Azok a zsidók, akik meg akarnak maradni a baloldalon, úgy járnak, mint Mohamed koporsója – se itt, se ott nem lesznek

Különös petíció jelent meg nemrég az interneten, melyet a teljes magyarországi balliberális sajtó átvett, a HVG-től a 444-en át a Mércéig és egyéb oldalakig. A petíció azt állítja, hogy 300 „magyar zsidó” írta alá, noha deklaráltan keresztény aláírók is vannak köztük, és olyan személyek is, akiknek az egyetlen „kapcsolatuk” a zsidósággal, hogy napi szinten támadják Izraelt.

Először is nézzük a hátteret! 

 A petíciót aztán további támogatók is aláírták, köztük a nevekből ítélve számos muszlim személy is.

A petíció szerint „látjuk a gázai százezreket, akik hónapok brutális pusztítása után már egy tudatos kiéheztetéstől is szenvednek. Tudjuk, hogy minden oldalon emberek élnek, akik ugyanarra vágynak: biztonságra, szabadságra, méltóságra.” A petíció egyenlőségjelet tesz az izraeli demokráciát és az izraeli lakosokat védő IDF, illetve a Hamász terroristái közé.

és amiért Magyarország kilépett a Nemzetközi Büntetőbíróság tagjai közül. A petíció szerint az izraeli kormány „szélsőséges”, de a Hamász nem kapott ilyen jelzőt a petícióban. Sőt, a „terror” vagy „terrorista” szavak egyáltalán nem szerepelnek a petícióban!

A petícióra számos kritikus reakció érkezett a magyar-zsidó közélet valóban ismert tagjai részéről. A legtalálóbb választ kétségkívül Sebes Gábor, a Kol Israel online zsidó folyóirat főszerkesztője írta, aki felhívta az „erényfitogtató széplelkek” figyelmét: 

A palesztinok emberi jogaival pedig van egy aprócska probléma: mind Judeában és Szamáriában (széplelkelknek Ciszjordánia), mind Gázában a relatív többség a Hamászra szavazna, és több mint 94%-ukat büszkeséggel töltötte el október 7-e. 87%-uk szerint a Hamász nem követett el atrocitásokat zsidó nőkkel és gyerekekkel szemben. 56%-uk szerint a Hamász kerül ki győztesen a háborúból.

Annyi önrendelkezés illeti meg őket, mint a nácikat 1945. május 9-e után!”

Robert C. Castel izraeli-magyar biztonságpolitikai elemző tömör, velős választ kanyarított: 

Megyeri Jonatán, a Neokohn.hu főszerkesztője arról beszélt, hogy az aláírók „a zsidógyűlölők hasznos hülyéi”.

Vajda Tamás fotográfus és közgazdász hasonlóan fogalmazott közösségimédia-oldalán: „A petíciótok minden sora azt üvölti, hogy fogalmatok sincs az izraeli valóságról. Moralizáltok a kényelmes magaslesről, miközben nem veszitek észre – vagy nem akarjátok észrevenni -, hogy a palesztin oldalon évtizedek óta zajlik a totális, generációkon átívelő indoktrináció. Olyan társadalmat építettek, ahol a gyerekek már az óvodában megtanulják, hogy a végső cél Izrael eltörlése és a zsidók kiirtása. Ezt a valóságot eltagadni nem »empátia«, hanem vakság – sőt, bűnrészesség. Egy olyan ellenséggel, mint a Hamasz, nincs békekötés. Nincs tárgyalás, nincs »bizalomépítés«, nincs illúzió.”

Nemes Dániel influenszer ezt a kérdést szegezte a „csillámpóni-zsidóknak”: 

A történész figyelmét azonban nem kerülheti el, hogy a magyar közéletnek váratlan szegmensei is tiltakoztak a petíció ellen.

