Nicsak, ki segít Afrikában? A fasiszta, xenofób, rasszista Magyarország

Idáig, a dimbes-dombos Kigaliig is elhallatszik a harsány röhögés, amit odahaza Novák Katalin kiváltott azzal, hogy két tehenet adományozott egy ruandai iskolának. Az intézményes ellenzéki sajtó – élén a DK pártlapjával, a Nyugati Fénnyel – azon élcelődik, hogy „nemzetünk édesanyja két magyar tehenet (is) átadott a helyieknek. Biztosan erre volt szükségük.” „Nemzeti kincs ez az asszony” – röhögnek harsányan a legeurópaibbak, és még azt is felvetik, hogy vajon „biztos, hogy ez rendben van?”

Innen látszik,

akiknek a Pride-hónap minimum akkora ünnep, mint a karácsony, a határvédelem pedig hitleri ármány. Pedig a világ megismeréséhez néha érdemes elhagyni a schengeni övezetet, meg egyáltalán: a világ azon legszerencsésebb részét, ahol nem kérdés, hogy lehet a csapvízzel fogat mosni. És meglátogatni elemi állapotban azokat az embereket, akik aztán vérmérséklet szerint „migránsok” vagy „menekültek” néven az európai nagypolitika alanyaivá válnak. Ők ugyanis emberek, szuverén – sőt, Ruanda esetében kifejezetten jól fejlődő – országaik vannak, és messze nem úgy kívánnak fejlődni, ahogyan azt a körutainkon belüli világgazdasági intézeteinkben a számukra atyai barátsággal kikotyvasztják.

Novák Katalin tehénvásárlása a következőképpen történt. A többek között Afrikában is évek óta aktív, a migráció kiváltó okainak kezelésén dolgozó Hungary Helps Ügynökség ahelyett, hogy Budapesten kidolgozott volna egy fantasztikus, nagyívű, igazán progresszív, européer programot Ruanda fejlesztésére, felvette a kapcsolatot a Közel Afrikához Alapítvánnyal, amely évek óta köt össze támogatókkal rászoruló afrikai gyerekeket. Havi ötezer forintnyi adománnyal a támogatók átvehetik egy-egy gyerek iskoláztatásának, iskolai étkeztetésének költségeit.

Az alapítvány régóta aktív a ruandai fővárostól száz kilométerre található Nyanza Középiskolában, így pontosan tudták, mire volna szüksége az iskolának. Ezért tolmácsolták a Hungary Helps felé, hogy a gyermekek elemi higiéniájának biztosítása érdekében kézmosó állomásra volna szükség – ezt az ügynökség meg is építette. Ugyanők kommunikálták a mostani elnöki látogatást szervező kenyai magyar nagykövetség felé, mivel segíthetne a látogatás során az iskolát személyesen is. Így jutottak az ötven elemlámpára, amely az iskola áram nélkül élő diákjainak teszik lehetővé az otthoni tanulást. A két tehén pedig szintén az iskola és az alapítvány közös ötlete volt,

A követség Ruandáért felelős munkatársa ezt követően online megrendelte a teheneket, majd a ruandai, telefonhálózaton keresztül működő MoMo fizetési rendszeren keresztül kifizette – ennyit arról, hogy Novák Katalin „magyar teheneket” tuszkolt volna be valami repülőgép gyomrába, hogy megröptesse őket Kelet-Afrikáig.

Mikor egyébként az iskolába leszállították őket, az igazgató azt írta a követségnek, hogy „nagyon-nagyon, különösen boldogok vagyunk, Isten áldja Önöket”. Szóval „biztos, hogy ez rendben van?”

a kicsi hónalá-nyúlások helyi közösségeknek abban, amire szükségük van, az oktatási együttműködés – mondjuk olyan, amelyről a megállapodást az atomenergia terén ma aláírta Novák Katalin magyar és Paul Kagame ruandai elnök –, amellyel az arra igényt tartók megtanulhatnak halat fogni, a kötött segélyhitel, melynek következtében a fogadó állam csak segítséget kap, nem ajándékot, és üzleti lehetőségekhez jutnak magyar vállalatok is.

És legfőképpen az van rendben, hogy egy olyan ország, amely sosem gyarmatosított senkit, nem is vesz át neokolonialista mintákat az afrikai kapcsolataiban. Nem csinál európai elképzelésekből kiindulva emberjogi csimm-bumm cirkuszt olyan országokban, ahol erre semmiféle igény nem mutatkozik, de nem is úgy kezd neki a fejlesztési együttműködésnek, hogy kilóra felvásárolja a termőföldet, az ivóvizet meg a bányánkat. Nem azt adja, amivel otthon belpolitikialag hasznos fotózkodni, hanem azt, amire helyben szükség van.

Tényleg joguk van a saját politikájukhoz, a saját problémáikhoz, a saját igényeikhez és a saját fejlődési útjukhoz, amihez sem tutujgatásra, sem otthoni marketingcélokat szolgáló jóemberkedésre nincs szükség. Meg tudnak állni a lábukon, a kezüket pedig partnerségre nyújtják, nem vezetésre vagy koldulásra, nem a balul elsült közös európai-afrikai történelem újrajátszására. Szóval tehén mehet, lenézés nem – és ezt megint csak az úgynevezett fasiszta, xenofób, rasszista, migránsellenes hivatalos Magyarország érti, nem az óh, be szolidáris ellenzék.

Úgy látszik, nem.