Anglia a polgárháború szélén

Nyitókép illusztráció. Fotó: HENRY NICHOLLS / AFP

„E cikk célja ébresztő apámnak. Persze nem csak neki. Sokan vannak jó szándékú, naiv emberek, akik sajnos nem látják a valóságot. Vagy talán látnák, de kényelmesebb homokba dugni a fejüket, elhitetni önmagukkal is, hogy nincs nagy baj. Kétségtelenül kényelmesebb ragaszkodni olyan, egykor talán valóban helytálló vélelmekhez, hogy a Nyugat, az euro-atlanti világ (számos hibája ellenére) alapvetően a létező, elérhető világok legjobbika. Mert valóban rémisztő szembenézni a valósággal. És ezért sokan inkább úgy tesznek, mintha nem látnák.

Nem csak azt, ami Nyugaton történik; ezt azért nehéz nem látni, még ha a fősodratú média és az európai politikai vezetés megpróbálja eltitkolni, elbagatellizálni, átkeretezni az eseményeket. A főbb hírek azért mégis átütik a hallgatás falát. De hogy aztán ebből milyen érzet alakul ki a lakosságban, egyáltalán kialakul-e valamilyen érzet vagy csak legyintenek, továbbmennek, elfelejtik… abban nagymester a globalista elit, politikusostól, médiástól, de a kulturális és közéleti szereplők, nemzetközi szervezetek is vastagon sárosak. 

A nyugati civilizáció és jogrend szisztematikus elpusztítása zajlik, egyszerre belülről és kívülről. De már nemcsak úgy, hogy kívülről dörömbölnek a hódítók (bevándorlók, elsősorban iszlám országokból), belül pedig bomlasztanak a devián­sok (woke-marxizmus, LMTBQ), hanem már a külső ellenség egy része is itt van belül. 

És a Nyugat továbbra is csak él bele a világba, mintha nem lenne holnap, a rómaiakat megszégyenítő módon menekül a valóságból, gurítja le a torkán a bort, eszegeti a szőlőszemeket, egy-egy pillanatra ugyan rájön a rosszullét, olyankor egy lúdtollal kicsit megpiszkálja a torkát, hány egyet, aztán minden megy tovább. »Wir schaffen das« – meg tudjuk csinálni; mondta Angela Merkel még 2015-ben. De már akkor sem tudták megcsinálni. Mára pedig még sokkal rosszabb lett a helyzet.

Az egyre romló helyzet hatására persze Euró­pa lakosságának egyre nagyobb része ébred fel; de ez sajnos úgy néz ki, már nem elegendő. Főleg, hogy azok, akiknek Európa, illetve az egyes országok polgárainak az érdekeit kellene védeni, nemhogy nem védik őket, hanem kifejezetten ellenük fordultak, rájuk rontanak. Verbálisan, fizikailag és a jog eszközeivel is.

Nézzük a konkrét esetet. Két héttel ezelőtt az angliai Southportban egy táncoktatásos eseményt rendeztek Taylor Swift-rajongó kisgyerekek számára. A táncstúdióba berontott egy ruandai bevándorló-hátterű, másodgenerációs (tehát már Nagy-Britanniában, konkrétan Walesben) született 17 éves fiú, és késsel megölt három kislányt (egy hat-, egy hét- és egy kilencévest). Az eset óriási felháborodást szült – de ezúttal valami más is történt. Nem állt meg a dolog a »je suis«-k, a szolidaritást jelző profilképkeretek, a »nem félünk« szlogenek szintjén. Southport lakossága szó szerint fellázadt.

A helyi lakosok utcára vonultak, követelve, hogy a hatóságok végre tegyenek valamit. Többévnyi frusztráció szabadult fel bennük. »Az idegen szép« mantra elfogadásának állandó kényszere, miközben ezek az idegenek folyamatosan megsértették a társadalmi együttélés szabályait, következmények nélkül. Sőt mindig a bevándorlók voltak az áldozatok, és ha valaki bárhol szót emelt ellenük, akkor épp őt vádolták meg gyűlöletbeszéddel és hasonlókkal.”

***