Kommandósok rontottak rá a salgótarjáni APEH-iroda egyik főosztályvezetőjére a hivatal épületében. A férfit azért vették őrizetbe, és tartottak több helyen házkutatást, mert a gyanú szerint megvesztegették. Információk szerint G. József, az APEH észak-magyarországi régiójának egyik vezetője több millió forintot fogadott el vállalkozóktól, hogy azok elkerüljék az adóügyi felelősségre vonást.
Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője megerősítette az információt, és elismerte hogy valóban letartóztatta a rendőség az egyik dolgozót korrupció vádjával. Ugyanakkor hozzátette, hogy évente nagyjából negyven kisebb ügye van a belső ellenőrzéseknek, és reméli, hogy a lebukások elrettentésül szolgálnak majd a többiek számára.
A nyomozók állítólag régóta figyelték G. József tevékenységét, azonban csak mostanra gyűlt össze elég bizonyíték az elfogásához.Információk szerint az egyik megvesztegető is együttműködik a rendőrséggel, így egészen biztos, hogy nem futottak lyukra a zsaruk. A nyomozás során vizsgálják G. József és hozzátartozóinak vagyongyarapodását is.
Korrupt APEH-est kaptak el (Blikk)