Aki csak a politikával foglalkozik, annak reménytelen élete lehet

„Megvannak ezek a fiatalok, ugye? A folyamatos nyavalygásukkal, amelyekkel különféle társadalmi nemeknek kérnek jogegyenlőséget, magukat természetesen mindennek vallják, csak olyan átlagosnak nem, hiszen mindannyian egyéniségek? A kéretlen, mindenhova beférkőző, nagyon intelligensnek gondolt kritikáikkal, amelyek  – hogy, hogy nem – egy az egyben a 444, vagy a Telex mindennapos kommentmezőjét biflázzák vissza?

Mert nemigen sajnálom én ezeket a fiatalokat, mindenki olyan evilági poklot választ magának, amilyet akar, de mégiscsak szerencsétlenek és nem azért, amiért elsőre sokan gondolnák.

gyanis ki az, akinek nem ez a hivatása, ám naponta minden percét kiteszi a jogállamiságon való merengés, a kisebbségi jogok, a demokrácia állapota és úgy alles zusammen a politika?

Nézem ezeket a tényleg szomorú arcokat és arra gondolok, hogy nincsenek barátaik, csajok, pasik, szerelmek, bulik, sörözések, hobbik, munkahely vagy egyéb? Hogy lehet úgy élni, hogy tragikus arccal üldögélsz egy sarokban és neked nem megfelelő politikai változáson vagy éppen változatlanságon lamentálsz 24/7-ben?

Kezdjetek magatokkal már valamit, bármit, annyi dolog van ezen a világon. Higgyétek el, 2002-ben és 2006-ban, de még 1994-ben sem viselkedtek ilyen szánalmasan a jobboldaliak, mert nekik is volt ezer más dolguk. És nem csak ezer más dolguk akadt, de meggyőződésük is volt, hogy valódi sikerek eléréséhez valódi, nehéz munka kell. Az meg sokszor nem látványos, csak éppen hasznos, de mindenesetre leeső lájkokat nehéz vele szerezni. Tudom, hogy fura, meg minden, de pontosan ez a mentalitás vezetett el 2010-ig is. És nem, nem értik.

Ebben az országban – és áhítattal megsúgom, a világon bárhol, de tényleg bárhol, bármilyen körülmények között – azok érzik jól magukat, akiknek céljaik vannak.”

Nyitókép: AFP