10 milliónál megálljt parancsolnának! Mindent eldöntő népszavazás következik

Nagyon szoros végeredmény várható Svájcban.

Izrael és az amerikai jobboldal szövetsége megrendíthetetlennek látszott – eddig.

A közel-keleti zsidó állam nem jöhetett volna létre az angolszászok történelmi léptékű támogatása nélkül, és nem tudott volna fennmaradni végső és legnagyobb szövetségese, az Egyesült Államok nélkül. Ezek az axiómák az eltelt hosszú évtizedekben meghatározták a Közel-Kelet és az egész világ geopolitikáját. Izrael ezzel a nyugati világ legmesszebbre előretolt bástyája lett a föld legforróbb tűzfészkében. Az izraeliek életképes államot, fejlett gazdaságot és gyarapodó társadalmat hoztak létre egy ellenséges környezetben a szentföldi partokon.
Baráti olvasatok szerint a zsidó állam a terror elleni fellépés legelső tűzvonalában harcol, a Nyugat nagyobb biztonsága érdekében.
Izrael és Amerika különleges szövetségében azonban az utóbbi időben erős repedések keletkeztek. Különösen Barack Obama elnöksége idején az amerikai baloldalt képviselő Demokrata Párt egyre jobban eltávolodott Izrael ügyétől, már nem feltételek és elvárások nélkül támogatva a távoli szövetségest. Az előző évtizedben az újbalos, radikális woke ideológia totális amerikai – nyugati – áttörése nyomán pedig a vonalas baloldal szerte az európai és az amerikai kontinensen Izrael nyílt és hangos kritikusává, sőt ellenségévé vált, felkarolva a zsidó állam elpusztítására törekvő erőket is.
A nyugati világban eddig meglévő támogatottságáért és befolyásáért egyre jobban küzdeni kényszerülő Izraelnek e téren még egy baráti hátországa volt: az amerikai jobboldal, a Republikánus Párt. Az Egyesült Államokat irányító jobboldal elfordulása Izraeltől a jelen helyzetben tényleg drámai változás lenne, felbátorítaná az országot „a folyótól a tengerig” megsemmisíteni kívánó közel-keleti erőket.
És most éppen az amerikai jobboldalon belül látszódnak repedések:
a Republikánus Párt jobboldalán és főleg a pártrendszeren kívül mozgó, radikálisabb véleményvezérek körében vérmérséklettől és tájékozottságtól függően erősödik Izrael kritikája, a katonai túlkapások higgadt firtatásától kezdve az évszázados zsidóellenes összeesküvés-elméletek hangoztatásáig. A nyilvánosság fősodrán kívül önmagukat felépítő, szabad szájú és hatalmas követőtáború blogger- és vloggerhuszárok ráéreztek az ilyen elméletekben és üzenetekben rejlő népszerűség-növelő faktorra – egyes netes bugyrokban be is indult a zsidózás.
Az izraeli vezetés viszont még így is bízhatott a Republikánus Párt intézményében, a politikai elitben és végső soron Donald Trumpban is – aki verbálisan képes a legforróbb konfliktusokban egy nap alatt teljes fordulatot végrehajtani –, de bizonyos volt, hogy Izrael és a zsidóság ügyében ott áll, mint bármely republikánus vezető az elmúlt évtizedekben.
Az Irán elleni „közös” amerikai– izraeli nyílt háború viszont ebben a kapcsolatban is feszült pillanatokat eredményez.
Trump „kib…szott őrültnek” nevezte Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőt egy minapi telefonhívás során, amit el is ismert a nyilvánosság előtt.
Utólag hozzátette: „Nem mondom, hogy dühös voltam. Egy kicsit felzaklattam magam, mert folyton Libanonnal harcol.” Bár a két vezető később igyekezett tompítani a konfliktus tényét, attól még az is tény marad, hogy a Netanjahu-féle izraeli vezetés akár az amerikaiak háta mögött, tőlük függetlenül is – mondjuk úgy, szuverén kormányként – képes a nagy hatású önálló akciókra, nem foglalkozva Washington előzetes vagy utólagos kritikáival.
Ha azonban Izrael tolja túl az amerikai érdekektől független közel-keleti politikacsinálást, akkor maradék szövetségesi hálózatát és az amerikai jobboldal mind nagyobb hányadának elveszítését kockáztatja – ami történelmi veszteség lenne az életveszélyes régióban túlélni kívánó zsidó állam számára.
(Nyitókép: MTI/AP/Alex Brandon)