Durvul a háború: súlyos válság felé halad a Magyar-kormány

Sulyok Tamás nem adja be a derekát, egyre kellemetlenebb a szituáció a kormányfő számára.

Az Index birtokába került kormányzati előterjesztés szerint 2 százalékpontos kamattámogatást kaphatnak a közszférában dolgozók (nagyjából 53 ezer ember) a devizahiteleik végtörlesztéséhez. Az Index szerint az előterjesztés az eltartott gyerekek számától tenné függővé a támogatás mértékét.
Az Index.hu szerint a hétfői kormányülésre olyan előterjesztést készített a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely alapján 2 százalékpontos kamattámogatást kaphatna a közszférában dolgozó, nagyjából 53 ezer alkalmazott a devizahiteleik végtörlesztéséhez. Az NGM számításai szerint az első évben 3,7 milliárd forintos költségvetési kamattámogatás mellett akár 55 milliárdos banki veszteség is keletkezhet, ennek a harmadát az állam vállalná magára.
A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jóváhagyott kormányrendelet-tervezet szerint a közszférában dolgozó végtörlesztők gyermekszámtól függően forinthitelük egy részére 2 százalékpontos kamattámogatást kaphatnának. Az Index szerint az előterjesztés az eltartott gyerekek számától tenné függővé a támogatás mértékét. A gyermektelenek maximum 3,75 millió forintos forinthitelre kaphatnák meg a 2 százalékpontos kamatkedvezményt, ez az egy gyerekesek esetében 4,5 millióra, két gyerekkel 5,25 millióra, míg a három gyerekeseknél 7,5 millió forintra nőne.
A rendelettervezet szerint a támogatás öt évig járna, az első évben 3,7 milliárd forintos költségvetési kiadást jelentene, ami a teljes támogatási időszak alatt 28 milliárd forintra emelkedne. A tervezet szerint 53 ezer közszférában dolgozó összesen 185 milliárd forintnyi végtörlesztési szándékot jelzett. A kormány és a bankszövetség közötti megállapodás értelmében azonban a bankok végtörlesztéssel kapcsolatos veszteségeinek 30 százaléka az államot terheli. A kormányrendelet-tervezet szerint a kamattámogatás csak olyan hitel mellé járna, ahol a teljes hiteldíjmutató az egyéves állampapír-referenciahozamot legfeljebb 3 százalékponttal haladja meg. Ha a támogatás folyósításának időszakában az ügyfél által fizetett ügyleti kamat 6 százalék alá csökkenne, akkor erre az időszakra a kamattámogatás annyival csökken, hogy a támogatott a 6 százalékot mindenképpen megfizesse.