Boys will be boys – mondják, amikor a fiúk agresszív, vagy más sztereotip módon „fiús” viselkedését szeretnék legitimálni.
„Hangos fiúk foglalják el a legnépszerűbb mászókát a játszótéren, és kíméletlenül elzavarnak minden lányt, aki szeretne felmászni rá. Félrelökik a lányokat a csúszdára váró sorban, elveszik a homokozójátékokat, és a szülők csak mosolyogva nézik – mert a fiúk már csak ilyenek.
Boys will be boys – mondják, amikor a fiúk agresszív, vagy más sztereotip módon »fiús« viselkedését szeretnék legitimálni, pedig ez a mondat sokkal inkább (vagy kizárólag) szól a szocializációs különbségekről, mint a fiúk vélt vagy valós biológiájáról. Amikor egy kisfiú üt, rúg, csíp, hangos és uralkodó, akkor a szülők sokszor nem is regisztrálják a problémát, esetleg nyilvánvalóan álságos rosszallással, de azért félig mosolyogva megszidják őket egy kicsit – mert hát a fiúk már csak ilyenek. Ugyanígy a kislányoktól elvárjuk, hogy kedvesek, engedelmesek, aranyosak legyenek: hogy mindig legyen kedvük puszit adni az évi egyszer látott nagybácsiknak, hogy elpakolják maguk után a játékot és eleve ne játsszanak semmilyen »durva« játékot. Ez a jelenség már nagyon hamar megmutatkozik a játszótereken is, és még feltűnőbbé válik, ha az ember lányos anyuka, aki szeretné egészen más értékek mentén nevelni a kislányát.
Nem akarok olyan szülő lenni, aki túldimenzionálja a játszótéri konfliktusokat, sőt, személy szerint azt tartom helyesnek – és valljuk be, kényelmesnek – ha nem kell belefolynom a gyerekek játékába. A modern városi környezetben amúgy is szinte kizárólag szervezett és felügyelt keretek között tölthetik szabadidejüket a gyerekek, ezért a játszótereken igyekszem a távolmaradásommal megadni a szabad játék lehetőségét. Azzal is tisztában vagyok, hogy a nemek szerinti csoportosulás teljesen normális szakasza a gyerekek fejlődésének, hogy megvan az az életkor, amikor a lányok kizárólag a lányokkal, a fiúk pedig a fiúkkal akarnak játszani. Isten ments, hogy valamiféle PC küldetéstudattól vezérelve megpróbáljak kvótákat szabni a játszótéren és illően diverz, koedukált csoportokat gyártani a gyerekekből, de mondjuk engem még az sem zavar, ha azt játsszák, hogy levágják egymás (sárkány)fejét a képzeletbeli kardokkal, szóval ez is biztos ízlés dolga.
Az én kislányom még csak három és fél éves, nemrégiben kezdett el benne felerősödni a vágy a kortárs kapcsolatok iránt, és azóta mindennapos része az életünkben a játszótéri bandázás mindenféle idegen gyerekekkel. Vagyis sokkal több gyerekek közötti interakciót látok közelről, mint korábban. Ez alapvetően szuper dolog, de a közös játékokban való részvétellel elkezdtek megjelenni bizonyos problémák is.
Például, hogy a kislányomat rendszeresen félrelökik a vele egykorú vagy nagyobb kisfiúk, hogy simán elévágnak a csúszdán, hogy elfoglalják a legnépszerűbb mászókát és aztán nem engedik fel a lányomat (és persze más lányokat sem). Hogy amikor megkérdezik, hogy megpörgethetik őt a forgón, és a lányom kéri, hogy állj, nevetve pörgetik tovább, amíg a gyerekem arcára egyre kétségbeesettebb arckifejezés ül. Szögezzük le, nem azt mondom, hogy a kislányok sosem csinálnak ilyesmit. Csak azt mondom, hogy a kisfiúkra sokkal ritkábban szólnak rá.”
Nyitóképünk illusztráció. Forrás: Getty Images / Anadolu Agency / Contributor
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Az OMSZ külön meglepetéssel készül a fiúcskának, aki megmentette az édesanyja életét, sőt: azt tervezik, minden óvodást alkalmassá tesznek hasonló hőstettekre.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
A Nobel-díjas író a saját hazáját korábban egy részeges anyához hasonlította.
Forgács István ledobta az atombombát a Szőlő utcai botrány kapcsán. A szakértő szerint Magyar Péter jelentése csak a felszínt kapargatja, miközben a valódi horror otthon történik. Kíméletlen őszinteséggel állította pellengérre a társadalmat: amíg morálisan torz, alkalmatlan emberek „bátran” vállalnak gyereket, addig hiába várunk csodát a gyermekvédelemtől.
Nem megy el a rivális.
A négyéves Medárd napok alatt belopta magát egy ország szívébe. Hőstettét és helytállását jó ideig nem fogjuk feledni. De egyre több helyen felmerül a kérdés, hogy is írjuk helyesen az életet mentő köszönését. Utánajártunk!
