Van még vezető a nyugaton – Marco Rubio amerikai külügyminiszter történelmi beszéde

Bár a progresszív sajtó korábban a kanadai Mark Carney kanadai miniszterelnök davosi, semmi újat nem mondó, Katarral és Kínával szövetkezni akaró beszédét méltatta (a sokkal fontosabb és mélyebb dolgokról beszéli Jaiver Milei ugyanott elhangzott beszéde helyett), szinte mérget vehetünk rá, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter müncheni beszédével nem, vagy nem így fognak foglalkozni. (A teljes beszéd magyarul ITT olvasható). Az egyik nemzetközi progresszív portál már meg is írta, hogy a beszéd nagyon „fehér” volt, és egy „fehér” jövőt akar, dacára annak, hogy Rubio szülei kubaiak, ő maga pedig semmilyen amerikai kategória szerint nem fehér.

A nyugati kultúra persze nem bőrszín kérdése, egy amerikai latinó származású republikánus jobban ismeri, tiszteli és megéli kultúránkat és életmódunkat, mint mondjuk egy woke hamászpárti, de történetesen fehér tüntető, teszem azt Németországban. Ironikus, hogy Európának saját történelméről, kultúrájáról, értékeiről és jövőképéről az amerikai külügyminisztertől kellett meghallgatnia a fejmosást, de jobb később mint soha.

Mint a külügyminiszter kifejtette, a Szovjetunió szétesése után a nyugati világ elkényelmesedett, és „veszélyes téveszmékben” kezdett hinni, például abban, hogy a „történelem véget ért” (Fukuyama). A „demokrácia-export” hazája külügyminiszterének szájából lenyűgöző meghallgatni, hogy „téveszme” volt, „miszerint minden nemzet mostantól liberális demokrácia lesz”. Valóban, illúzió volt, hogy az afgánok is amerikai típusú liberális demokráciát akarnak, és a 2021-es tálib győzelem ékes példája volt a vágyálmokra épített külpolitika bukásának. A realista időszak jött vissza, ami nem azt jelenti, hogy Amerika engedni fogja ellenfeleinek győzelmét, hanem azt, hogy a fókusz mostantól nem az afgán demokrácia építésén lesz – és ezt érzékeltette Rubio beszéde is.

Ezen kívül „egyre inkább kiszerveztük szuverenitásunkat nemzetközi intézményeknek, míg sok nemzet hatalmas jóléti államokba fektetett be, az önvédelmi képesség fenntartásának árán”. Rubio rámutatott arra, hogy a nyugati világ a „zöld célok” elérése érdekében saját versenyképességét tönkrézte, miközben a fejlődő világ – és nem utolsósorban Oroszország és Kína – kihasználták az olajat, a szenet, a földgázt, és minden mást, s nem csak saját gazdaságuk ellátására, hanem a nyugattal szemben is. Gazdaságunkat áttelepítettük a korábbi ún. harmadik világba, hogy a topmenedzserek és a CEO-k nagyobb palotákat és még néhány sportautót vehessenek. Hogy utána mi következik? Erre a jelek szerint senki sem gondolt.

Mint fogalmazott, „a határok nélküli világ elérése érdekében megnyitottuk kapuinkat egy példátlan tömeges migrációs hullám előtt, amely veszélyezteti társadalmaink összetartását, kultúránk folytonosságát és népünk jövőjét. Ezeket a hibákat együtt követtük el, és most együtt tartozunk népünknek azzal, hogy szembenézzünk a tényekkel, és továbblépjünk, hogy újjáépítsük országunkat.” Természetesen Rubio sem beszél arról, hogy mindenfajta migráció vagy bevándorlás rossz, ám a legális, mérsékelt, ellenőrzött migráció teljességgel más, mint ami Biden (vagy Merkel) alatt történt Amerikában (és Európában).

Minden olyan híreszteléssel szemben, miszerint Amerika levonul a világ színpadjáról, Rubio így fogalmaz: „Trump elnök vezetésével az Amerikai Egyesült Államok ismét felvállalja a megújulás és a helyreállítás feladatát, amelyet olyan szuverén és életerős jövő víziója ösztönöz, amilyen a civilizációnk múltja is volt. És bár szükség esetén készek vagyunk ezt egyedül megtenni, inkább azt szeretnénk és reméljük, hogy ezt veletek, európai barátainkkal együtt tehetjük meg.”

Viszont az együttműködést új alapokra akarják helyezni, és egy olyan Európával akarnak közösen dolgozni, amely részt vállal saját megvédésében és felismeri a nyugati kultúrára leselkedő veszélyeket. „Ezért lehet, hogy mi, amerikaiak, tanácsainkkal néha kissé közvetlennek és sürgetőnek tűnünk. Ezért követel Trump elnök komolyságot és viszonosságot európai barátainktól. Az ok, barátaim, az, hogy nagyon is törődünk veletek. Nagyon törődünk a ti és a mi jövőnkkel. És ha néha nem értünk egyet, az azért van, mert mélyen aggódunk az Európa iránt, amelyhez nemcsak gazdaságilag és katonailag kapcsolódunk. Szellemileg és kulturálisan is összekapcsolódunk. Azt akarjuk, hogy Európa erős legyen. Hiszünk abban, hogy Európának túl kell élnie, mert a múlt század két nagy háborúja a történelem állandó emlékeztetőjeként szolgál számunkra, hogy végső soron a mi sorsunk összefonódik a tiétekkel, mert tudjuk, hogy Európa sorsa soha nem lesz közömbös a miénk számára.”

