„A BKV minden területét átjárta a politikai korrupció”

2009. decemberben ért véget a BKV Zrt. felügyelőbizottságában a tagságod. Hogy látod, milyen eredményeket sikerült elérned ebben a három évben?

2007 elején lettem felügyelőbizottsági tag, amikor Hagyó Miklós javaslatára a korrupciós ügyek tömegével sújtott, Antal Attila nevével fémjelzett menedzsment elfoglalta a helyét. Tarlós István kért meg erre. Amikor ezt az igen megtisztelő felkérést a VEKE-ben mérlegeltük, arra jutottunk, hogy ez egy nagyon jó fórum a szakmai elveink képviseletére, bár tudtuk, fogunk politikai támadásokat kapni érte. Az egyesület továbbra is politikafüggetlen civil szervezet maradt, de mivel az összes érdemi döntést a politika hozta az elmúlt években a BKV körül, a kemény szakmai kritikánkra érvek híján egyszerűbbnek tartották politikai beskatulyázással válaszolni.

Mit tapasztaltál odabent?

A felügyelőbizottsági tagságom összességében hasznos volt, bár eleinte nem sejtettük, hogy milliárdos érdekeket fogunk keresztezni és azt sem, hogy a politikai vezetés milyen mélyen avatkozik be a BKV-ba és kézivezérli a céget. Persze csodát nem vártunk, de azt azért nem gondoltuk volna, hogy a viták csak a BKV szétlopásáról, leépítéséről szólnak majd, miközben a tömegközlekedés fejlesztése csak örökösen mantrázott elvként jelenik meg, a gyakorlatban viszont nem. 

A felügyelőbizottság működése minden várakozásomat alulmúlta: nem csak a tömegközlekedés, a BKV szolgáltatásainak javításáról nem esett szó, hanem amikor bekerültem, rájöttem, hogy korábban ott nem volt divat az utasok szemszögéből nézni bármit is, ez nem jelent meg szempontként a tulajdonosi testületben. Próbáltam ezt a nézőpontot behozni, és amikor Hagyó Miklósék 2007-ben minden erővel és ármánnyal komoly háborút indítottak a BKV vonalhálózata ellen azzal az álszent érvvel, hogy nincs pénz, ezért járatokat kell ritkítani, akkor sikerült meggyőznöm a felügyelőbizottságot, amely 5:4 arányban úgy döntött, nem támogatja a járatritkítást.

Ez volt a nyilvánosság számára az első érzékelhető komoly jelzés arra, hogy Hagyó programjával és a fejlesztésnek álcázott menetrend-váltással valami nagyon nincs rendben. Ezután a VEKE és más civil szervezetek, illetve később polgármesterek és az ellenzék tiltakozása fékezte meg végleg ezt az ámokfutást. Az elmúlt években kisebb fejlesztéseket, menetrendi átalakításokat, P+R parkolók építését az egyesület ki tudott harcolni, a felügyelőbizottságban azonban minden ilyesmi süket fülekre talált általában. Lényeges kivétel volt a Combinók légkondicionálása, amelyet hosszas, szívós küzdelem során harcoltunk ki.

Meg a korrupciós botrányok feltárása.

Persze a korrupcióról is szólni kell, amit a felügyelőbizottság testületként nem tudott érdemben megfékezni, hisz a testületi többség ezt nem is akarta megtenni: a kilencfős testületben pedig nekem egy szavazatom volt. Minden ilyen ügyben a VEKE is és személy szerint én is felhívtuk a sajtó figyelmét – persze ez az érdeklődés korábban azért nem volt akkora, mint manapság. Emellett a felügyelőbizottságban folyamatosan kezdeményeztem vizsgálatokat, de ezeket általában 7:2 vagy 8:1 arányban sorra szavazták le. Persze, most majd a büntetőeljárásokban a felelősséget is azok viselik a döntéseikért, a tulajdonosi ellenőrzés hiányáért, akik mindig átlátszóbbnál átlátszóbb érvekkel hárították el a vizsgálatokra vonatkozó indítványaimat. 

A korrupciós szándékokat azonban egy-egy ügyben még így is sikerült visszaszorítani és az elképesztő ellenszél ellenére még így is sikerült milliárdokat kivenni a közpénzek között turkálók markából. A felügyelőbizottság a javaslatomra akadályozta meg, hogy a Hagyó-körhöz tartozó, manapság áldozatszerepben tetszelgő Regőczi Miklós által vezetett igazgatóság eladja az Orczy téri Baross kocsiszínt, pedig az értékesítés már teljesen elő volt előkészítve. Sikerült a mutyibusz-tenderként elhíresült beszerzésnek is útját állni. Ott azzal volt probléma, hogy az ügylettel buszonként 25 millió forint extraprofitot akartak bezsebelni, ami hatvan busz esetén elég tetemes summa.

