Megerősíteni helyünket a világban

Honnan indul a Balassi Intézet története?

A Balassi Intézetet az első Orbán-kormány hozta létre 2002-ben, a nemzetközi hungarológiai képzés elődintézményeinek egyesítésével. A folyamat azzal folytatódott, hogy 2007-ben került a Balassihoz a Magyar Ösztöndíj Bizottság és a külföldi magyar intézetek hálózata is. Az egységes intézmény célja, hogy hatékony központja legyen a nemzet- és országkép alakításért felelős intézményeknek. A közkeletű szóval kulturális diplomáciaként összefoglalt tevékenység a magyar külpolitika része. Sajátos eszközrendszerrel dolgozik, de ne felejtsük el a Balassi Intézet, mint központi hivatal a magyar kormány politikájának képviseltét látja el.

A Balassit az Orbán-kormány hozta létre, de a balliberális kormányzat idején is tovább bővült a szervezet.

Formálisan végrehajtották az eredeti terveknek megfelelő integrációt. A gond az volt, hogy nem létezett átgondolt stratégia, még kevésbé vezette a működést stratégiai gondolkodásmód, sőt a Balassi Intézet csak névleg volt egységes, eltérő szervezeti identitások, legkülönbözőbb honlapok, logók, ellentmondásos szabályzatok, és szervezeti párhuzamosságok tarka sokféleségében létezett a szervezet. Az elmúlt nyolc évben nem nagyon tudtak mit kezdeni a magyarságkép, a nemzet jó hírének kérdéskörével.

A magyar kultúrdiplomácia megteremtése Klebelsberg Kunóhoz, a két világháború közötti legendás kultuszminiszterhez fűződik

Igen. Ő adott koncepciót, víziót a magyar kultúra intézményes külföldi képviseletének. Lélekszámra kis nemzet vagyunk, szükségünk van külső impulzusokra, mégis csak a Monarchia összeomlása, Trianon traumája után lett ennek a kérdésnek kiemelt jelentősége. Klebelsberg és munkatársai, Gragger Róbert, Kornis Gyula, Magyary Zoltán kiváló, határozott kultúrpolitikusok voltak, akiket az meggyőződés vezetett, hogy bár a politikai, katonai Trianont el kell fogadni, de ebből kulturális öncsonkítás ne következzék. Elképzeléseik és céltudatos munkájuk révén alakult meg a bécsi, a berlini, a római Collegium Hungaricumok, majd a párizsi magyar intézet. Az intézetek alapításának legfőbb célja az európai horizont megismertetése volt saját legkiválóbb tehetségeinkkel. Elitképzés. Olyan tudósok vettek az intézetek munkájában ösztöndíjasként, mint Mályusz Elemér, Eckhart Ferenc, Erdey-Grúz Tibor. Ezek az emberek később megtalálták a helyüket itthon.

A klebelsbergi kultúrdiplomácia a maga korában felzárkózást jelentett a nagyvilághoz, vagy pedig előremutató kezdeményezésről volt szó?

Lemaradást hoztunk be, mert a csehek, a románok már hamarabb elkezdték ezt a munkát. Ne felejtsük el, Masaryk és Benes emigrációból építette fel Csehszlovákia alapjait, összekapcsolva a tudományos tevékenységet és a kulturális propagandát. Cseh nacionalizmusukat progresszív demokráciaként sikerült pozicionálniuk, míg a Kossuth idejében még a szabadság eszméjével párosított magyar nemzeti törekvéseket sikerült elnyomó nacionalizmusként elavult, reakciós félfeudális társadalompolitika ideológiájaként bemutatni a nyugati közvéleményben. De már a romantika korában előrébb jártak nemzetiségi elitjeink a kulturális örökségük külföldi népszerűsítésével, mint mi. A 19. század első harmadának költőfejedelme, – mai kifejezéssel: irodalmi celebje - Goethe a szerb népköltészetet dicsérte, mert azt fordították le németre, és azt küldték el neki. Az ország-és nemzetkép alakítás azonban nem csak az irodalom és a tudomány területén létezik. Sokat hallottunk arról, hogy a két világháború közötti időszak Magyarországán „keresztény kurzus” volt, állam és az egyházak ideológiai szimbiózisa. Érdekes azonban, hogy a nemzetközi ökumenikus mozgalmakat országkép-alakításra nem a Horthy-rendszer használta fel, hanem a Rákosi- és Kádár-rendszer, amely azt a perfid egyházpolitika csillogó kirakataként tudta használni, az együttműködő egyházi vezetők segítségével.

Milyennek ítélhetjük meg a magyar nemzetkép alakulását az elmúlt 150 évben?

