Gyermekvédelmi törvény és jogállamiság: egy precedens, és ami mögötte van

Az április 6-án lejárt határidőn belül tizenöt uniós tagállam és az Európai Parlament csatlakozott ahhoz a perhez, amelyet az Európai Bizottság indított Magyarországgal szemben a gyermekvédelmi törvény ügyében. Egyfelől ez a per az EU jogtörténetének egyik legjelentősebb precedense, mivel első ízben fordul elő, hogy az Európai Bíróság a tételes jog mellett az uniós értékekre alapozva is vizsgálja egy tagállam nemzeti jogszabályait. Az eljárás valódi jelentősége azonban csak összefüggéseiben értelmezhető: az elmúlt néhány év nemcsak az Európai Unió egyébként is képlékeny értékrendjének leépülését hozta el, de az uniós intézményrendszer mára a jogállamiság elemi elveinek is hátat fordított.

Bevezetés

A magyar Országgyűlés 2021. június 15-én fogadta el a gyermekvédelmi törvényt. Mint ismeretes, az új szabályozás azt írja elő a médiaszolgáltatóknak, hogy ne csak a pornográfiát és az erőszakot megjelenítő tartalmak elérhetőségét korlátozzák kiskorúak számára, mint ahogy azt az eddig szabályok előírták, hanem meghatározott műsorsávban lehessen csak sugározni olyan műsorokat, amelyek általában és kifejezetten a szexualitást mutatják be, továbbá a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy az eltérő szexuális identitást népszerűsítik és jelenítik meg. A törvény azt is előírja, hogy a fenti tartalmak ne jelenhessenek meg a kiskorúak számára a gyermekgondozási, közoktatási intézményekben, illetve a köznevelésben, azzal a céllal, hogy a szexuális tájékoztatás jogát a szülőknek tartsa fent.

A jogszabály köré pillanatok alatt az uniós intézmények szívének kedves, „kikezdhetetlen” alapjogi narratíva épült és az így erőteljes nemzetközi kritikát kiváltott törvény miatt a Bizottság 2021. júliusában kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Magyarországgal szemben, majd fél év elteltével benyújtotta keresetét az Európai Bíróságnál. Ebben a keresetlevélben a Bizottság többek között az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelvre, illetve arra hivatkozik, hogy a szabályozás sérti az unió értékeit.

Egyenlők és egyenlőbbek: Litvánia

Az üggyel foglalkozó számos cikk és elemzés szinte sehol sem említi, hogy alig hét évvel ezelőtt egy, a magyar törvénnyel megegyező szabályozási célú, ám ahhoz képest lényegesen szigorúbb litván jogszabályra hívták fel a Bizottság figyelmét a mindig éber európai civil szervezetek.

A litván szabályozás többek között műsoridősávra vonatkozó korlátozásokat szabott az LMBTQ ideológiát népszerűsítő tartalmak megjelenítésére. Az akkori, Juncker-féle Európai Bizottság – azon belül is a Magyarországgal szembeni jogállamisági ügyek vonatkozásában igencsak elkötelezett Frans Timmermans alelnök – kivizsgálta az ügyet, és nagyon helyesen arra jutott, hogy a kérdés tagállami hatáskör, a jogszabály nem ütközik az EU jogba, s nem is sért uniós értékeket. Ennek megfelelően nem indult sem kötelességszegési, sem jogállamisági eljárás, mi több, Litvánia – Magyarországgal ellentétben - az uniós forrásokhoz is hozzájutott, holott a jogszabály továbbra is hatályban maradt.

Az Európai Bizottság egykor így foglalt állást, ma úgy. Ami egykor jogszerű volt, az ma jogellenes. Amit Litvánia megtehetett, azért Magyarországnak szankció jár. Pedig az Európai Unió alapszerződései azóta is változatlanok.

