Győzikének üzenem, ha még mindig napirenden van a magyar cigányság megmentése, feltétlenül hívjon!

„Életem második mélypontja volt hétfő délután. Az első az volt, hogy valamikor 1981-ben, a Múzeum körúton találkoztam egy ismerősömmel. Abban az évben Tatán a KISZ-táborban (Dr. Kende Péter volt az igazgató) előadónak hívtak meg, aktuális bel-és külpolitikai kérdésekről tartottam előadást (mint a Rádió hírszerkesztője).

Szóval a Múzeum körúton velem szembe jött egy ismerős, gyorsan kiderült, hogy pár hónapja Tatán az oktatók – diákok futballmeccsen jól összerugdostuk egymást. Emlékszem, egyszer a nyakánál fogva lerántottam, aztán amikor hőbörgött, mondtam neki, hogy »Bocs, de én nem tudok focizni, én kosarazok!«

Na, szóval összefutottunk, megörültünk egymásnak, beültünk egy kávéra, aztán csak úgy, mellékesen megemlítette, hogy ő építészmérnök és kurva nagy bajban van, mert a Nyugatinál épül a felüljáró, amit kétfelől kezdtek építeni, de képzeljem el, hogy nem ér össze. Hát ezen mosolyogtam és én, barom, nem jöttem rá, hogy egy óriási sztori van a kezemben! Aztán heteken keresztül minden újság ezzel volt tele, hát én majdnem öngyilkos lettem.

Na, hétfő délután az OTP központban Havasné a 2. számú pultnál üldögélt órákon keresztül, én olvasgattam. Egyszer csak feltűnt, hogy az ügyintéző hölgy meg a Havasné riheg-röhög. Füleltem, még az is megütötte a fülemet, hogy »a hülye férjem«. Aztán amikor végeztünk, megkérdeztem, hogy mi a szent szaron röhögtek.

Közbevetőleg: nekem is feltűnt, hogy sorban hét, vagy nyolc ügyintéző dolgozik, de az 1. számú ügyintéző magasabban ül, mint a többi. Na most egy olyan kifinomult újságíró, mint én, elképesztő, hogy látja, de nem fogja fel, amit a teljesen civil Havasné, aki megkérdezte, hogy »A kolléganő itt balra, miért ül magasabban, mint itt maguk?« Ezután Havasné tovább fűzte a gondolatot, hogy lehet, hogy ez egy hülye kérdés, de megszokta, hogy miközben én futballmeccset nézek, egy csomó hülye kérdést tesz fel, például azt, hogy miért van egy félkör a tizenhatosnál. Na, ezen rihegtek-röhögtek és én akkor jöttem rá arra, hogy láttam, amit láttam, de Havasné tette fel a logikus kérdést. A hölgy a magasabb pulton nyilván korelnök, bár ez elég ronda gondolat.

Na mindegy, kikanyarodtunk a Váci útra, aztán pirosat kaptunk. Pont ott, a Bánki Donát Technikumnál, ahová azután jártam két évig, hogy szégyenletes módon, nem vettek fel a Szegedi Egyetem jogi karára. Az igazság az, hogy azért lettem gépjármű-villamossági műszerész ipari tanuló, mert Szegeden a szóbeli előtti estén a kollégiumban, a felső vaságyon lóbálta a lábát egy fehérvári gyerek és azt mondta, hogy »Ez a sok buzi még mindig tanul, nem megyünk inni valamit?« Elmentünk és az Öreg hídnál úgy berúgtunk, hogy másnap alig találtunk el a szóbeli helyszínéhez. Voltak még érdekes részletek, de a vége az, hogy ipari tanuló lettem.

Na, szóval pirosat kaptunk, Havasné lökdösött, hogy nézzek már a másik oldalra, egy szép, fekete terepjáróból egy echte, középkorú, tipikusan roma férfi kiabált át (Havasné lehúzta az ablakot): »Tanár úr! Mikor látjuk megint a tévében? Tudom, hogy jól kibasztak magával… de hiányzik, nem csak nekem, de a bratyónak is! Jó egészséget, sok-sok üdvözlet!«

Havasné rám nézett és megkérdezte, hogy »Na, rájöttél, hogy ki kiabált át? Hát a Zsolti!« Akkor beugrott, hogy ez a Gáspár Zsolti lehet, akit különböző műsorok előzeteseiben már láttam. A bratyó ezek szerint a Gáspár Győző lehet.

Meglepő, de vannak olyan emlékeim, amik kifejezetten egy földrajzi ponthoz kötődnek. Tizenvalahány évvel ezelőtt, a Duna-parton autóztam. A MAHART Kikötőnél megszólalt a telefonom, Győzike hívott: »Tanár úr! Azért hívom, hogy mentsük meg a magyarországi cigányságot!v Feltaláltam magam, megkérdeztem, hogy »Még ma, vagy ráér?«A témára soha nem tértünk vissza.

(...)

Győzikének meg azt üzenem, hogy ha még mindig napirenden van a magyar cigányság megmentése, feltétlenül hívjon!”

Nyitókép: Képkocka, YouTube