Csakhogy ez a terelés kevés volt, mert heteken-hónapokon belül kilógott a lóláb. Elszálltak az árak, nem maradtak nyugton a tanárok és a diákok, nem érkeztek az EU-s pénzek. A kormány egymás után dobta be az újabbnál újabb gumicsontokat: nemzeti konzultáció, Városháza-gate, dollárbaloldalazás, miegymás.
A lényeget megírtuk, a szabad emberek felfogták, a csontot megrágtuk, kiköptük. Tartósan egyikkel sem kellett foglalkozni, mindegyiknek addig volt hírértéke, amíg új volt, aztán mentünk tovább. A bajokat egyik sem tudta elfedni.
Az állami szintű homofóbiát viszont hiába szánja gumicsontnak a rendszer, kőkemény valóság – és rémisztő, hogy mit akarhatnak takarni vele.”