Változó idők, változó erkölcsök az Európai Parlamentben

De nem a litván eset az egyetlen következetlenség ebben az ügyben. A gyermekek védelme messzemenően elismert alapvető jog, azt a Bíróság több esetben is közérdekű célkitűzésként értékelte. A kiskorúak által elérhető tartalmak körének korlátozása a tagállamok joga. A perben hivatkozott uniós médiairányelv maga is számos gyermekvédelmi intézkedést ír elő, így aztán érdemes hosszabban elidőzni azzal kapcsolatban, milyen álláspontot képviselt az Európai Parlament e téren, alig öt évvel ezelőtt.

A Bizottság 2016 májusában reformjavaslatot mutatott be a korábbi uniós médiaszabályozás felülvizsgálatára. A Parlament részéről a reformot Sabine Verheyen európai néppárti és Petra Kammerevert szociáldemokrata képviselők közösen, társjelentéstevőként két esztendő alatt készítették elő, az akkori, két párt közötti nagykoalíciós együttműködés jegyében. A Néppárt és a Szociáldemokraták hangoztatták, hogy az új jogi szabályozásnak a legszigorúbb garanciákat kell biztosítani a kiskorúak védelmében, az erkölcsi értelemben kétséges és nem életkoruknak megfelelő tartalmakkal szemben. A szülőknek pedig a legszélesebb körű jogosítványokat kell biztosítani azért, hogy maguk dönthessék el, mit tartanak hozzáférhetőnek gyermekeik számára. Olyannyira, hogy miközben a szexualitás nyílt ábrázolását egyértelműen „ártalmas” címkével jelölték, még a politikai véleményt, vallási meggyőződést vagy más ideológiai elkötelezettséget tartalmazó médiatartalmak hozzáférhetőségét is korlátozni akarták. A médiareform egyik baloldali felelőse, Yana Toom észt liberális politikus véleményét, miszerint a Parlament állami erkölcsrendészetet akar bevezetni a média felett, a politikai mainstream akkor még szélsőségesnek tartotta Az Európai Parlament többsége az akkori trendnek megfelelően, a gyermekek jogainak elsődlegessége mellett kiállva lelkesen támogatta a két német képviselő által előkészített álláspontot.

Az Európai Parlament egykor így foglalt állást, ma úgy. A Parlament ma az ellen perel, amit néhány évvel ezelőtt még saját álláspontjaként mutatott be. Pedig az Európai Unió alapszerződései azóta is változatlanok.

Perbelépés és a kettéosztott Európa

A határidő lejártáig rekordszámú tagállam lépett be a gyermekvédelmi törvény miatt Magyarországgal szemben indított perbe, az Európai Bizottság oldalán: Belgium, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Ausztria, Írország, Dánia, Málta, Spanyolország, Svédország, Finnország, Szlovénia, Franciaország, Németország, Görögország, sőt, az Európai Parlament is a beavatkozók között szerepel.

A perbe lépés súlyos dolog. Ezek a tagállami kormányok és az Európai Parlament beavatkozásukkal azt fejezték ki: nem csak érdekeltek, de elkötelezettek arra nézve, hogy ez a per miként dől el, olyannyira, hogy szeretnék is befolyásolni az eljárás kimenetelét az érdekeik szempontjából kívánatos döntés érdekében.

Ott tartunk tehát, hogy egy rosszul értelmezett többségi akarat és demokrácia-felfogás keretében a kettéosztott Európa egyik fele jogi eszközök segítségével akarja meghatározni, hogy Magyarország – és tágabb értelemben véve Európa másik fele - milyen gyakorlatot folytasson a szexuális nevelés terén és meddig terjedjen a szülők joga gyermekeik értékrendre nevelésével kapcsolatban. Pedig erről senki más nem dönthet, csak a magyar emberek, mint ahogy éppen egy esztendővel ezelőtt a közvetlen demokrácia elveinek megfelelően döntöttek is: a gyermekvédelmi népszavazás során. A magyar társadalomban konszenzus van a gyermekek védelmét, a szülők jogait és a fél Európa által támadott szabályozás támogatását illetően.

