Feleségem remek, pudingos gyümölcslevest dobott össze egzotikus konzervgyümölcsökkel, de sok kompótmeggyet is beleszórt. Bár a meggybefőtt üvegére rá volt írva, hogy magozott, bizony becsúszott „hibaszázalék”, két maggal is találkoztam evés közben. Még jó, hogy nem haraptam rájuk erősen.
A második fogás olyan csirkemellszelet volt rizzsel, aminek a tetejére sajtot olvasztott az én kicsi párom, sőt, aszaltszilvát is biggyesztett a pikantéria kedvéért. Hármat is bevágtam a húsból, és ugye eltaláltad, kedves olvasó, hogy az egyik magozott aszaltszilva magot is rejtegetett? Hírül adom, ezt is megúsztam fogtörés nélkül, de eldöntöttem, ezektől a gyümölcsfeldolgozóktól nem fogok több terméket vásárolni.
Viszont azt, hogy nem fogok Népszavát olvasni, nem ígérhetem meg; szakmai ártalom, hogy olvassam. Mégis meg kell állapítsam: Hargitai Miklós publicista egy utóbbi írása – Ce(n)zúra címmel, 2023. január 23-án) egy nem kívánatos meggymag, semmi okunk rá, hogy lenyeljük.
Fölérzékenyült az izgágán baloldali, ezért lecserélt MÚOSZ-elnök a Himnusz születésének kétszázadik évfordulójától,
de nem úgy, ahogy az természetes, nem úgy ahogy általában az anyaszülte országlakosok.
Hargitainak fontos, hogy tereljen a jubileum kapcsán, nehogy már összetalálkozzanak szellemükben a mai magyarok Kölcsey szellemével, nehogy mintát kapjanak, erőt merítsenek belőle. A terelés legjobb módszere Hargitai szemében, ha elkezd hülyeségeket irkálni róla.
Elnézést a meggymagnál jóval nagyobb idézetért, de így jön ki Hargitai tébolyának komor szépsége:
„Kölcsey zsenialitását sok egyéb, tisztán művészi szempont mellett talán az mutatja meg a legtisztábban, hogy ezt a sajátosan magyar népi játékot – hogy t.i. minden rendszerben az előző lehet (lehetett) a balsors, az eljövendő új hatalom pedig a védő kar – immár kétszáz éve játsszuk (…). Forduljon bárhogyan az élet (…), a konklúzió rendre ugyanaz: hogy az előző hatalomváltás történelmi cezúra volt – leráztuk magunkról az átkost, most pedig, természetesen a felül lévőknek köszönhetően, következik az aranykor.”
De hogy egészen világos legyen a sötétség,
ezt is fejtegeti a népszavás cikkíró:
„És azért nincs tökéletesebb magyar himnusz a Himnusznál – bár minden, magát öröknek álmodó uralom megpróbált odatákolni valamit melléje vagy helyette; az ív e tekintetben legalábbis Rákosi elvetélt kísérletétől a NER által alternatív himnusszá emelt Nélküledig húzódik –, mert hűen kifejezi a nemzet lelkületét: az örök sérelemtudatot éppúgy, mint – reformkori eredet ide vagy oda – azt a meggyőződést, hogy nem kell változtatnunk semmin; elegendő kivárnunk, amíg a bűneink büntetése letelik, és utána megkapjuk, ami már eredetileg, ősi jogon is járt volna nekünk.”