Könnyen végig lehet gondolni: a nemrég Belgiumból darabonként 21 millióért vásárolt VanHool buszokkal nagyjából azonos korú és állapotú buszokat akartak akkoriban közel 50 millióért eladni a BKV-nak. Mindvégig az volt a célunk, hogy a BKV-nál elindult rombolást a lehető legjobban lefékezzük és bár rengeteg pénz kifolyt, a folyamat legalább megállt. Meggyőződésem, hogy ha nem hívjuk fel 2007-től folyamatosan a figyelmet a BKV-nál uralkodó állapotokra, ma már a BKV fél vonalhálózata és ingatlanállománya csak a múlt emléke lenne, sok milliárd további kitalicskázott forinttal együtt.

Voltak ott különböző tanácsadói szerződések is.

Két és félmilliárd forintot szerettek volna elkölteni titkársági tevékenységgel egyenértékű tanácsadásra, ami teljes nonszensz. Végül sikerült elérni, hogy felbontották a szerződést. Ha csak a busztendert, ezt a tanácsadást és a kocsiszín-eladást összeadjuk, 4-5 milliárd forint eltűnését sikerült így megakadályozni a BKV kasszájából. Persze, ez nem érdem, hanem kötelesség volt, még ha folyamatosan kaptuk is a méltatlanabbnál méltatlanabb támadásokat ezért. A felügyelőbizottság kilenc tagú testület volt akkoriban, melybe három tagot a BKV szakszervezetei delegáltak, a hat másik tagból öt pedig a városvezető koalíciós frakciók képviseletében ült ott. Tehát 8:1 esély volt arra, hogy ott én átvigyek bármit is. Az azóta napvilágra került néhány ügyből már az is kezd érthetőbb lenni, miért támogathatták mindvégig egyes szakszervezeti képviselők is a BKV-menedzsment törekvéseit.

Azért mégiscsak kirobbant a BKV-botrány.

Szalainétól kezdve a tanácsadói szerződésekig bezárólag az összes feljelentés, amit később Kocsis István megtett, belső ellenőrzési anyagokon nyugszik. Ezeket a belső ellenőrzéseket 2009 nyarán és utána kivétel nélkül az én javaslatomra rendelték el. De ehhez az kellett, hogy Szalainé ügyére előbb felhívjuk a figyelmet és ebből országos botrány kerekedjen, mivel a felügyelőbizottsági tagok csak ezután ijedtek meg annyira, hogy a korábban elgáncsolt vizsgálatokat megszavazzák. Ez korábban, például a busztender esetében is így volt: ha kellő sajtófigyelem és politikai botrány volt, akkor sikerült elérni, hogy a felügyelőbizottság intézkedjen.

Egyébként éveken át a felügyelőbizottság többsége csendben asszisztált ahhoz a korrupciós folyamathoz, ami a BKV-nál zajlott. 2008 februárjában jutott tudomásunkra, hogy mennyire pofátlan tanácsadói szerződéseket kötöttek gigantikus összegekért. Akkor elindult egy vizsgálat, én pedig felügyelőbizottsági tagként azt kértem, mutassák be az összes tanácsadói szerződést.

2008 februárjában a felügyelőbizottság ígéretet kapott arra, hogy a tanácsadói szerződéseket megkapjuk. 2008. április 10-én Balogh Zsolt, az azóta Nokia-dobozos interjúja kapcsán híressé vált megbízott BKV-vezérigazgató azt mondta, öt napon belül, április 15-én prezentálja őket. 25-én volt a felügyelőbizottság következő ülése, de még mindig nem kaptuk meg a szerződéseket. Akkor megint felvetettem, mi ezzel a helyzet. Ezek után Balogh Zsolt azt mondta, május végéig póthatáridőt kér, mert nem tudják ennyi idő alatt összeállítani a tanácsadói szerződéseket.

Pedig ezek nyilvános anyagok, nem csak nekem, hanem bármely állampolgárnak azonnal oda kellett volna adniuk a törvények szerint. Ezeket aztán május végén sem kaptuk meg, ezért a felügyelőbizottság hozott egy határozatot, melyben kimondta: a menedzsment nem tartja be a felügyelőbizottság határozatait. Ezt a határozatot megkapja a tulajdonos. Ha ez sem a fővárosi önkormányzatnak, azaz sem Demszky Gábornak, sem Hagyó Miklósnak nem okozott problémát, az azt jelenti, hogy ők pontosan tudták, miért rejtegetik a tanácsadói szerződéseket. Ennyit arról az ócska magyarázkodásról, mely szerint a Városházán fogalmuk sem volt, mi folyik a BKV-nál.