Ezzel szemben a beavatkozó kormányok saját állampolgáraiktól semmilyen felhatalmazást sem kaptak a perbe lépésre: az ügyben nem rendeztek nyilvános konzultációt, nem tartottak népszavazást, de még nemzeti parlamentjük sem tárgyalta a kérdést. A társadalmi felhatalmazás és legitimáció iránti igény részükről szóba sem került.

A család és a gyermekek védelmét Magyarországon az Alaptörvény biztosítja. A gyermekvédelmi törvény éppen azért született meg, hogy ezeket az alkotmányos elveket érvényre juttassa, nem pedig azért, hogy felnőtt emberek magánéleti döntéseibe avatkozzon be – ahogy azt ebben a perben beállítani próbálják. S míg arra hivatkoznak, hogy felfogásukat különböző alapjogi dokumentumok és a puha jogalkotás körébe tartozó ajánlások, emberi jogi egyezmények sziklaszilárdan alátámasztják, a valóság ezzel ellentétes. E téren érdemes egy pillantást vetni az ENSZ Gyermekjogi Egyezményére, amelynek megalkotói már 30 esztendővel ezelőtt felismerték, hogy a szexuális nevelés nem egységesíthető és annak egységesítését el is kell kerülni. Ehelyett azt javasolták az Egyezmény aláíróinak, hogy az ilyen jellegű nevelés és tájékoztatás során nemcsak az emberi jogokat és a természetet, de a kulturális identitást is tartsák tiszteletben. Hiszen, mint azt az Egyezmény kihangsúlyozza, a szexualitásról szóló információk átadásának, az ezzel kapcsolatos oktatásnak a minősége, tartalma és megvalósítása jelentős hatással lehet arra, hogy a gyermekek és fiatalok hogyan látják magukat, identitásukat, másokhoz való viszonyukat, s hogy milyen szerepet töltenek majd be a társadalomban.

Van-e még jogállamiság az EU-ban?

A jogállamiság formális és tartalmi feltételeket egyaránt magában foglal. Történeti megközelítésben vizsgálva a felvilágosodást követően a kialakuló nemzetállamok és a kialakulóban lévő tőkealapú gazdálkodás számára követelmény volt, hogy az abszolutizmus igazságtalanságait megszüntessék, és biztosítsák, hogy az emberek a tetteiket a törvényekhez, tehát a jog elvárásaihoz igazíthassák. A formális jogállamság egy kiszámítható jogrendet és jogbiztonságot feltételez, egységességre törekvő szabályokkal, amelyek érvényre jutásában biztos lehet. Ma is erre lenne szükség az Európai Unióban.

A másodlagosan kialakuló tartalmi jogállamiság többek között a jogegyenlőséget írja elő. Ezeknek az elveknek az értelmében a jog egyenlő, igazságos, pártatlan mércével mér. Ami az egyik esetben jogos, az a másik esetben nem lehet ellentétes a joggal. Az EU intézményei ezzel a tétellel is hadilábon állnak.

A gyermekvédelmi törvény ügye nem egy emberi jogi precedens, hanem a legjobb példa arra, hogy hová vezet, ha a jogállamiság elvének alkalmazására egyoldalúan, politikai céloknak alárendelt módon kerül sor: kettős mércéhez, öncélú jogvitákhoz, Európát megosztó belső konfliktusokhoz. Az ilyen és ehhez hasonló példák következtében ma, amikor Európa egységére a legnagyobb szükség lenne, éppen az forog kockán, ami egyaránt elengedhetetlen volt az Unió egykori létrejötte és a jövőben való fennmaradása szempontjából: az egyenjogú nemzetek szabad együttműködésének szándéka és az állampolgárok demokratikus intézményekbe vetett hite.

Nyitókép: Facebook