Hazugságok, balhék és bukás: miért pózolt Magyar Péter a volt brit kormányfő könyvével?

Valós üzenetet látunk vagy a filmszínház újabb fejezetét? Kovács András írása.

Meg akarja és véleménye szerint meg is tudja nyerni az MSZP márciusi elnökválasztását Szanyi Tibor. A politikus elmondta: az általa felkeresett alapszervezetekben lényegében mindenki támogatta indulását, a jelenlegi elnök Mesterházy Attilával együtt.
Szanyi Tibor pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: már gyűjti a jelöltséghez szükséges aláírásokat, és országszerte azt tapasztalja, az MSZP-tagok örülnek annak, hogy verseny lesz a pártelnökségért. Erre nyolc éve nem volt példa, 2007-ben Gyurcsány Ferencet, 2009-ben Lendvai Ildikót, két éve pedig Mesterházy Attilát választották az MSZP vezetőjévé ellenjelölt nélkül.
A politikus hozzátette: az általa felkeresett alapszervezetekben lényegében mindenki támogatta az indulását, és így van ez a jelenlegi elnök Mesterházy Attilával is. A jelölteknek március 20-ig kell megszerezniük a párttagok tizedének támogatását, nagyjából háromezer aláírást, amelyeket csak személyesen, illetve jelenlétükben gyűjthetnek.
Az esélyeit firtató kérdésre Szanyi elmondta: négyszer választották parlamenti képviselővé egyéni körzetben, és úgy tartja, aki elindul egy versenyben, hinnie kell a győzelemben. „Fütyülök arra, hogy ki milyen jóslatokba bocsátkozik: meg akarom és meg fogom nyerni” – jelentette ki. Arra a kérdésre, hogy miben különbözne az általa vezetett MSZP a mostanitól, úgy felelt: aktivitásában és álláspontjának erejében. A szocialista párt március 31-én tartja tisztújítását.