Olyan igazságügyi miniszterünk van, akinek semmi felelősségérzete nincs

2023. január 06. 13:43

Se mélyebb gondolata nincs hazánkról, mint az, hogy ami Fidesz az jó.

2023. január 06. 13:43
null
Ungár Péter
Ungár Péter
Facebook

„Ma Varga Judit a Borsod Onlinenak adott interjút. Nagy kuriózum nem volt benne, a Fidesz elmúlt pár hónapos paneljeit megismételte, a felelősséghárítás mellett a politikai megosztottság növelése volt a beszélgetés fő tartalmi alapja. 

Elsőként azt említsük meg, hogy a miniszter asszonynak ismét nem sikerült kitérnie arra, amit legutoljára tegnap kérdezett meg Keresztes László Lóránt képviselőtársam: hogyan lehetséges, hogy továbbra is Schadl György áll a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar élén?  Kíváncsi lettem volna, erre milyen választ tud adni Varga Judit, hogy tud ez bárki más felelőssége lenni, mint a kormánytöbbségé. 

Varga beszélt arról is, hogy milyen súlyos ügy az EP vezetését érintő korrupciós botrány. Ez tényszerű, tényleg súlyos botrány. Ugyanakkor azt jótékonyan elfelejtette megemlíteni, hogy a fideszes EP-képviselőtársai minden lobbiellenes javaslatot leszavaztak az EP-ben, amiket többnyire az európai zöldek terjesztettek be. 

Összességében olyan igazságügyi miniszterünk van, akinek semmi felelősségérzete, semmilyen mélyebb gondolata nincs hazánkról, mint az, hogy ami Fidesz az jó, ami pedig bármiben ellentmondásban van a Fidesszel, az rossz. 

Ez Varga Judit gondolati teljesítménye.”

 

Újévi jó tanács a baloldalnak: szeressék jobban a hazájukat, mint amennyire gyűlölik a kormányt

„Hosszú ideje tart Brüsszellel a "szkanderozás" az uniós pénzek megszerzése kapcsán. Nemrég egyezség született. Mennyire lehetünk elégedettek? Úgy gondolom, hogy a kitűzött célt elértük.Aláírtuk a helyreállítási tervet , a bizottság pedig jóváhagyta az operatív programokat, így jöhetnek az uniós források. A bizottságnak még akadt pár kérése, melyeket március végéig végrehajtunk.

 

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2023. január 08. 21:16
Nem Péter. Olyan ellenzékünk van. Veled együtt.
gekk
2023. január 07. 15:06
Igaz is, vjuditka, a schadl miért is van még a végrehajtói kar élén? És mi van a bíró leváltásával, ellehetlenítésével? Egy jogállamban, persze hogy nem orbanisztánban, már hatalmas botrány lenne ez, de itt? Vjuditka, mint igazságügyi minisztert nem a korrupció, mutyiügyi miniszterként veszi fel tőlünk a fizetését. Nem is pártcsicskaként. Vagy mégis? Akkor ideje lenne takarodni, lenne még hely orbit politikai óljában.
pipa89
2023. január 07. 14:19
Hát, Petike jobb lett volna, ha előtte meghányod-veted a témát anyukáddal, akkor talán bölcsebben jöttél volna ki ebből a helyzetből! Ez így egy nagy hazug lepke fing!
amca
2023. január 07. 09:12
Zsidókám ,te a 0.0000000 % al. Húzd le magad a wcn.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!