeli fel, csupán a felszínével foglalkozik.

Hajós András elvi fenntartásai annak is gátat vetnének, hogy zenészként az Együtt 2014 színpadán elpengesse a Kukuruku című dalt?

Biztos, hogy gátat vetnének. És nem azért, mintha a kiállás nem lenne fontos, hanem azért, mert az Emil Rulez soha nem ment ilyen jellegű rendezvényre. A zenekar hét emberből áll, akiknek a politikai véleménye szélesebb spektrumon mozog, minthogy egyik vagy másik irány mindenkinek beleférne. Az lehet, hogy műsorvezetőként szerepet vállalnék, bár eddig nem nagyon hívtak. A Milla körül időnként megjelenek, hisz szimpátiám egy része az övék.

Az előadóművészi lét mellett mi hajtja az ilyen jellegű közszereplés felé?

Nekem hobbim a politikáról való gondolkodás. Van az az embertípus, aki szerint ez fontos dolog. Miután dolgoztam politikai kommunikációban, láttam ennek a boszorkánykonyháját, megkedveltem, sőt a kilencvenes évek közepén, amikor még egy egészen másfajta országban éltünk, még arra is gondoltam, hogy részt kell vennem benne. A közszereplésnek viszont azt a fajtáját nagyon nem szeretem, amikor zenészek azzal próbálják meg egy kicsit megtolni a CD-jük megjelenését, hogy előtte nagyon odamondanak valahova. Politikáról tehát érdemes gondolkodni, de csak az menjen politikusnak, akinek van programja, azért kiáll és végig is megy a maga számára kijelölt úton.

Mintha a politika úgynevezett civil barátai, aktivitásra kész figurái is szerepet kérnének maguknak. A Gyurcsány-Bajnai szövetség együtt tette tönkre az országot - olvasható a Civil Összefogás Fórum hirdetéseiben. Hogyan dekódolja ezt a nemzetnek küldött rövid szöveges üzenetet?

Eldurvult a helyzet, nagyon nagy a tét. Nem értem a jobboldalt, miért kell a város hangulatát ilyen mélységben rombolni. Végtelenül ellenszenvesnek és kontraproduktívnak tűnik. Nyilván reagálni kell Bajnai megjelenésére, de ezt kicsit eltúlozták. Miközben a legnagyobb Bajnai-hívek se gondolják, hogy Gordon az egy évében bebizonyította volna, hogy ő ezt annyira jól csinálja. Akik most az E14 mögött állnak, talán a higgadtabb, nyugodtabb stílus győzhette meg. Szerintem a magyar közhangulatban most paradigmaváltás van, az emberek azt fogják jobban szeretni, aki visszafogottabb és az együttműködés alapján kommunikál, legalábbis ezt hiszem naiv bölcsészként. Aztán lehet, hogy valahol vannak mérések, ami szerint még mindig a gyűlölet a nyerő.

A fékek és ellensúlyok barátai mintha a felhőben járnának a teoretikus problémázásukkal, miközben a havi törlesztő miatt stresszel a nép. Nem túl elméleti az ellenzéki tematika?

Azt hittem, hogy húsz év alatt a magyarok képesek megtanulni, hogy a fékek és ellensúlyok nem is olyan bonyolult és távoli módon hatnak az ő törlesztőrészletükre. Most országos szinten is az a kérdés, ami családi szinten, hogy ki és hogyan fog kölcsönkérni, s aki kölcsönad, az mit gondol a megszorult családunkról, az országról. A kormányzati célkitűzések határozzák meg az állampapír kamat szintet, az inflációt, a forint árfolyamot, végső soron pedig a mi törlesztőnket is. Ez a választás tétje. A gond csak az, hogy sem az Orbán-kormány, sem Bajnai nem mondja el, hogy mi lesz, hogyan osztják fel közöttünk a tartozást. Ami pedig a demokrácia deficitet illeti, az látszik, hogy a Békemenet után ez volt a legnagyobb tömegeket megmozgatni képes Millás hívószó. Mindenki csak ez után kullog. Az MSZP 1200 nyugdíjast tudott kivinni a Pilvax közbe, az LMP harmincadmagával képes leláncolni magát. A szüleim már gyerekkoromban elmagyarázták, hogy nem arra szavazunk, hogy gazdagok legyünk-e vagy szegények, hanem arra, hogy mennyi szabadságot követelünk ki magunknak. Én még ma is szívesebben vagyok szegény, ha szabad lehetek.

Csak nem azt mondja, hogy az önhöz hasonló, magas státuszú euro-magyar családapák rosszabbul élnek, mint négy éve?

