Igen, én is ott voltam

Egyszer ezekről az ifjúkori emlékekről kéne beszélgetnie Szentesi Zöldinek valamelyik nem fideszes kortárs kollégájával. Rögtön rájönnének, hogy nem is utálják ők egymást annyira.

SZZL és generációja nagyon erős, sokkal inkább érzelmes, mint racionális réteg. Utóbbit ez a nosztalgia is megerősíti és állandóan a régi dolgokra, traumákra való hivatkozás. Nárcizmus is jócskán van bennük. De jó lenne azért észrevenni, hogy most már ők is elmennek, és a múltbarévedés bizony ma már több kárt okoz, mint amennyit segít. Hagyni kéne élni és kibontakozni a jövőt és nem ráerőltetni öregesen, tanárbácsisan az egyre nevetségesebb faszságokat. Elhiszem pl. hogy neki volt az Edda jelenség valami. De sokaknak ez már csak a megvénült, UFO-hívő, ezoterikus Pataky. Ezt a különbséget kéne észre venni.

Értjük. Ott voltunk. Kicsit többet is.

Én is ott voltam. De szerintem meg ilyen volt a nyolcvanas évek: "...Amikor nyolcadik osztályos lettem és a pályaválasztásra került a sor, osztályfőnököm behívatta szegény anyukámat és közölte vele, hogy mindenképp gimnáziumban a helyem és megnevezte azt az országos hírű gimnáziumot, ahová jelentkeznem kell, ha esetleg az nem jön össze, ami szerinte kizárt, még mindig számos gimnázium felé nyitott az utam. Felvételiztem hát abba a kurvaflancos elitgimibe, ahová fel is vettek, csont nélkül. Azonban pillanatok alatt kiderült számomra, hogy 'hány hét a világ', ez már nem a nekeresdi általános iskola volt, itt már élesben játszották a szocializmust. Az első történelemórák egyikén jelentkeztem kiselőadás tartására, az ember őstörténete-témakörben, részint, mivel érdekelt a téma, részint, mivel a magyar- és történelemtanárokkal nekem addig általában pozitív tapasztalatim voltak, rendszeresen vettem részt irodalmi-történelmi tárgyú iskolai pályázatokon és vetélkedőkön felsős koromban, így élt bennem a naiv bizalom, hogy ez majd ezután is valahogy így lesz. A kiselőadást elkészítettem, megtartottam, vélhetőleg tartalmilag és formailag is rendben volt, mivel tanárnőnk nem szakított félbe és nem emelt kifogást az elhangzottakkal kapcsolatban. Valószínűleg én is úgy érezhettem, hogy ez most jól sikerült és megengedhetem magamnak, hogy egy kérdéssel forduljak történelemtanárnőnkhöz, aki, nem mellesleg, az osztályfőnökünk is volt. És kérdeztem: Valahol azt olvastam, hogy Marx azt írja, hogy a munka tudatos cselekvés és hogy az embert a munka tette tudatos lénnyé. Én ezt nem értem. Nincs ebben ellentmondás? (Bizonyára úgy is volt, ahogy mondtam, azaz valahol tényleg olvashattam ezt a marxi tételt, mert, ugyan, hogyan találhattam volna én ilyet ki?) Tanárnőnk nem válaszolt csak intett, hogy menjek a helyemre. Ha tudom, mi következik, még aznap bementem volna az iskolatitkárságra, kikértem volna a bizonyítványomat és kerestem volna egy másik iskolát. De tizennégy éves tanyasi gyerekként honnét tudhattam volna?! Néhány nappal az ominózus történelemóra után magyar-latin tanárunk kihívott felelni, majd kérte az ellenőrzőmet, hogy aláírja. Mivel nem volt nálam (a pedantéria sohasem volt az erősségem, valahogyan kimaradt, amikor reggel ezt-azt bedobáltam a táskámba) és ezt közöltem vele, őrjöngeni kezdett, hogy 'ne higgyem, hogy ővele is szórakozni fogok', kikérte az iskolatáskámat a tanári asztalhoz, a tartalmát kiszórta a padlóra és szétrugdosta. Ugyanekkortájt osztálytársnőm, akinek a magam esetlen módján csapni próbáltam a szelet, elmesélte, hogy a faterja elmondta neki, hogy osztályfőnökünk felhívta a szülők figyelmét, hogy tartsák tőlem távol a gyerekeiket, mert antiszociális vagyok. S ha ez nem lett volna elég, mikor egyik osztálytársamnál