„Röviden tehát, a politikában sincsen másként: először magunkat, aztán ellenfelünket kell alaposan meg-, illetve kiismerni ahhoz, hogy megfelelő tudással vonuljunk hadba, majd kreatívan alakítva magát a harcmezőt s rajta a seregek viselkedését, győzelmet arassunk. Maradva a katonai példánál, Magyarországon jóideje a jobboldal – mint politikai közösség, a Fidesz–KDNP alkotta pártszövetség, a nemzeti kormányzat s végezetül annak feje – az a történelmi erő, amely képes sikeres összhaderőnemi műveleteket tervezni és azokat komplex hadviselés formájában végrehajtani, az erre hivatott hadserege állományába beleértve a regulárisan szervezett, ugyanakkor kezdeményező egységeket és a gyorsreagálású, de fegyelmezett szabadcsapatokat is.
Ez a politikai tudás vezetett oda, hogy 2010 óta a magyar jobboldal egymás után négy alkalommal aratott alkotmányozó törvényhozási felhatalmazást jelentő választási győzelmet, a legutóbbi, 2022. április harmadikai országos megmérettetésen egyenesen minden eddiginél több, hárommilliót is meghaladó szavazattal. Legalább húsz éve tartó, hosszú menetelés vezetett idáig, amelyet öt pontban foglalhatunk össze, egy afféle »így győzött Orbán« mentén:
- Társadalmi többséget eredményező széleskörű, folyamatos közösségépítés, pártszerű és civiltársadalmi keretek között egyaránt.
- Folytatható, bizalomkeltő és felelős stabil kormányzás.
- Eredeti, meggyőző, hosszú távú szellemi innováció.
- Közérthető, következetes, szélesen és mélyen megvalósított választási kampány.
- Tapasztalt, bizonyított és kompetens miniszterelnök-jelölt.
Mindez, amint azóta tudjuk, nehezített terepen ment végbe a legutóbbi választás alkalmával, hiszen a veszélyek korában zajlott, amikor a járvány gazdasági utóhatásai, a továbbra is élénk illegális migráció, a hamar eszkalálódó orosz–ukrán háború, illetve a nyomában járó infláció és energiakrízis együttes kihívást intézett az ország felé, ráadásul a magyarországi baloldali struktúrák (médiavállalkozások, pártok, NGO-k és technológusok) mögött mintegy négymilliárd forintnyi értékben óriásbefektetőként megjelent egy tengerentúli szolgálati háttérrel is gyanúba keveredett csoportosulás, az Action for Democracy. Az antidemokratikus akció végül a 2010 és 2022 között megszilárdult nemzeti blokk védőgátján zátonyra futott.