Durvul a háború: súlyos válság felé halad a Magyar-kormány

Sulyok Tamás nem adja be a derekát, egyre kellemetlenebb a szituáció a kormányfő számára.

A miniszterelnök szóvivője szerint hiteltelen minden, az egyeztetés hiányát kritizáló megnyilvánulás.
Szakszervezetekkel kormány ennyit még nem egyeztetett, mint a mostani - jelentette ki Szijjártó Péter a köztévé reggeli műsorában. A miniszterelnök szóvivője hiteltelennek tart minden ezzel ellentétes megnyilvánulást. Elmondta: a Munka törvénykönyvét minden szakszervezet véleményezte, voltak azonban olyanok, akik inkább „hangoskodással próbálták a saját politikai ambícióikat kielégíteni”. „A siketek párbeszéde az, ha valakinek azt mondja a kormány, légy szíves, mondd el a véleményed, ő pedig azt kiabálja, hogy nem hallgatják meg” - fogalmazott.
Szijjártó kijelentette azt is, hogy inkább a rendőrségnek hisz, akik szerint tízezren vettek részt a hétvégi tüntetésen, és nem a rendezőknek, akik szerint viszont 40-50 ezeren demonstráltak.