De azért csak előkerültek a szerződések.

Igen, a dolog vége az volt, hogy sokszori póthatáridők és magyarázkodás után fél év elteltével, őszre kaptuk meg a szerződéslistát. Mint később kiderült, körülbelül a szerződések egyhatodát mutatták csak be, a 300 szerződésből ötvenet, a többit egész egyszerűen letagadták. Mikor ez kiderült, pótvizsgálatot rendeltünk el. De nagyon nehéz úgy büntetőfeljelentést tenni, ha még az alapinformációk sincsenek meg: a szerződéseket ugyanis titokszobákban őrizték, elhallgatták, eltitkolták. És ehhez az egész rendszer asszisztált, a hal a fejétől bűzlött. A céget felügyelő főpolgármester-helyettes, az eltorzított városvezetői túlerővel működő tulajdonosi testületek, az igazgatótanács, felügyelőbizottság, mind-mind asszisztáltak ehhez, és nem csaptak az asztalra.

Látjuk, miről volt szó: itt közérdekű adatokat titkoltak el, ráadásul olyanokat, amelyek – mint később kiderült – szinte egytől egyig büntetőügyeket takartak. A felügyelőbizottság többsége persze nemigen akadt fenn ezen, élén a bizottság elnökeként Székely Gáborral, aki ezzel egyidejűleg a főváros gazdasági bizottságának SZDSZ-es alelnöke volt, annak a bizottságnak, amely a BKV tulajdonosi jogait gyakorolta. Egy magáncégnél a felügyelőbizottság nagyon kemény szervezet, a tulajdonos szeme. Azonban ha a tulajdonos aktív támogatója a cég körüli üzelmeknek, nincs mit csodálkozni azon, hogy a felügyelőbizottság nem tudja ezeket megakadályozni.

A magánszférában a részvényesek és a tulajdonosok ugyanis nem érdekeltek abban, hogy cégüket szétlopják. Azonban a közszférában és különösen a Fővárosban ennek a konstrukciónak mai formájában nincs értelme, hisz ha a tulajdonos rossz gazda és ennek szellemében a saját embereivel lebénítja az ellenőrző testületet is, az ellenőrzést meghiúsíthatják és így már értelmetlen ebben részt venni. Ez is az oka, hogy már nem vagyok felügyelőbizottsági tag.

Hogyan működött a felügyelőbizottság?

Eleve több hónapos küzdelmem volt elérni, hogy szó szerinti jegyzőkönyv készüljön a felügyelőbizottsági ülésekről, most emiatt lehetek nyugodt, hisz csak ennek köszönhetem, hogy bárki számára végigkövethető: ki asszisztált a korrupciós ügyek szőnyeg alá söpréséhez és ki tiltakozott minden ülésen és követelt vizsgálatokat, javasolt feljelentéseket. Jellemző egyébként, hogy miután Horváth Csaba átvette Hagyótól a BKV felügyeletét és új felügyelőbizottságot jelöltek, az immár ellenzéki tag nélkül működő új testület első dolga a szó szerinti jegyzőkönyv-vezetés megszüntetése volt. A felügyelőbizottságnak egyébként azóta sincs elnöke és fél éve teljesen működésképtelen – ez lett a városvezetés által a BKV-ügyek tanulságaként áterőltetett, arcátlan módon „átláthatósági csomagnak” csúfolt intézkedéscsomag eredménye – még annyi ellenőrzés sincs, mint korábban.

Persze akkoriban sem volt sok: a tagságom idején egy felügyelőbizottsági tagnak annyi belelátása volt a BKV ügyeibe, mint bármelyik újságolvasónak. Ha kaptam egy információt a folyosón, vagy egy újságírótól, valamelyik BKV-vezetőtől vagy egy BKV-val szerződéses viszonyban lévő partnercégtől, akkor tudtam valamilyen módon elindulni. De Székely Gábor úgy működtette ezt a felügyelőbizottságot, hogy a BKV könyvelésébe, szerződéseibe nem láttunk, nem láthattunk bele. És amikor felvetettem, hogy ez változzon meg, a javaslatomat mindig visszaverték. A felügyelőbizottság tagjai egyenként ugyanis nem jogosultak semmire, csak testületi döntéssel lehet tenni bármit is.

