Oktatás és jobboldal: bölcs belátásra van szükség

Elég komoly vádak fogalmazódtak meg a múlt héten a baloldal kampányfinanszírozásával kapcsolatban. A napvilágra került információk szerint az Action for Democracy alapítvány milliárdos összegben öntötte a pénzt Márki-Zay Péter jelöltségébe, miután Karácsony Gergely visszalépett. E támogatási módszer azért is súlyosan aggályos, mert lehetővé tette a választási küzdelmekbe való, külföldi beavatkozást, továbbá a pártfinanszírozásról szóló törvény kijátszásának is tekinthető. A történtekről, mint kiderült, tudomása volt Karácsony Gergelynek is, ugyanakkor azt csak vonakodva akarta elismerni, hogy mindez az ellenzéket segítette volna. Sőt, az első megkereséseket teljességgel ignorálta is.

Kicsit visszalépve az időben hasonló jelenetsor zajlott le az ATV stúdiójában. Baranyi Krisztina volt épp vendég, a Ferencváros BLM-szobrot állító polgármestere, akinek megválasztását feltehetően az őt támogató összefogás is mélyen megbánta már. Szóval 

és tagadta meg a vele való párbeszédet. Álláspontja mellett később is kitartott, és a választóknak felelősséggel tartozó politikusként jogot formált arra, hogy minősítgessen egy sajtóterméket ahelyett, hogy a kínos kérdéseket megválaszolta volna. Akciójával erősítette azt a gyakorlatot, miszerint egy közszereplő kénye-kedve szerint felel csak a nyilvánosságnak, és válaszadás helyett az újságírót támadja. E magatartás és a városrész önhatalmú, kiskirályos vezetése saját szövetségeseitől is elszigetelte.

Mély levegő, és suhanjunk vissza úgy tizenhat évet! Egy elhazudott kampány, egy eltagadott gazdasági válság és egy saját országát gyalázó kormányfő sötét időszakába. Elhangzott a rendszerváltás utáni jelenünk leggyalázatosabb beszéde, amit később az „őszintesége” miatt ünnepelt az uralkodó balliberális elit, élén elkövetőjével, Gyurcsány Ferenccel. 2006 őszén könnygázba fulladt Budapest, a demonstrálókat viperával, gumibottal és lövésekkel oszlatta az önnön dölyfjébe burkolózó hatalom. Öreget, gyermeket, újságírót sem kíméltek az egyenruhások.

Mi a közös e momentumokban? Mi fűzi össze a vállát vonogató Karácsony Gergelyt és az őszödi országszomorítót? Mi a morális mintázat? A hübrisz. E történések hajtóerejeként ott találjuk a jól ismert dölyföt, az önhittséget, a hatalmi gőgöt. Azt az önsorsrontó erőt, ami megpecsételte Kreón sorsát. Vagy ami miatt Woland megleckéztette Bulgakov Moszkvájának elbizakodott csinovnyikjait. Végső soron a rendszerváltó SZDSZ-t is a kíméletlen arrogancia őrölte fel. A hübrisz ugyanis mindig tragikus következményekkel jár.

Érdemes hát e példákra figyelni, belőlük okulni. Főképp most, a pedagógustüntetések egyre hevesebb hullámverésében. Bár valóban léteznek önös politikai célokat képviselő, a jogos elégedetlenségre rátelepedő erők, ám a párbeszéd hiánya, a félrenézés és pedagógusok ötletszerű eltávolítása elfogadhatatlan a megoldás helyett. Sőt!

Ebben a túlfeszített helyzetben az erőből való visszavágás nem segít. A józan ész egyértelműen azt diktálja, hogy a szükséges források megtalálásával az oktatásügy újra megkapja méltó megbecsülését. Közös társadalmi alap ugyanis, hogy minőségi oktatás nélkül nincs jövő, és hogy a tisztes megélhetés minden tanárnak jár.

A felvázolt esetek és a regnáló kormány hatalmi logikája közti különbség épp abban áll, hogy utóbbinak még lehetősége nyílik a korrekcióra és a bölcs belátásból fakadó, előremutató intézkedésre. A múlt pedig azt üzeni, hogy e lehetőségeket nem szabad veszni hagyni.