De. Száz százalékig. Anyagilag és közérzetileg is. Sosem tartoztam egyébként a nagyot kaszálók közé. A televíziós gázsim a hét évvel ezelőttinek harmada. Az történik velem is mint másokkal, egy multi cég alkalmazottja vagyok, amely ott szopat, ahol tud, visszaélve azzal a lehetőséggel, hogy nem tud az ember pattogni, hogy mindenki pótolható. Sokan elfelejtik azt is, hogy a mi szakmánkban nyáron nem dolgozunk, nincs tévé, nincsenek haknik, éves szinten tehát a bevétel egyharmada helyből mínusz. Én még számlát is adok, ami szintén mínusz, a Heti Hetes pedig irgalmatlan összegeket vesz ki a zsebemből azzal, hogy miatta számtalan helyre nem hívnak meg. Amit egyébként megértek, ha egy bankvezért egyszer megsértettem, nem én fogom a karácsonyi rendezvényüket konferálni.

Gyorsan szertefoszlatta a tehetős celeb imázsát.

Nekem nem celebimázsom van, hanem lakáshitelem 2024-ig. Vállalati középvezető koromban messze jobban kerestem tíz évvel ezelőtt, mint most. Viszont így foglalkozhatok a zenekarommal. A kérdésből azt is kiéreztem, hogy könnyen beszél a szabadságról az, aki jól megél a bevételéből. A mélyszegényeknél jobb a helyzet, de messze nem annyira, mint azoknál, akik a politika színpadán állnak. Nem vagyok diktatúrakiáltó, de a közérzetem ettől még rossz. Papíron már lehet, hogy diktatúra van, a valóságban még nincs. Mintha összeállt volna egy olyan rendszer, amit kizárólag a rendszer működtetőinek személyes ízlése és feudális kegye határoz meg. Nem diktatúrának, inkább vegzatúrának nevezném.

Nemrég azt nyilatkozta, hogy alapvetően ellenzéki beállítottságú, „de kiderülhet még, hogy a miniszterelnöknek igaza van.”

Konkrétan az IMF-hitellel kapcsolatban mondtam, s ezt tartom is. Elképzelhető, hogy van ennek a hitelfelvételnek alternatívája. Lehet kölcsönfelvétellel is jól gazdálkodni, de lehet, hogy Orbánnak igaza van, amikor nem nyúl az ismert feltételekkel a kínált hitel után. Persze jó lenne tudni, hogy ha nem kérjük, akkor mi lesz helyette. Ha az a matek, hogy így nem adósodunk el, miközben a telekomadókon, bankadókon és ilyen-olyan adókon, kvázi pszeudo adóztatáson, meg az infláció felpörgetésén keresztül mégis a mi zsebünkből veszik ki a pénzt, akkor lehet, hogy a keménykedést mégsem csípem annyira. Azerbajdzsánba meg Kínába el kell menni, tárgyalni kell, vegyék a Rábát, bár abban nem vagyok biztos, hogy az ilyen jellegű utazások nem a hadiipari fejlesztéseinknek keresnek piacot. Mindegy, ha Győrben az embereknek van munkájuk, akkor az ember szemet huny.

Érdekes, a miniszterelnöknek korábban épp azt vetették szemére, hogy tekintélyuralmi rendszerek vezetőivel parolázik.

Ha egy ilyen súlyos helyzetben lévő ország miniszterelnöke lennék, nekem is el kéne adni Iránnak, Azerbajdzsánnak, Afganisztánnak harci gépjárműveket. Nem is akarnék miniszterelnök lenni. Budapesti értelmiségiként el tudom viselni, hogy az ország vezetése számomra ellenszenves dolgokat csinál, tudok az én ízlésvilágommal kisebbségben élni, csak akkor legalább a többieknek legyen jó. Értem én, hogy a kétharmad akarta ezt, csak közben azt látom, hogy most ez a kétharmad dühös, tehát valami nem sikerült.

Az ízlésvilágába belefér, hogy a náci beszéd ellen tiltakozók sárga csillagot tűznek a kabátjukra?

Nagyon nehéz kérdés. A Jobbikot nyilas pártnak tekintem. A Gyöngyösi-féle kijelentéseknek rettenetes súlya van. A nyilasozás, fasisztázás olyan, mint egy farkas a nyáj körül. A mi döntésünk, hogy közelinek vagy távolinak látjuk a nyájtól. A farkas arra vár, hogy mikor ijedünk meg, mikor lehet egy gödölyét kihasítania a nyájból. De akkor tűrjük el, hogy állandóan itt ólálkodik körülöttünk? Nem én leszek az, aki ezt meg tudja válaszolni. Egyszer azt mondtam a Heti Hetesben – s ez nagy felzúdulást váltott ki –, hogy nem biztos, hogy a nyilasoknak szólni kell, hogy ők nyilasok. Eltelt hetven év, nem biztos, hogy amit időnként mondanak, azt a történelmi események ismeretében mondják. Ők már egy másik, műveletlenebb generáció. Nekünk rosszul esik, minket sért, de meg kell próbálni feltételezni, hogy nem a múltra reflektál. Tegyük hozzá, egy országgyűlési képviselőnél a véletlen elszóltam magam nem játszik. Az utca embere, vagy egy részeges nyugalmazott tábornok hivatkozhat erre, de aki ismeri a parlament rendjét, az nem hiteti el velem, hogy véletlen volt. Zsidó származású embereket listázni tényleg durva, meg tudom érteni azokat, akik feltűzték a sárga csillagot.

