Már megint csúnyán át akar verni minket a baloldal – ezúttal Novák Katalin ruandai útja kapcsán

„Novák Katalin furcsán kilógott a világ egyik legnagyobb nőjogi konferenciájáról”, „Hatalmas felháborodást váltott ki Novák Katalin ruandai fellépése”, „a 6000 résztvevő nemcsak a felszólalásával, de már a jelenlétével sem értett egyet” – tudhatja meg a független-objektív sajtóból és Juszt László Facebook-oldaláról tájékozódó olvasó, és már szégyenkezik is rutinszerűen magyarsága miatt: lám, mi már Ruandának is vállalhatatlanok vagyunk, ismét jól le lettünk járatva, satöbbi. 

A HVG arra is rámutat, milyen égő, hogy egy olyan konferencián, ahol „a világ vezető nőjogi aktivistái gyűltek össze, hogy valós problémákra valós megoldásokat találjanak”, a magyar köztársasági elnök azt „dörgölte a hallgatósága orra alá”, hogy bölcs döntésének tartja a három gyermekének vállalását.

Mármost az a baj, hogy amióta létezik gyors internet, rendkívül egyszerűen ellenőrizhető, hogy valóban egy merő fiaskó volt-e ez a ruandai esemény, vagy esetleg csúnyán át vagyunk verve.

 még a Guardian is a „some” szót használja és a „Fiatal Feminista Európa” nevű, nagyjából ismeretlen szervezet egyik tagját idézi, valamint két, messzemenően ignorált Twitter-bejegyzést tud felvonultatni (egyet Amerikából, egyet Franciaországból) a tiltakozás bizonyítékaként – noha egyébként tényleg kitesz magáért, mert cikkében azt állítja: Novák Katalin szerint a magyar nőknek „nem szabadna a férfiakkal versenyezniük vagy ugyanakkora fizetést elvárniuk”. (Ezt egyébként a HVG is megismétli vagy századszorra, mintha tényleg nem érezné, hogy ez szemantikailag kevéssé egyezik a „nem kell életünk minden pillanatában összemérni magunkat egymással, hanem aki szeretné, időlegesen nyugodtan választhatja a babázást” tartalmú, ténylegesen elhangzott üzenettel.)

De ráadásul a konferencia élő közvetítését visszanézve azt is meg kell állapítanunk, hogy az Afrikába látogató Novák Katalin felszólalásának a gyermekeire és jelen lévő lányára vonatkozó részét (a munka és a gyermekvállalás összeegyeztethetőségének fontosságáról szóló mondataihoz hasonlóan) a nőjogi konferencia közönségének jelentős része kifejezetten meg is tapsolta. Konkrétan ovációt is hallani innen-onnan; azt meg aztán kifejezetten nehéz nem látni, hogy az ENSZ Népesedési Alapjának színpadon ülő ügyvezető igazgatója is mosolyogva, látványosan helyesli Novák Katalin szavait. Mivel Etiópia szintén női elnöke viszont enyhén csóválta közben a fejét, a moderátor rákérdezett a véleményére, mire ő (el kell keserítsek minden Juszt Lászlót) lényegében egyetértőleg kifejtette: az anyaságot nagyon nehéz összeegyeztetni a karrierrel, főleg, mivel ő egyedül nevelte a két fiát; de meg lehet csinálni, és a fiainak nagy szerepe van abban, hogy oda jutott, ahol most van.

és jó hangulatban, megfelelő angolsággal, jegyzetek és súgógép nélkül elbeszélgetett egy nőjogi konferencián, ahol a feminista-genderész hallgatóság kis része még azt is megtapsolta, amikor a négygyermekes anyák szja-mentességéről mesélt – az viszont nem egészen világos, miért kötelező mindezt valamiféle végzetes blamaként prezentálni a hírfogyasztók felé. Jólesik depresszióba kergetni a szerencsétleneket? Vagy az az elképzelés, hogy hamarabb bukik a Zorbán, ha a HVG közönsége világgá bujdosik az államfő miatti szégyenében?

Novák Katalint egyébként a konferenciának otthont adó Ruanda kormánya választotta felszólalónak (ennyit arról, hogy „már Ruanda is szégyell minket”); a részvétele miatti kritikákra reagálva pedig a konferencia pakisztáni leszbikus elnöke (az írásbeli szabadkozást némileg árnyalva) szóban kifejtette: gyakorlatilag semmiben nem ért egyet a magyar politikussal és ő maga nem hívta volna meg, de az, amit Novák Katalin a konferencián például a család értékéről elmondott, alapvetően vitán felül áll; 

Ha Ruanda nem hisztizett a konferenciára érkező LMBTQ-aktivisták miatt, akkor a feministák részéről is helyénvaló, ha elfogadják Novák Katalin jelenlétét. Sőt, hozzátette: kifejezetten önsorsrontás, ha minden véleménykülönbségen fennakadnak, ahelyett, hogy igyekeznének a közös pontokban értelmesen együttműködni.

Erre jön a magyar Nőkért Egyesület, és mintha szemléltetni akarná az elhangzottakat, tiltakozó közleményt ad ki, miszerint „egy feminista konferencia szervezőjének nem elég nem egyetérteni Novák Katalin nézeteivel, hanem platformot sem szabadna adni neki arra, hogy egy messzi országban, jórészt külföldi közönség előtt a feminizmus hőseként ünnepeltesse magát”. Ami eleve logikátlan butaság, már elnézést: 

Az se világos, kit és miért zavar, ha egy messzi országban ismeretleneknek tetszik, amit egy magyar mond. Ha néhány túlmozgásos feminista nem kapta volna fel a vizet, nekem például eszembe nem jutott volna utánanézni a tényeknek és belinkelni országnak-világnak, hogy miként tapsolták meg a magyar politikust. Megérte hisztizni és ezáltal nagyobb láthatóságot biztosítani az egésznek?

Emellett – félve kérdezem – mi van akkor, ha Ruandában, ahol a népesség 49 százaléka 0 és 17 év közötti (szemben a magyarországi 18 százalékkal) és ahol a szülés után 10 héttel vissza kell menni dolgozni, pont a munka és a gyereknevelés összeegyeztethetőségének kérdése foglalkoztatja a nőket? Ha Afrikában a feministák a „családtámogatás” szó hallatán nem sikoltanak fel azonnal, hogy #takavanaméhemből, hanem érdeklődve jegyzetelnek? Vagy amennyiben a világ nőjogi és genderügyi vezetői olyan könnyen befolyásolhatók, hogy egy magyar politikust néhány szimpla mondat hatására érdemtelenül „a feminizmus hőseként ünnepelnek”, akkor miért lehetnénk biztosak abban, hogy más – például transzügyi – kérdésekben nem lehet manipulálni őket?

A konferencia későbbi előadói között szerepelt egyébként egy enyhén borostás, bariton hangú, nemzőképes berlini Julia. Ha az ő jelenlétével nincs baj, akkor 

Az valahogy őszintébb lenne, és máris koherensebbé tenné a narratívákat.

Nyitókép: Sahle-Work Zewde, Etiópia elnöke, Novák Katalin köztársasági elnök és Sabana Baszidzs Raszih, a SOLA (The School of Leadership, Afghanistan) alapítója a Women Deliver 2023 Konferencián Kigaliban (MTI/Balogh Zoltán)