Tagként annyit tehettem meg, mint bármely magyar állampolgár, hogy kikértem az adatokat, ha a felügyelőbizottság ehhez amúgy nem járult hozzá – persze nem kaptam semmit. Az egész rendszer arra volt beállva, hogy a várost vezető hatalmi körök hűbérbirtokként tudják a közlekedési vállalatot működtetni, ennek volt minden alárendelve. Ebben a rendszerben annyit lehetett elérni, hogy az ember értesülései alapján megpróbált egy-egy ügyet kiragadni, de ahhoz, hogy nagyjából teljes képet kapjunk arról, ami a BKV-nál zajlott, az kellett, hogy a Hagyó Miklóshoz köthető menedzsment megbukjon.

Nekem sok vitám volt Kocsis Istvánnal a BKV átalakítására kidolgozott tervei kapcsán, azt azonban nem lehet elvitatni tőle, hogy komoly szerepet vállalt a BKV sötét múltjának feltárásában, hisz kiadott olyan – egyébként nyilvános – dokumentumokat, amelyeket alaposan átvizsgáltunk, ennek nyomán nyilvánosságra kerültek a végkielégítési és tanácsadói ügyek. Ezt követően már a felügyelőbizottsági tagok nem mertek nemet mondani a vizsgálati kezdeményezéseimre sem, mely vizsgálatok eredményei nyomán megszülettek az ellenzék és a BKV-vezetés feljelentései és végül elindultak a büntetőeljárások is.

Mennyi pénz folyt ki a BKV kasszájából?

Ezt nagyon nehéz megmondani, következtetni lehet csak. A végkielégítések és egyéb személyi juttatások nagyjából két-hárommilliárdot tesznek ki, a tanácsadói szerződések három-négymilliárdot, és ha nem akadályozunk meg néhány ügyet, lett volna még jó pár milliárd. Rengeteg pénz ment el a tanácsadói-kommunikációs pénzeken kívül valósnak tűnő tevékenységekre is – a valóst úgy értem, hogy nem a címéből következően hamis tevékenységekre. Jó példa erre a HÉV-kijelzők ügye, ami akár a címéből ítélve még szükségesnek is tűnhetne, de kiderült, hogy bármelyik elektronikus cikkeket árusító boltban kapható LCD-tévéket tettek ki, amiket hajszárítószerű kézi hőlégfúvóval fűtenek. Nem csoda, hogy azóta se működnek megfelelően, pedig százmillióba kerültek. Mindmáig számos felderítetlen ügy lehet, hisz nem látni mindenhol egyértelműen, hogy a műszaki fejlesztéseknél, beszerzéseknél arányos-e a teljesítés, ezt megállapítani csak a nyomozóhatóságoknak van eszközrendszerük.

Beszéljünk akkor a tanácsadói szerződésekről.

Az mindenki számára egyértelmű, hogy a kisföldalatti luxusmetróvá alakításáról szóló tanulmányra 9 millió forintot elkölteni csak nyilvánvaló korrupciós szándékkal lehet, ahogy a libegő átnevezéséről készült tanulmány esetében sem kellett sokat gondolkodni a feljelentésen. A fénymásolók felmérésére úgy kötöttek szerződést, hogy aztán meg sem számolták a fénymásolókat, csak írtak kettő mondatot arról, hogy a fénymásoló-állomány vegyes képet mutat, és hogy a rosszabb állapotúakat idővel majd ki kell cserélni. Ezért a két mondatért közel húszmilliót kaptak, ráadásul azt is különös sürgősséggel. Ez is az egyik olyan szerződés, amit éveken át rejtegettek. 

Ötvenmillióért végeztek válságkommunikációt is. Ez mit jelent?

Ez azt jelentette, hogy egy kommunikációs cég minden hónapban adta a tanácsokat Regőczi Miklóséknak. Hiszen minden hónapban válság volt: január – válság, február – válság, valahogy így néztek ki a számlák. Talán emlékszünk arra a kamuvideóra is, amin Kiricsi Karola bazsalyog a videó alatt és arról beszél, hogy a kihasználatlan járatok a mi pénzünk pazarlását jelentik, ezért meg kell őket szüntetni. Ezeknek a videóknak a forgatókönyvét a válságkommunikációt végző cégeknél találták ki. Aztán persze kiderült, hogy a videón üzemkezdet előtti kisföldalatti szerelvényeket mutogatnak, amiken nem csoda, hogy nem utazik senki, hiszen zárva volt még akkor az állomás. Azt is kitalálták, hogy a járatritkítások kapcsán keresni kell szakállas egyetemi professzorokat és őket kell felbérelni és beküldeni a már megboldogult Nap-keltébe, hogy tudományos módon elmagyarázzák az embereknek, miért van szükség járatritkításra.

