Arany János Fülemüle című költeményének sorai jutottak eszembe, miközben a Kossuth téren Ferenc pápa szentmiséjén vettem részt. A hitvallásnál tarthattunk, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy rigó pár füttye keveredik a szent énekekkel. Mindez a kertvárosban vagy vidéken nem lenne meglepő, viszont a Kossuth téren, a „nemzet főterén” igen. Lassan hat éve élek Budapesten, gyakran megfordulok a környéken, de eddig a csókák károgásán kívül más nem hallottam.
Elgondolkoztam, hogy vajon mi módon keveredhettek ezek a dalos madarak a szentmise helyszínére, hiszen az elmúlt napok vagy az utolsó simításokról szóltak, péntek óta pedig az apostoli látogatás tartotta lázban a belvárost. Ez a két madár ugyanakkor fittyet hányt a fennforgásra, csak zengte bele öröménekét a verőfényes tavaszi napba.
Párhuzamosan a hívek énekével.
Azonban nemcsak a rigók megjelenése érhet fel egy kisebb csodával. Ahogy közeledett Ferenc pápa látogatása, mintha valami tiszteletteljes nyugalom telepedett volna az amúgy nyüzsgő városra. Izgalommal teli várakozás érződött a levegőben. A folyvást rohanó, szúrós tekintetű BKV-zók, no meg „az elégedetlenkedők eltűntek”. De az is lehet, hogy csak én hangoltam finomabbra a radarjaim.
Számomra egyértelmű volt az első perctől, hogy bár a református felekezethez tartozom, részt veszek majd a pápai szentmisén. Hívást éreztem, akárcsak a Bese Gergő vezette zarándoklatra, amely valamivel reggel hat után indult a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom elől. Hagytam magam sodródni. Jelen akartam lenni. Mire a Kossuth térre értem, már tudtam a rózsafüzér imádság néhány elemét, és ráhangolódtam a misére.