Kitért arra, hogy a Lázár által emlegetett nagyapja három évet töltött a siralomházban a Rákosi-rendszerben. „Lehet ezt a játékot játszani, de akkor mérjünk egyenlő mércével!” – mondta Schiffer. Szerinte meg kellene „rostálni” a Fideszt, és el kellene dönteni, hogy akar-e a Fidesz Kádár-kori miniszterhelyettest az ország élére és a külügyminiszteri székbe. Schiffer szerint van értelme létrehozni a Nemzeti Emlékezet Bizottságát, más országokban az ilyet nem politikai leszámolásra, hangulatkeltésre használják. A Fidesz szándékait illetően azonban nincsenek illúziói. Szerinte ha nincs ellenzéki nyomás, ez a testület sem áll fel.
Schiffer szerint egyébként az alapvető vita az aktanyilvánosságról szól. „Lássunk tisztán, hogyan hálózták be a titkosszolgálatok a rendszerváltó pártokat, a többi közt a Fideszt és holdudvarát, milyen állambiztonsági személyek játszottak szerepet a privatizáció folyamatában, a médiaelit kialakulásában. Sok százezer ember alapélménye azonban a magyar politikában az, hogy semmi nem az, aminek látszik. Az összeesküvés-elméletek azért alakulhattak ki, mert már az első pillanatban sem láttuk, ki kicsoda, és milyen érdekek mozgatják. Ahhoz, hogy a magyar demokráciába vetett bizalma az embereknek helyreálljon, szükséges az aktanyilvánosság. Ha a Fidesznek csak az volt a baja a javaslatommal, hogy én terjesztettem elő, átadjuk Lázár Jánosnak szívesen” – mondta. Hozzátette: más kelet-közép-európai országokban ezen túlestek, Magyarországon folyamatosan megy a szőnyeg alá söprés. „Ezért képzelhető el az, hogy rendszerműködtetők, olyanok, akikhez a szovjet pártfőtitkár 1987-ben ellátogathatott, azok az emberek most antikommunista héroszként tűnhetnek föl” – fogalmazott.