A modern magyar történelemben 3 olyan esemény van, amely tartós és pozitív megvilágításba helyezte Magyarországot és a magyarokat. Az első 1848 forradalma, a magyar nép szabadságharcának eltiport küzdelme, amelyet a száműzött Kossuth elsöprő retorikája morális győzelemmé formált külföldön mindenütt, de leginkább az angolszász világban. Nem létezett a magyar történelemben olyan államférfi, akinek ennyire egyértelműen pozitív megítélése lenne a világ közvéleményében, tanúskodik róla a tucatnyi Kossuth nevű település is, szerte az Egyesült Államokban. A másik ilyen esemény az 1956-os szabadságharc és forradalom. A keletnémetek, a csehek, a lengyelek is felkeltek a szovjet elnyomás, a kommunista diktatúra ellen már az 1950-es években, a totalitarizmussal szembeni küzdelem egyetemes szimbóluma mégiscsak a magyar 56 lett. Tanúskodik róla a Time magazin híres címlapja. A harmadik pedig 1989, a határnyitás, a keletnémet állampolgárokkal szembeni nagyvonalú eljárás. Ami nemcsak a politikusok ügye volt, de a segítőkész névtelen állampolgárok százainak ezreié is. A német egység huszadik évfordulójának köszöntései egyértelműen tanúsítják, hogy ez olyan tartós bizalmi tőke, amire lehet építeni. Ugyanakkor van egy negatív országkép is, és ezzel hajlamosak vagyunk nem foglalkozni, elfojtani, valós okait magunk előtt is eltussolni. A vészkorszak kapcsán az önismeret és az önvizsgálat rögös útján végig kell menni, ha tetszik, ha nem. Elvesztettünk két világháborút, utána a kommunizmus évtizedei jöttek, és a késő Kádár korra megszilárdult a kép a gulyáskommunizmusról, a legvidámabb barakk fridzsider-szocializmusáról, Valószínűleg nem ez az a kép, amelyet szívesen látunk magunkról.

Viszont Magyarország ma sok tekintetben láthatatlan lett a külföld számára.

Így van, de tegyük hozzá: azért is, mert sokszor magunk sem a pozitív viszonyulásai pontjainkat mutatjuk meg a külföldnek, hanem kudarcainkkal, panaszainkkal házalunk. De ez nem jó stratégia. Csak annak hiszik el a mondanivalóját, akiről érzik, hogy hisz magában, és rendelkezik a mindennapi kommunikáció alapvető feltételével, a szükséges önbizalommal. Ezt nekünk magyaroknak az elmúlt időszak kudarcai frusztrációi után újra kell tanulnunk. Ha pozitív az önképünk, akkor lesz pozitív a megítélésünk is.

Az országkép alakítása azonban nem csak egy kormány feladata.

Így van. Saját polgári létünkből következő felelősségünkről sem feledkezhetünk meg: például idegennyelv-tudásban egyetlen ország áll mögöttünk az EU-ban: Nagy-Britannia. Ezt a luxust ők esetleg megengedhetik maguknak, de mi nem. Az nem megy, hogy még egy nem elit felsőoktatási intézményben is - az egyébként jó képességű és tehetségüket szorgalommal kamatoztató - hallgatók 30 százalékának nyelvvizsga hiányában nem tudják kiadni a diplomát. Mihez kezd valaki nyelvtudás nélkül - például a design világában? De az sem megy, hogy valaki ír egy jó könyvet, és akkor azt majd a Balassi Intézet lefordítja a külföld számára, mert az a könyv reménytelenül hunglish marad. Egy külföldre is szánt könyvnek, publikációnak szemléletében és nyelvezetében is igazodnia kell célközönségéhez. Ezért fontos a peregrináció: a külföldi tartózkodás, tanulmány után más szemszögből látjuk önmagunkat, hazánkat, hol is foglal helyet a világban, és mi folyik odakint. De jó hírünk külföldi fejlesztése mégiscsak itthon kezdődik. A karbantartott játszóterekkel, az idősek szükségleteit számba vévő közlekedéssel, egyszerűsített hivatali ügyintézéssel, életünk hétköznapi kérdéseinek igényes megoldásaival. A finnek pontosan a hétköznapi szükségleteikre adott válaszaikból, tárgykultúrájukból teremtettek kiváló és irigyelt országképet maguknak. A másik rokon nép, az észtek az új, elektronikus világot használják fel országkép-építésre, az E-stonia címke is erre utal. A pédákat tovább lehet sorolni…

***

A Balassi Intézet a 19 külföldi magyar intézet, a határon túli magyar fiatalokat segítő Márton Áron Szakkollégium, a Nemzeti Évfordulók Titkársága, a magyarnyelv-oktatással foglalkozó tagozatok, továbbá a magyar vendégoktatók hálózatának munkájának koordinátora. Szakmai irányítója a Hungarofest Nonprofit Kft.-nek és a Millenáris Rendezvényközpontnak.