Fel is tűzné?

Én nem szívesen tenném fel. Az én családom egy részén volt. Annak a felének, a felével, aki aztán úgy döntött, hogy ezek ellenére ugyanebben az országban, ugyanabban a lakásban kíván élni, mint amelyiknek az ablakából végignézte, hogy másnap majd hogyan viszik el őket – kulturálisan ebből a negyedből származtatom magam – közösséget vállalok. A megnyilvánulásaimmal, a véleményem kimondásával minden nap megteszem azt, ami számomra a sárga csillag feltételével egyenértékű kiállás.

A szélsőjobboldali Metapédia már régen összeállította a maga zsidó-listáját.

Én magam is szerepelek rajta, meg egy csomó más, egyáltalán nem zsidó származású ember is. Személyes félelem nincs bennem, úgy gondolom, meg tudom védeni magam, bár hátulról támadó hat viperással szemben még ez sem biztos, talán még Chuck Norris se tudná. Az ügy kapcsán mindig higgadtságot szoktam javasolni, ezek a listázó fiúk reményeim szerint a furcsaságukat idővel kinövik. Nem a Jobbik létével van a baj, hanem mondatokkal. Ezek azonban a törvények helyes alkalmazásával kordában tarthatók, szankcionálhatók volnának.

A szimpátiáját nyíltan vállaló muzsikusként hogyan védekezik a Pataky Attilává válással szemben?

Előbb voltam zenész, minthogy valamelyik párt keblére ölelt volna. Mi több, nem is nagyon ölelt. Pataky Attila az egyik örökös idolunk, legalábbis az én generációmnak, még akkor is, ha ezt csak az első lemeze indokolja, és akkor is, ha az ember azt mondja, hogy jaj, Attila, ezt már nem kéne. Az már kevésbé tetszik, hogy egyes előadók a politikai szimpátiájukkal szívják magukhoz és a zenekarukhoz a közönséget. Szoktuk nézni Demjén Rózsi régi produkcióit a YouTube-on. Elképesztő tehetség, kitűnő hangú ember. Szerintem nem jó ez a fideszkedés, de Demjén Rózsinak akkor is minden meg van bocsájtva.

Hosszú hallgatás után új lemezzel jelentkezett az Emil Rulez. A Gyere át! című album érzésvilága a megállapodott, tépelődő, de alapvetően azért sikeres emberek világképét tükrözi. Tudatos szerkesztés?

Ez a lemez inkább lírai játéka a két szerzőnek, Hegyi Gyurinak és nekem. Ebbe annyi munkát és pénzt tettünk, ami soha nem fog megtérülni. Zenei piac már nem létezik, részben ezért is hagytuk abba annak idején. Most meg azért csináljuk, mert nekünk jó és ezzel az arra nyitottakat néha meg is ajándékozhatjuk.

Hegyi György szövegei meglehetősen személyesek, helyenként kifejezetten intimek, a Holnap című dal levett a lábunkról.

Amikor utoljára lemezt csináltunk, 35 évesek voltunk. Most 43. Ha már tényleg csak arról szól az egész, hogy az utókornak, magunknak meg néhány kíváncsi embernek adjunk valamit, akkor őszintén rakjuk ki, hogy mi van velünk. Sokáig kérdés volt, hogy írjunk e dalt a szerelemről, hogy írunk e a hozzánk egy lépéssel közelebbi témákról. Eddig szereplőkbe távolítottuk a történeteinket, most már egyre inkább megjelenik bennük az én.

A Szónok című szám viszont kicsit kilóg a sorból.

Nehezen fogyaszthatóbb dal, amiben kicsit direktebben jelenik meg a bennünket körülvevő világ, mégsem lehet kihagyni egy olyan lemezről, ami azzal az igénnyel lép fel, hogy megmutassa a fájdalmat, öregséget, örömöt bánatot, meg egyébként a becsukott ablakon is átordító politikusokat.

Az tudható már, hogy melyik dalból farag majd slágert a Petőfi Rádió?

Nagy valószínűséggel egyikből sem. Három számot elküldtünk nekik. Erre az egyik magas pozícióban lévő kolléga visszajelzett, hogy ez szerinte szar. Ezen kicsit megsértődtünk, legalább egy kamu levelet visszaírhattak volna. A Petőfivel folyamatos összeveszésben vagyunk. Sokat ártott biztos a tévézésem is. Igazán underground zenekar lettünk. Noha a Narancs a kedvenc lapom, azt hiszem, gyűlölnek. Nem tudnak minket hova tenni, nem vagyunk rock and roll arcok, nem iszunk senkivel. Azt gondolják, itt vannak ezek a finnyás belvárosi köcsögök, akiknek úgyis minden mindegy.