Hazugságok, balhék és bukás: miért pózolt Magyar Péter a volt brit kormányfő könyvével?

Valós üzenetet látunk vagy a filmszínház újabb fejezetét? Kovács András írása.

Az új hőoldali támogatás bevezetésének köszönhetően a következő fűtési időszakra egyetlen hőszolgáltatási körzetben sem emelkedik végfogyasztói tarifa - közölte Bencsik János a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
A 2011. március 31-én befagyasztott hatósági árak további érvényben maradását rögzíti az a Magyar Energia Hivatal közreműködésével létrejött rendelet, amely október 1-jével lépett hatályba - közölte a Magyar Nemzettel Bencsik János. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkára hozzátette: ennek, az új hőoldali támogatás bevezetésének köszönhető, hogy a következő fűtési időszakra nem emelkedik egyetlen hőszolgáltatási körzetben sem a végfogyasztói tarifa.
A szakember a lapnak elmondta, véleménye szerint az új támogatási rendszer kompenzálja majd a befagyasztott tarifákat, de 10 milliárd forintot azért félreraknak az esetleges többletköltségekre is.
Bencsik János beszámolt róla: a rendelet figyelembe veszi a földgáz árának alakulását, valamint, hogy az elismert nyereség csak 4,5 százalék lehet. Hozzátette, az egy éven belüli, 5 százalék alatti inflációs hatás sem érvényesíthető a végfogyasztói ár megállapításánál.