De tettek javaslatokat arra is, hogy hogyan kéne a VEKÉ-t, vagy személy szerint engem lejáratni, hogy hiteltelenné váljunk a járatritkítás elleni küzdelemben. Erre egyébként különösen nagy energiát fordítottak: a személy szerint rólam vagy az egyesületünkről kitalált aljas rágalmak, minden alapot nélkülöző vádaskodások mindmáig tartanak és azt célozzák, hogy a bosszú jegyében minket is lerángassanak maguk mellé a mocsárba. A fantáziájuk ráadásul határtalan: amikor egy tanácsadói szerződés felügyelőbizottsági ellenőrzése során jogszerűen hozzám került levelekből kiderült, hogy a Hagyó-stáb és a BKV-vezetés együttműködik a lejáratóakciók szervezésében, még ők sértődtek meg, és azt állították, hogy valaki betört a BKV számítógépes rendszerébe. 

Minden reggel újabb szaftos részleteket közölt a Népszabadság, a Laborc-féle Nemzetbiztonsági Hivatal is vizsgálódott – érdekes, hogy a korrupciós ügyek vagy az évek óta zajló, ma már komoly fennakadásokat okozó folyamatos kábellopások nem keltették fel ennyire a figyelmüket. Büntetőeljárás is indult, aztán persze kiderült, hogy senki sehova nem tört be, nem történt semmi jogellenes – de persze erről már nem tartott sajtótájékoztatót Steiner Pál. A módszereik mit sem változtak az elmúlt évtizedek alatt, legfeljebb az eszközeik. Legutóbb névtelen blogbejegyzésekben indítottak ellenünk lejáratókampányt, majd Lendvai Ildikó pár óra múlva kiállt és sajtóhírekre hivatkozva követelt cáfolatot. Elég szomorú, amikor egy pártelnöknek és egy teljes kampánygépezetnek nincs már jobb dolga, mint hogy egy civil szervezet lejáratásán dolgozzon aktívan, még ha a bosszúvágyuk okát érteni is vélem. 

Hol rontották el Hagyóék?

Ezek az emberek összesen három dologgal foglalkoztak. Először is: rengeteg pénzt kiloptak a cégből. A négyes metrótól a tanácsadói szerződéseken, a tízmilliós végkielégítéseken át az ügyvédi díjszerződésekig a BKV minden területét átjárta a politikai korrupció a városvezetés részéről. Emellett azzal is foglalatoskodtak, hogy politikai boszorkánykonyhaként működtessék a BKV-t. Propagandában nagyot alkottak: a BKV belső lapjában, amely mintegy tízezer emberhez eljut, minden egyes számban két-három oldalon színes Hagyó Miklós-fotó volt, ahogy gyereksarkot avat, Mikulásnak öltözik, mosolyellenőrnek öltözik, csokoládét osztogat, virágot ültet. Regőczi Miklós, aki azon túl, hogy Hagyóval szoros kapcsolatban álló kommunikációs vezérigazgató-helyettes volt, a BKV-t politikai kampányműhelyként, és amikor épp az üzelmeiket leleplezőket kellett lejáratni, akkor az ilyen rágalmazási akciók boszorkánykonyhájaként is működtette.

Harmadrészt pedig romboltak. Ezt azért mondom ilyen egyértelműen, mert a vezetők a lopás és a politikai kommunikációs tevékenység mellett megmaradt idejükben nem sikeres projektekkel virágoztatták fel a céget, hanem álszent módon kiálltak arról papolni, hogy nincs pénz a BKV-ban, ami nem volt csoda abban a tekintetben, hogy mennyi pénzt kivettek belőle. Ezért szerintük járatritkítások és jegyáremelések voltak szükségesek, közben pedig folyamatosan építették le a céget. Ez a logika mindmáig velünk él, amikor a BKV finanszírozását ismét járatritkításhoz és jegyáremeléshez kötik. Később persze kiderült, hogy az ügyek egymással összefüggnek. Amikor lejáratókampányt és Mikulás-ünnepséget szerveznek, ott azért a korrupció is előkerül, amikor járatot akartak ritkítani, kiderült, hogy az egyik buszgarázs ingatlanjára fájt a foguk.

Nagyinterjúnk második részét, melyben Vitézy Dávid a négyes metró alapvető hibáiról, a tervezett ötös metróról, a Rákóczi útra megálmodott villamosról, a pályaudvarok felújításáról és átgondolásáról, a tarifaemelések és járatritkítások értelmetlenségéről, valamint a következő városvezetésről beszél, holnap olvashatják a Mandineren.