Megbukott már?
Aki a török választáson ezredszerre is el akarta adni a világnak a „balközép nyugatos messiás hősiesen jogállamiatlan diktátort eszik reggelire” c. régi angolszász népmesét, az most magyarázkodhat: hiába mérte a török ellenzéket és Kemal Kılıçdaroğlut stabilan Recep Tayyip Erdoğan és a kormánypárti blokk fölé a legtöbb közvélemény-kutatás, hiába cikkezett a komplett nyugati sajtó történelmi esélyről meg nagy bukásról, hiába várták a választás éjszakáján, a csordogáló eredményeket vizsgálva is annyian a „Kılıçdaroğlu-fordulatot”, az nem jött. Erdoğan szerény, de jól látható előnnyel, 49-45-re megnyerte a török elnökválasztás első fordulóját, a mögötte álló szövetség pedig kisebb veszteségekkel behúzta a parlamentet is.
Az ellenzék két sikert tud felmutatni: egyrészt évtizedek óta nem látott második fordulóba kényszeríthetik az inkumbens elnököt, másrészt megnyert az ellenzéknek számos olyan tartományt, amely korábban stabil része volt az erdoğani bázisnak – lényegében elvette Erdoğantól a jobbközép szavazókat.
Eddig az eredményeket mondtam, most a tanulságok következnek.
Az első tanulság akkora, hogy óriásplakátra kellene írni, ugyanakkor rendkívül egyszerű is: kurdok.
Mint arra a török választási földrajzról szóló elemzésünkben is utaltunk, Törökország politikai tere hagyományosan háromosztatú: a nyugati tengerpart nagyvárosai a kemalista balközépre szavaznak, Belső-Anatólia török többségű vidékei fejlettségüktől függően kicsit vagy nagyon jobbra, a kurd többségű Délkelet-Törökország pedig a legnagyobb olyan kurd pártra, ami éppen nincs betiltva. Az ellenzék példátlan húzása volt, hogy annak ellenére, hogy a kurdok és az egynyelvű, homogén török nemzetállamot megteremtő, kurd forradalmakat leverő kemalisták történelmi ősellenségek, mégis sikerült a kemalista Kılıçdaroğlu mögé felsorakoztatni az aktuális nagy kurd pártot.
A választás egyik nagy kérdése volt, hogy a kurd párt vezetését vajon követik-e majd a választók a kemalisták karjaiba, a válasz pedig egyértelmű: az, hogy Erdoğant sikerült második fordulóba kényszeríteni, annak köszönhető, hogy a kurd választók fegyelmezetten leszavaztak az ellenzéki jelöltre. A térkép mindent elmond, nincs mit magyarázni: ami a parlamenti választáson lila (azaz kurd párti) lett, az az elnökválasztáson piros (azaz ellenzéki), a lemorzsolódás mértéke szabad szemmel láthatatlan.
A kurdoknak egyszerűen annyira a bögyükben van Erdoğan, hogy leváltása érdekében képesek elfelejteni a kemalisták összes múltbéli bűnét.
Lehet az ellenzéki elnökjelölt alevita vallásával – amit sok kurd is gyakorol – magyarázni ezt a jelenséget, de a kurdok döntése olyan egyértelmű volt, hogy ennyi nem lenne hozzá elég.