Magyarország lélekben inkább hasonlít Európa déli feléhez, csak kevésbé harsányan és sokkal zárkózottabban viselkedünk. Nálunk a nagy többséget nádpálca nélkül még arra sem lehet rávenni, hogy megtanuljon többé-kevésbé helyesen írni. (Legalább azokat a k*rva igekötőket meg a központozást csinálnák rendesen.) Pedig a helyesírás nem egy nagy kihívás, ha az ember olvas (nem kizárólag facebookot), akkor megmarad benne a szavak képe. Aztán mégse megy.
A társadalom olyan 70-80 százaléka nem felülről van lenyomva, szint alatt tartva, hanem önérzetesen buta. És ez a legrosszabb kategória, az önérzetes, kritikus, hatalmas nagy egyéniség, aki közben tufa, erőszakos, műveletlen, tanulatlan, faragatlan. Ennek az embertípusnak látványos példája a valamiért elégedetlen, és az elégedetlenségét artikulátlan üvöltéssel kifejező fiatal felnőtt a különböző tüntetéseken.
Ezt a személyiségtípust sajnos nádpálca nélkül nem lehet fejleszteni. Vagyis hiányzik az a jutalmazó-büntető nevelés, amit a 21. század nyerteseinek (a globális észak északjának és az elit elitjének) nyomására illegitimnek nyilvánított a neveléstudomány.
A titok a versenyben van. Nehéz úgy nyerni, ha sokan toporognak a rajtnál. Sokkal egyszerűbb szűkíteni a mezőnyt, nagy szavakat mondani a befogadó és barátságos oktatási környezetről, a színes zsírkréta kreativitásra gyakorolt hatásáról, ha közben kiveri a szemünket a látványos kudarc, és bizony az elit csemetéi nem ezekbe az iskolákba járnak, a globális észak északján pedig teljesen más emberanyagból főznek.
Ha a haladókat tényleg izgatná a kérdés, tényleg műveltetni akarnák a proletariátust Szabó Ervinként, akkor a poroszos oktatási rendszer leghangosabb hívei lennének.”