Rubio ezt követően arra is utalt, hogy nem egyszerűen érdekeket, hanem egy életformát, és életmódot védünk. A kultúra nem egyszerűen a művészetünk vagy az irodalmunk, hanem az életmódunk: ahogyan élünk, öltözködünk, eszünk, beszélünk egymással, a normáink és a bevett viselkedési formáink, az emberek közötti kapcsolatok hagyománya és szerkezete, amelyet minden nap újra felelevenítünk. „Az első alapvető kérdés, amelyre választ kell adnunk, az, hogy pontosan mit védünk, mert a hadseregek nem elvont eszmékért harcolnak. A hadseregek egy népért harcolnak, egy nemzetért harcolnak. A hadseregek egy életmódért harcolnak. És mi is ezt védjük: egy nagy civilizációt, amelynek minden oka megvan arra, hogy büszke legyen történelmére, bízzon a jövőjében, és arra törekedjen, hogy mindig saját gazdasági és politikai küldetésének ura legyen.”

Mint mondta, „itt, Európában születtek azok az eszmék, amelyek elvetették a szabadság magvait, és megváltoztatták a világot. Itt, Európában született a világ, amely a világnak megadta a jogállamiságot, az egyetemeket és a tudományos forradalmat. Ez a kontinens hozta létre Mozart és Beethoven, Dante és Shakespeare, Michelangelo és Da Vinci, a Beatles és a Rolling Stones zsenijeit. És itt vannak a Sixtus-kápolna boltíves mennyezetei és a kölni dóm tornyosuló tornyai, amelyek nem csupán múltunk nagyságáról vagy az ezeket a csodákat inspiráló istenhitről tanúskodnak. Előrevetítik azokat a csodákat, amelyek a jövőben várnak ránk. De csak akkor kezdhetjük el közösen megálmodni és alakítani gazdasági és politikai jövőnket, ha büszkék vagyunk örökségünkre és nem szégyelljük.”

Rubio utalt azokra a nemzetközi intézményekre is, melyeknek lebontásával az amerikai kormányt jelenleg vádolják: „Nem kell feladnunk az általunk létrehozott nemzetközi együttműködési rendszert, és nem kell lebontani a régi rend globális intézményeit, amelyeket közösen építettünk fel. De meg kell reformálni őket. Újra kell építeni őket.” Mint kifejtette, „például az Egyesült Nemzetek Szervezete még mindig hatalmas potenciállal rendelkezik, hogy a világ javát szolgáló eszköz legyen. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ma, a legégetőbb kérdésekben, nincs válasza, és gyakorlatilag semmilyen szerepet nem játszik. Nem tudta megoldani a gázai háborút. Ehelyett az amerikai vezetés szabadította ki a foglyokat a barbároktól, és hozta létre a törékeny fegyverszünetet.” Ehhez annyit lehetne hozzátenni, hogy mivel az ENSZ többségét a fejlődő országok, és közel harmadát muszlim diktatúrák és féldiktatúrák adják, ezért egy effajta reform már-már szinte reménytelennek tűnik, de a külügyminiszter optimizmusa reményt keltő.

Ehhez 14 bomba precíz ledobására volt szükség amerikai B-2 bombázókból. És nem tudta megoldani a venezuelai narkoterrorista diktátor által a biztonságunkra jelentett fenyegetést. Ehelyett az amerikai különleges erőknek kellett igazságszolgáltatás elé állítaniuk ezt a szökevényt.”

Rubio utalt rá, hogy valóban nem „szép” vagy „elegáns” dolog így rendezni a nemzetközi konfliktusokat, de nem lehet hagyni, hogy a „nemzetközi jog” víziója a diktatúrák és a latorállamok malmára hajtsa a vizet. „Egy tökéletes világban mindezeket a problémákat és még sok mást is diplomáciai úton és határozott hangvételű határozatokkal lehetne megoldani. De mi nem egy tökéletes világban élünk, és nem engedhetjük tovább, hogy azok, akik nyíltan és pimaszul fenyegetik polgárainkat és veszélyeztetik globális stabilitásunkat, a nemzetközi jog absztrakt fogalmai mögé bújjanak, amelyeket maguk is rendszeresen megsértenek.”

„Visszanyerjük helyünket a világban, és ezzel elutasítjuk és elrettentjük azokat az erőket, amelyek a civilizáció eltűnésével fenyegetik ma Amerikát és Európát egyaránt. (...) A tegnap már elmúlt, a jövő elkerülhetetlen, és közös sorsunk vár ránk” – zárta szavait a külügyminiszter, és 

Fotó: Wikimedia Commons