NOL: Puch háttérbe húzódna

2012. február 01. 08:25

A jelölőbizottság elnöki posztján folytatja munkáját Puch László MSZP-s politikus, így nem indulhat a tisztújítás fordulóiban, és a pártigazgatás feladatairól is kész lemondani – értesült a Népszabadság.

2012. február 01. 08:25

Semmilyen szerepet és tisztséget nem vállal az új szocialista felsővezetésben Puch László, így ajánlásokat, jelöléseket sem kér – értesült a Népszabadság. A szocialista politikus a jelölőbizottság elnöki posztján folytatja munkáját, e tisztség pedig kizárja, hogy részt vegyen a tisztújítás most következő fordulóiban.

A lap ugyanakkor azt is megtudta, Puch egyelőre megmarad Baranya megyei pártelnöknek, de a pártigazgatás feladatait kész átadni másnak. Hogy utóbbi tisztségben lesz-e változás, márciusban, a tisztújítás után dőlhet el. A pozíciót a lap szerint a hamarosan budapesti pártelnökké váló, jelenlegi nemzetbiztonsági bizottsági elnök Molnár Zsolt, vagy a kabinetfőnök Velez Árpád szerezheti meg.

Puch László néhány hónappal korábban jelentette be: a háttérbe húzódik, hogy az MSZP új arcainak teret adjon, és ezzel nagyobb esélyt biztosítson a más pártokkal, szervezetekkel való együttműködésnek.

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2012. február 01. 11:36
Eddig előtérben volt?
Válasz erre
1
0
tmonk
2012. február 01. 09:43
És mi dolga lenne neki a háttérben? :)
Válasz erre
0
1
novara
2012. február 01. 09:13
Kifolyt a vaj a füle mögül? Vagy GyF várja tárt karokkal(bocs,pénztárral)...
Válasz erre
0
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!