jártam (akivel, mivel mindketten gitározgattunk, összeültünk 'pilinckázni'), a srác apja váratlanul rám támadt, kiabálni kezdett velem, hogy oda én még egyszer be ne merjem tenni a lábamat, mert az osztályfőnöknő is megmondta, hogy rossz hatást gyakorolok a többiekre, szabályosan kirúgott. Osztályfőnöknőnk 'becsületére legyen mondva' nem csak hátulról támadt, bepróbálta a hivatalos utat is, egy nap fölkísért az iskolaigazgatóhoz, mondván, az beszélni szeretne velem. Az igazgatónak láthatólag fogalma sem volt arról, hogy ki vagyok és miért vagyok ott vagy ha volt is, nem érdekelte, elmondott egy sablonos szöveget, hogy a tanárnő aggódik miattam, hogy nem tudok igazodni az iskola rendjéhez és szelleméhez, ezért embereljem meg magam, kövessem a tanárnő utasításait és jó munkát, elvtársak, körülbelül így. Hetek-hónapok teltek el úgy, hogy folyamatosan efféle 'abszurd örömökben' részesültem (leginkább egynémely tanáromtól), egy idő után, nyilván, már ott is elutasítást, ellenségességet érzékeltem, ahol ilyen nem volt, mígnem teljesen elszigetelődtem az iskolai közegtől és érdektelenné vált számomra mindaz, ami ott történik. Természetesen, azért kerestem magamnak hasznos elfoglaltságokat, például sűrűn látogattam az iskola remek könyvtárát, sok jó könyvet olvastam, jelentkeztem az iskolaorvos asszisztense által szervezet csecsemőgondozó tanfolyamra és részt vettem egy megyei csecsemőgondozó versenyen is, ahol kis csapatunkkal második helyezést értünk el - azóta sem láttam olyan felháborodottnak, önmagából kikeltnek senkit sem, mint osztályfőnöknőm volt, amikor az asszisztensnő bejött egy történelemóránkra, hogy kikérjen az iskolából a verseny napjára... (Már a rendszerváltozás után jóval, egy ismerősömmel egyszer beszélgettünk iskoláskori tapasztalatainkról és arra jutottunk, hogy csak azért nem rúgtak ki a 'marxos belépőm' miatt nyomban a gimnáziumból, mert parasztgyerek voltam, azaz elvileg a népi demokrácia uralkodóosztályának tagja, így bűnöm 'csak' antiszociális magatartásnak minősült, ha osztályidegen származású lettem volna, már másnap repültem volna, mint rendszerellenes.) A tanévet végül csak két bukással zártam, amit máig sem igen értek, mert az év nagyobb részében, azon kívül, hogy az órákra bejártam és vélhetőleg dolgozatokat is írtam, hiszen leosztályoztak, hogy azokon az órákon kik és mit tanítanak már teljesen hidegen hagyott ('velük voltam volna én boldogan', de mivel ennek árát nem ismertem, így megfizetni sem tudtam). Nyár vége felé, szobámban üldögélve és a világ során gondolkodva arra jutottam, hogy 'egy évad a pokolban' éppen elég volt, fogtam hát bizonyítványomat és elindultam új iskolát keresni. A harmadikban szóba is álltak velem, fölvettek és ott folytattam tanulmányaimat. (Másfél évtizeddel ezelőtt vagy egy kicsit régebben, egy társaságban, megismerkedtem egy fiatal tanárnővel, aki, mint beszélgetésünkből kiderült, akkor épp abban az elitgimnáziumban tanított, ahol anno, a nyolcvanas évek első felében, azt az 'elveszett évemet' töltöttem. Megtudtam tőle, hogy egykori osztályfőnöknőm még mindig a tantestületet erősítette, történelemtanárként harcos antikommunista, a múlt legádázabb kritikusa, mindazonáltal a pályakezdők iránt az egyik, ha nem a legsegítőkészebb idős, nyugdíj előtt álló kolléga volt. Mivel a fiatal tanárnő vonzó volt és ittunk is, talán kicsit könnyelművé váltam és meséltem neki az iskolához kötődő egykori élményeimről - de láttam a szemén, hogy egy árva szót sem hisz el az egészből...)" Bővebben: https://magyarido.blog.hu/2021/04/17/_vissza_a_jovobe_illusztraciok https://magyarido.blog.hu/2021/05/14/hogyan_nem_lettem_kommunista