„Most dől el, milyen gyorsan jön el a poszthegemoniális világrend” – Mandiner Világrend (VIDEÓ)

2022. november 23. 18:44

„A Nyugat – beleértve az Egyesült Államokat és beleértve az európaiak jelentős részét – a háború közben ismerte fel azt, hogy tulajdonképpen itt meg lehet fogni Oroszországot” – vélekedik Tálas Péter. Mely szakaszában jár az ukrajnai háború? Miért proxy-háború ez a konfliktus? Kinek lesz katonai-politikai súlya az új világrend kialakításánál? A biztonságpolitikai szakértő válaszol a Mandiner Világrend adásában.

2022. november 23. 18:44
null
Maráczi Tamás
Maráczi Tamás

***

Még egyik fél sem érte el stratégiai céljait, ezért nem lehet még vége a háborúnak. Az orosz hadsereg defenzívában van, ekkora frontot nehezen tud tartani, a moszkvai politikai vezetés rosszul mérte fel a saját és az ukránok erejét.

Putyin arra számított, hogy Ukrajna megtámadása esetén a 2014-es krími helyzet áll megint elő, nem lesz érdemi nyugati reakció, mert Európa megosztott, Amerika pedig más konfliktusokban van lekötve. Nem így alakult, az Egyesült Államok és Európa is beleállt egy proxy-háborúba.

Kinek mi számítana stratégiai győzelemnek? Melyik hatalom tudja majd kiszélesíteni érdekszféráját, befolyási övezetét?

A műsor vendége: Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetője.

--

A beszélgetést itt nézheti meg:

--

Az adást az alábbi linken hallgathatja meg:

„Most dől el, milyen gyorsan jön el a poszthegemoniális világrend" - Mandiner Világrend by Mandiner

„A Nyugat - beleértve az Egyesült Államokat és beleértve az európaiak jelentős részét - a háború közben ismerte fel azt, hogy tulajdonképpen itt meg lehet fogni Oroszországot". Mely szakaszában jár a háború? Miért proxy-háború ez a konfliktus? Kinek lesz katonai-politikai súlya az új világrend kialakításánál?

 

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tgely
2022. november 24. 06:16
Miért kell azt aláhúzni, hogy ha valaki elszámítja magát annak annyi? Az nem lehet, hogy esetleg felismeri a hibáit és a valós képességei alapján vált egy másik stratégiára? Mind európa, mind oroszország a lehetőségeinek letapogatását hajtja végre. Az még nem egyértelmű kinek van meg itt a tudása. Oroszországgal szemben az EU éppen szétesőben van, míg az oroszok saját magukat keresik ukrajnában.
Kanóc
2022. november 23. 22:46
Tálas már a migráció kapcsán is leszerepelt. https://www.youtube.com/watch?v=5bFrjt4UuIk&t=326s
Imre Debrecen
2022. november 23. 21:52
Zelenszkij, Moszkva és Washington csapdájába esett! "Végül bizonyos hatalmi körökben, miután megcsodálták Vlagyimir Zelenszkij színész kommunikációs tehetségét , kételkedni kezdenek abban, hogy a szerencse az ő oldalán áll. Azt mondják, a háború nyolc hónapja alatt milliárdos lett. A vád nem ellenőrizhető. , de a Pandora -dokumentumokkal kapcsolatos botrány (2021 .) hihetővé teszi. Szükséges-e elvérezni, hogy az adományok ne Ukrajnába kerüljenek, hanem offshore cégekben tűnjenek el?” – kérdezi retorikusan Meysan. "Valószínűleg meggyengül a Nyugat pozíciója. Ukrajnát figyelmeztették: a következő hónapokban Oroszországgal kell tárgyalnia. Zelenszkij elnök már most a szökését tervezi, mert sértett honfitársai nem bocsátják meg neki, hogy becsapta őket" – összegzi a Reseau International rovatvezetője." https://reseauinternational.net/zelensky-piege-par-moscou-et-washington/
Szabó Tamás
2022. november 23. 21:20
"...Még egyik fél sem érte el stratégiai céljait, ezért nem lehet még vége a háborúnak. Az orosz hadsereg defenzívában van, ekkora frontot nehezen tud tartani, a moszkvai politikai vezetés rosszul mérte fel a saját és az ukránok erejét. Putyin arra számított, hogy Ukrajna megtámadása esetén a 2014-es krími helyzet áll megint elő, nem lesz érdemi nyugati reakció, mert Európa megosztott, Amerika pedig más konfliktusokban van lekötve. Nem így alakult, az Egyesült Államok és Európa is beleállt egy proxy-háborúba..." Itt minden mondat viszonylagos, nem bizonyított, akár az ellenkezője is helyes lehet. Pongyola felütés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!