„Mik ezek az állítólagos »szélsőséges megnyilvánulások«? Hogy kimondják: Izraelnek joga van az önvédelemhez? Hogy elítélik az október 7-i mészárlást, és nevén nevezik: terror, népirtó szándék, antiszemitizmus? Hogy emlékeztetnek: a palesztin áldozatokért elsősorban a saját vezetőik – a Hamasz, az Iszlám Dzsihád – felelősök, akik pajzsként használják őket? 

Hasonlóan frappáns választ kanyarított Eörsi Mátyás is.

„Látjuk a németországi százezreket, akik hónapok brutális pusztítása után már egy tudatos kiéheztetéstől is szenvednek. Tudjuk, hogy minden oldalon emberek élnek, akik ugyanarra vágynak: biztonságra, szabadságra, méltóságra. Ez így nem mehet tovább. Visszautasítjuk, hogy a hazai közbeszéd csak a legszélsőségesebb hangokat erősíti fel, és rajtuk keresztül démonizálja a »másik« oldalt. (…) Egy zsidókra halált kiáltó náci sem képviseli a németekkel szolidáris széles, békés tömegeket. A náci Németország nem egyenlő a német emberekkel. Igenis lehetünk egyszerre zsidó- és németpártiak.”

A fentieket a konzervatív magyar olvasótábor számára olyképpen lehet interpretálni, hogy egy (újabb) törésvonal érte el Magyarországot, mely a nyugati társadalmakat egy ideje már látványosan feszíti. 

A nyugati közbeszéd jelenlegi alakulása igen jelentős részben összefügg a tömeges migráció jelenségével. Már számos kutató megállapította, hogy egyes nyugati országokban a választásokban egyre nagyobb súllyal szerepelnek a muszlim-arab hátterű szavazók. Rafaela Dancygier, a Princeton Egyetem politológusa szerint „Londontól Brüsszelen át Rotterdamig gyakran azon dőlnek el a választások, hogy ki támaszkodott jobban a klánok vezetőire és az imámokra”.

és cserébe a baloldali párt célzottan indít muszlim jelölteket a bevándorlók által lakott területeken. Követezésképp a baloldali média és az influenszerek is ezen rétegek szemüvegein keresztül interpretálják a közel-keleti konfliktust.

A baloldali média szinte kizárólag a Hamász narratíváját közvetíti, megágyazva annak a világszerte tapasztalható Izrael-ellenes hangulatnak, mely a megnövekedett számú antiszemita atrocitáshoz, vagy mint a nemrégiben Washington D. C.-ben látott eset is mutatja, gyilkosságokhoz vezet.

Mindez természetesen a nyugati zsidó értelmiségre is kihat, akiknek súlyát egyébként hajlamos a közélet erősen túlbecsülni.

Mindez egyeseket arra késztethet, hogy a keresztény konzervativizmussal szembeni minden averziója ellenére újdonsült szövetségesként vagy legalábbis ideiglenes társutasként együtt kritizálják a baloldal és az iszlám rút frigyét. (Ilyen volt a nemrég elhunyt, áldott emlékű Tatár György is). Azok a zsidók, akik pedig meg akarnak maradni a baloldalon, úgy járnak, mint Mohamed koporsója: se itt, se ott nem lesznek.

hiszen a nap végén egy iszlamistát nem érdekel, hogy ki keresztény, ki zsidó, ki cionista, ki anticionista, ki meleg, ki heteró: mindegyikünkek ugyanazt a sorsot szánja — a meszesgödör alját.

Egyszerűen felfogták – mivel minden tévedésük ellenére nyilván nem buta emberek –, hogy ha a Hamász és hívei fognak diktálni a Közel-Keleten és Európában, az nekik semmi jót nem jelent. Az a 300 ember pedig, aki a Hamász-párti tüntetők mellett ágál, a jelek szerint még ennyit sem értett meg a világból.

Pedig a döntés nagyon egyszerű, nem kell sokat ragozni. Éppen tíz éve jelent meg a Magyar Idők első száma, amelynek címlapján Rogán Antal feltette a kérdést interjújában:

S a kérdés azóta sem változott.

(Nyitókép: Artur Widak / NurPhoto / NurPhoto via AFP)