Aki nem olvas, az elbutul

„Hogyan látja a könyvtárak helyzetét?

A könyvtári hálózat nagy és erős, az ország minden szegletében hozzá lehet férni könyvekhez. Ehhez mérhetően nagy feladatot szánunk nekik, hiszen kezelniük kell azt a problémát, hogy az emberek egyre kevesebbet olvasnak. Minden szakértő egyetért abban, hogy az olvasás élettani hatásai fontosak, viszont aki nem olvas, az elbutul. Hogy ezt a folyamatot megállítsuk, vagy legalábbis fékezzük, hogy csökkentsük a funkcionális analfabetizmust, hogy a fiatalok és idősebbek is többet olvassanak, abban nagyon nagy szerepe lehetne a könyvtári hálózatnak. Ez a kérdés erősen foglalkoztat bennünket a minisztériumban: hogyan lehet még több olvasót bevonzani a könyvtárakba.

Elképzelhető, hogy a közeljövőben születik egy olvasást népszerűsítő program?

Az biztos, hogy a könyvtáraknak nem az a dolguk, hogy raktározzák a könyveket, hanem az, hogy vonzóak legyenek, hogy olvasóköröket szervezzenek, találkozókat tartsanak, beszippantsák az érdeklődőket, promotálják a könyvtárat, az olvasást. Erre egyébként vannak remek, innovatív kezdeményezések, szerte az országban. Jó lenne, ha e sok jó gyakorlat mellé oda tudnánk tenni adatvezérelt rendszereket. Bármit keresek az interneten, a big data, azonnal felkínál egy csomó megoldást. Olyasmit is, ami nekem eszembe sem jutott volna. Mert a hirdetők – a statisztikai összefüggések alapján – pontosan tudják mit kell kínálniuk. Miért ne lehetnének erre képesek a könyvtárak is? Miért ne lehetne fölfűzni az olvasáskultúrát egy adatvezérelt rendszerre? Ha a rendelkezésre álló információkat elemezve feltárhatnánk, hogy egy-egy olvasónak mit érdemes a figyelmébe ajánlani, akkor a könyvtárak rendkívüli lendületet vehetnének. Hosszabb távon hozzájárulhatnának ahhoz, hogy többet olvassunk, ne sekélyesedjen el a gondolkodásunk, értelmezzük magunk körül a világot, és így tovább, egészen odáig, hogy boldogabbak legyünk. Ez lenne az az irány, amerre a könyvtárak képesek lennének megújulni, és egy nagyon fontos társadalmi problémára adhatnának nagyszerű választ.

A múzeumok hasonlóan fontos kulturális igényeket elégítenek ki. Elképzelhető, hogy lesz múzeumnépszerűsítő program is?

A múzeumok bizonyos szempontból a kulturális igények csúcsait képviselik. Hiszen múzeumokat sosem elsősorban magunknak, hanem az utánunk jövő generációknak építünk, akár évszázadokra előre. Amikor egy közösség megszervezi magát, előbb-utóbb fölmerül, hogy elmeséljük, mi mint közösség mit tettünk le az asztalra. Kik vagyunk mi. És akkor múzeumot hozunk létre azoknak a tárgyaknak, jelképeknek, amelyek választ adnak ezekre a kérdésekre, elmesélik a történeteinket. A múzeum identitást ad. Az elmúlt években számos jó példát láttunk arra, hogyan lehet a tárlatokat megújítani, hogy a ma emberének és a jövő generációnak is sokat adjanak. Ezeket a jó gyakorlatokat, hazai és nemzetközi példákat kell bemutatni, széles körben alkalmazni. Nem állunk rosszul semmivel: a szakembereink kiválóak, a műkincseink világhírűek. Keleten és nyugaton is igény van a bemutatásukra. Ez utóbbira számos példát mondhatnék csak az elmúlt egy évből. Dániában II. Margit királynőt személyesen kalauzolta a koppenhágai magyar nagykövet a világhírű aarhusi Moesgaard Múzeumban a magyar Déri Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum által kölcsönzött tárgyakat bemutató, hunokról és vikingekről szóló kiállításon. Berlinben a Szépművészeti Múzeum, a Ludwig Múzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum XX. századi gyűjteményének darabjai arattak osztatlan sikert. Amerikában az első európai királyokat többek között a Magyar Nemzeti Múzeum, a debreceni, a szegedi és a szentesi múzeumok tárgyai ismertetik, az Iparművészeti pedig nemsokára Kínában mutatkozik be. Ebből is láthatjuk: nincs okunk szégyenkezni, a magyar múzeumi szakemberek világviszonylatban is megállják a helyüket. Itthon sem rossz a helyzet. Vannak események és tárlatok, amelyek rekordokat döntenek. Tavaly a Múzeumok éjszakáján több mint háromszázezer látogató járta végig a kiállításokat, a Természettudományi Múzeum családi napján közel hétezer látogató vett részt. Ezek nagyon szép számok. A jövőre nézve az a cél, hogy hasonló eredményeket minél több, kisebb múzeum is fel tudjon mutatni. A múzeumokat pedig ne csak alkalmanként látogassák az emberek, hanem váljanak közösségi terekké. Ahova jó benézni, ahova jó elmenni, ahol találkozhatunk egymással és a múltunkkal. Erre a folyamatra jó példa a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum kertjének kinyitása.”

Nyitókép: Vincze Máté Facebook-oldala