Egy kis ország ne üsse az orrát a nagyok dolgába? – még egyszer a magyar–lengyel barátságról

Mindenkit óvnék a lengyelek megvetésétől, a kárörvendéstől, mert olyan erői vannak ennek a társadalomnak, ami hegyeket mozgat. Nizalowski Attila jegyzete.

Ha nem lett volna felvilágosodás, a sok jobbágyivadék nem tákolná össze a sok ökörséget.
„Igazuk van azoknak, akik szidják a felvilágosodást.
Ha ugyanis nincs felvilágosodás, a jobbágy nem mehetett volna a városba, a fia nem tanulhatott volna szakmát, annak fia nem lehetett volna mesterember meg vállalkozó, annak fia nem tanulhatott volna, nem lehetett volna kommunista se, nem kupálódhatott volna ki a szocializmusban, hogy aztán a kölykei a rendszerváltás után magukat lovagnak, nemesnek, ősszittyának, meg a faszomtudjaminek képzelve visszasírják a régi szép időket, amikor írástudatlan felmenőiket még rendesen megbotozták, ha engedély nélkül elhagyták a falut, ruháikat az úri ruhára emlékeztető díszekkel ékítették, vagy nem teljesítették a robotot, ne adjisten nem süvegelték meg a földesurat.
Ha nem lett volna felvilágosodás, ez a sok jobbágyivadék, öngyűlölő meleg, identitászavaros zsidó és félművelt panellovag nem tákolná össze azt a sok ökörséget, amit pimaszul konzervativizmusnak, sőt tradicionalizmusnak merészel nevezni.”
Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner
***